Egy állat, amelyiknek vörös és fehér foga is van

A cickányok éppúgy rovarevők, mint a sündisznók vagy a vakondok. Bár közéjük tartoznak a földkerekség legkisebb emlősei, mindannyian falánk vadászok, napról napra saját testtömegükkel azonos mennyiségű táplálékot fogyasztanak el.

A cickányfélék (Soricidae) családjába tartozó fajokat legegyszerűbben a fogszín szerint csoportosíthatjuk. Két alcsaládjuk van: a vörösfogú és a fehérfogú cickányoké. Az előbbiek foghegye vörösesbarna. Az idetartozó fajok főként nedves, vizes területeken élnek. A fehér foghegyű fajok a szárazabb vidékeket kedvelik. Kis állatok, testfelületük tömegükhöz képest nagy, ezért gyorsan leadják a hot, s ez általában a meleg éghajlatú területekre korlátozza elterjedésüket. A cickányok mégis világszerte megtalálhatók, mert különlegesen alkalmazkodtak a hideg élőhelyek elviseléséhez. Életben maradásuknak az a titka, hogy rendkívül tevékenyek, anyagcseréjük gyors, és ez melegen tartja őket. Természetesen az állandó sürgés-forgáshoz sok energia kell, tehát éjjel-nappal vadásznak, még télen is fáradhatatlanok. Kiváltképp a vörösfogú cickányok (Soricinae) anyagcseréje gyors, s így a hideg éghajlattal is meg tudnak birkózni. Gyors anyagcseréjükhöz nagy vízigény társul, ezért száraz területeken nem fordulnak elő. A vörösfogúak alcsaládjába tartoznak az erdei, a havasi és törpe cickányok, valamint az észak-amerikai maszkos cickányok. A vörösfogúak családjába, de másik nembe tartoznak a vízicickányok.

A másik alcsalád a fehérfogúaké (Crociduri-nae), idetartozik egyebek között a házi, a keleti és a mezei cickány. Ezeknek az állatoknak lassúbb az anyagcseréje, mivel trópusi és félsivatagos vidékeken élnek, ahol a nagy testhőmérséklet túlhevüléshez és halálhoz vezet. A sivatagi cickányok úgy szabályozzák hőmérsékletüket, hogy a nappali hőségben mozdulatlanná válnak. Ezzel egyrészt energiát takarítanak meg, másrészt csökkentik a vízveszteséget, így nem fenyegeti őket kiszáradás. További alkalmazkodást látunk a fogazatukon. Az első fogsor - a „tejfogaké" - a magzati fejlődés során alakul ki, de rövidesen kihullik vagy felszívódik. A cickánycsemeték már a második fogsorral jönnek világra, és ezeknek a fogaknak a hegyét élénkpirosra festi a külső zománcrétegbe lerakódott vas. Lehetséges, hogy ez a vas kopásállóbbá teszi a felnőtt fogsort, s erre nagy szükség is van, mert egy életen át kell tartania. A fogazat romlása jól jelzi ezeknek az állatoknak a korát is. Mivel a károsodott fogak nem pótlódnak, sok cickány éhen pusztul, amikor a fogai annyira elkopnak, hogy már nem tud táplálkozni. A különféle cickányoknak nem azonos számú foga van, a mezei cickányoknak 32, a vízi cickányoknak 30, a házi cickányoknak pedig csak 28.

Jó tudni:

■ Az etruszk cickány (Suncus etrusetts) a legkisebb ma élő emlős. Testhossza 35-50 mm, és 2-7 g-ot nyom.

■ A cickányok csak két-három óráig bírják táplálék nélkül, ezért fogságban igen nehezen tarthatók. Könnyen ételmérgezést kaphatnak a tartaléknak félretett és megromlott hústól. Tubifex helyett jó megoldás a felaprított száraz kutyaeleség, amely sokáig eláll, így kihúzzák vele az éjszakát.

■ Bár a cickányok egérszerűnek látszanak, nem rágcsálók, hanem hasznos rovarpusztítók. Európa-szerte, így nálunk is védettek.

■ Sok ragadozó nem eszi meg a cickányokat, mert bőrmirigyeik kellemetlen szagú, váladékot termelnek. A macskabagoly megoldja ezt a gondot: egészben nyeli le őket, azután úgynevezett köpetgombócokban felöklendezi a szőrt meg az apró csontokat.

■ A fehérfogú cickányok (Crocidurinae) néhány faja, például a sivatagi cickány képes csökkenteni a testhőmérsékletét, ha nincs elegendő tápláléka.

■ A cickányoknak csupán névrokonai a mókuscickányfélék (Tupaiidae) és az ormányoscickány-félék (Macrosceíididae).

■ Magyarországon honos a magyar vízi cickány (Neomys anomalus). Hengeres farka van, amelyen a sörtetaraj csökevényes. Cirpelő, cincogó hangot hallat.