Futómadarak – mert ilyenek is vannak!
hirdetés
Bár a madarak a repülés jelképei, sok fajuk nem kevésbé ügyesen jár, ugrándozik vagy szalad. Némelyek - leginkább a füves puszták, sivatagok és más nyílt terepek lakói - főként futással változtatják helyüket, jó néhányuk gyöngén vagy ritkán repül, mások pedig teljesen röpképtelenek.
Szárnnyá módosult mellső lábaikkal és kétlábú járáshoz, futáshoz, ugráláshoz, bukdácsoláshoz vagy úszáshoz megfelelően alakult hátsó végtagjaikkal a madarak a legkülönfélébb élőhelyeket foglalják el és a legváltozatosabb életmódokat alakították ki. Röpképességüknek köszönhetően az egész földkerekségen sikeresen elterjedtek. A sztyeppék, a szavannák, a félsivatagok és más nyílt terepek számos faja költözéskor jól repül ugyan, egyébként azonban ritkán hagyja el a talajszintet, a futáshoz alkalmazkodott. Jól megfigyelhető ez a tinamuk, a túzokok, a fürjek, a fácánok és más tyúkalakúak esetében, valamint a szaladó kakukknál és a pusztai szajkónál.
hirdetés
A gázlómadarak egyaránt jól repülnek és futnak, az alkalomtól függ, hogy melyiket választják. A partfutók a fövenyes tengerpartok hullám-nyaldosta szélein szaladgálnak, és pici rákokat kapdosnak ki a vízből. A fák között élő madarak lába rövid, ezért súlypontjuk alacsonyan van. így könnyebben egyensúlyoznak a függőleges fatörzseken, hajladozó ágakon, gallyakon. Sok talajlakó madár lába hosszúra nyúlt, nekik nem olyan fontos, hogy alacsonyan helyezkedjék el a súlypontjuk, lényegesebb, hogy elég erős legyen a végtagjuk a lépegetéshez vagy a futáshoz.
A madaraknak háromféle járásmódját különböztetjük meg: a járást, a futást és az ugrálást. Az első két esetben a két láb váltakozva mozog. Járás közben mindkét láb a teljes lépés több mint felében a talajon nyugszik, tehát időnként mindkettő egyszerre érinti a földet. Futás közben egy-egy láb a futólépés kevesebb mint felében illeti a talajt, vagyis gyakran mindkettő elrugaszkodik a földről. Sok madár hozzánk hasonlóan lépésre vált, ha lassan, és futásnak ered, ha gyorsabban akar haladni. Ugrálás közben a madár páros lábbal szökdécsel.
Ki hogy közlekedik?
Az énekesmadarak vagy verébalakúak (Passeri-formes) legtöbbje kis termetű, fán lakó faj, és általában ágról ágra ugrál - így halad előre a leggyorsabban a fák koronaszintjében, ahol kevés az alátámasztás, a két láb csak egymás mellett fér cl egy ágon. Sok más faj a talajon lépeget, bár akad, amelyik a földön is ugrál. Némely varjúféle jár, mások viszont futnak. A szarka kényelmes haladáshoz a lépegetést, gyors mozgáshoz az ugrálást választja. Akárcsak a keselyűk, jobb és bal lábával furcsán, féloldalasan, „sántikálva" ugrál, a két láb mozgása nincs egymással szinkronban. A feketerigók és más rigófélék egyikemásika hol ugrál, hol meg szalad.
A legtöbb úszómadár rosszul fut - jól megfigyelhető ez a kacsa vagy a vöcsök esetlen to-tyogásán. Ügyetlen mozgásuk azzal magyarázható, hogy lábaik egészen hátul erednek a törzsükön. Kivételnek számítanak ebből a szempontból az egyaránt jól futó és úszó guvatfélék (például a vízityúk vagy a szárcsák). A lépegető és a futómadarak rendszerint hosszú, erős lábukról és rövid ujjaikról ismerhetők meg. Az ujjak száma olykor nem négy - ez a szokásos -, hanem csak három. Az összes madár közül a strucc alkalmazkodott leginkább a futáshoz, a madárvilágban csak neki van két ujja.
A strucc
A strucc a ma élő legmagasabb és legtestesebb madár. Több más rokonához - a nandukhoz, az emuhoz, a kazuárokhoz és a kivikhez - hasonlóan teljesen röpképtelen, csak járni, futni tud. A futómadarak tudományos neve: lapos szegycsontúak (Ratitac).
Az emu
Az emu magasabb a nanduknál, méretben csak a strucctól marad el. Nyílt vagy félig zárt, bozótos terepen, eukaliptuszerdőkben, hangásokban és más nyílt területen Ausztrália nagy részén fordul elő. Vándortermészetű, némelyik egyede a változó esők nyomában növényi eleséget keresve évente akár 1000 kilométerre is elcsatangol. Hosszú, erős lábaival 7 kilométer/óra egyenletes sebességgel tetemes távolságot képes megtenni. Ha veszély elől menekül, akár 50 kilométer/óra sebességre is fölgyorsul. Az emu az egyetlen nagy termetű röpképtelen madár, amelyik legnagyobbrészt megőrizte hajdani elterjedési területét. Sőt miután a szántóföldi művelés jóvoltából új táplálékforrás jelent meg a láthatáron - a gabona -, egyedszáma még nőtt is.
A nanduk
A nanduknak két fajuk van, ezeket a felületes szemlélő kicsire nőtt struccoknak nézhetne, de azért bőven akad különbség. A szürke nandu a nagyobbik faj, felegyenesedve eléri a 1,5 méteres magasságot, tömege azonban jóval elmarad a struccétól, ritkán haladja meg az 50 kilogrammot. Ez a legnagyobb újvilági madár.