hirdetés

Partnereink

Gyerekek vették át az irányítást az Állatkertben

hirdetés

Gyerekek vették át az irányítást az Állatkertben

Gyerekek vették át a Budapesti Állatkert irányítását! Világszerte november 20-án ünneplik a gyermekjogok világnapját, idehaza pedig már most is hallatják hangjukat a gyerekek: a hét elején egy tűzoltókapitányság, majd az FTC, most pedig az Állatkert felett „vették át a hatalmat”.

Az UNICEF Magyarország Gyerekhang kampányának részeként Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat. Végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kiscukrászok.

hirdetés

Az UNICEF Magyarország másodjára csatlakozik a Gyerekhang kampánnyal a globális kezdeményezéshez. A világnap alkalmából fordított napot tartanak számtalan intézménynél, vállalatoknál. Az üzenet az, hogy ne csak most, hanem a hétköznapokban is figyeljünk oda a gyerekekre, hallgassuk meg a véleményüket, vonjuk be őket az életüket érintő kérdésekbe.   

Az eseményen egyúttal kihirdették az idei Gyerekhanghoz kötődő Gyerekrajz verseny eredményét, közel ezer pályamű érkezett az ország minden pontjáról az UNICEF Magyarország felhívására. Több képet is szociális intézményekben élő gyerekek küldtek be. A „Ha lehetne egy kívánságom…” gondolat ihlette meg a fiatalokat, a zsűrinek három korosztályban kellett győzteseket hirdetnie, nehéz helyzetüket jól jelzi, hogy két kategóriában is holtverseny született a második helyen. A győztes alkotásokat országszerte láthatják az érdeklődők, hiszen a JCDecaux felajánlásának köszönhetően city light plakátokon köszönnek vissza a képek november 16-tól. A Gyerekrajz pályázat főtámogatója az ICO Zrt. SÜNI márkája volt.

„A képeket végiglapozva láthatjuk a gyermeki elme elevenségét, lovak, kutyák, pónik és sok unikornis tűnik fel, valamint rengeteg bájos kívánság: volt, aki például biciklire vágyott, más arra, hogy legyen 3. része a Deadpoolnak. Sokan egy szebb, jobb, élhetőbb világról álmodnak – ez visszatükröződik a győztesek alkotásain is. Olyan jövőkép tárul elénk ezekben az alkotásokban, amelyekben kevesebb az erőszak, az éhség, szenvedés, és zöldebb, tisztább a világ” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

További részletek a Gyerekhangról

Figyeljünk a gyermekekre! Hallgassuk meg a véleményüket, adjunk nekik elég információt a világról, vonjuk be őket az életüket érintő döntésekbe – ezek a fő üzenetei az UNICEF Gyerekhang kampányának. November 20-án az üzleti életben, a kultúra, a média, a szórakoztatóipar és a sport különböző helyszínein fordított napot tartanak, ahol a gyerekek belekóstolhatnak a felnőtt szerepekbe és elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, milyen jövőről álmodnak.  

Máris több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület jelezte, hogy szeretné a maga módján felhangosítani a gyerekek hangját. Többek között az EMMI, a Főpolgármester Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos-Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV, a Gyermekvasút, a Budapest Airport, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az OTP Bank, a WECO, a NetPincér, az ICO, a Cherrisk, a LEGO Csoport, az Andrássy Élményközpont, a Ferencvárosi Torna Club, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Nemzeti Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház csatlakozott a programhoz változatos programokkal, de a lista folyamatosan bővül és számos önkormányzat is úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést.

A város számos pontján UNICEF kékbe öltöznek majd az ikonikus épületek, például a MÜPA és a Clark Hotel, sőt a Lánchíd is. November 20-án az UNICEF fiatal nagykövetei a Parlamentben is megjelennek, majd a gyerekcsoportokat gyerekek vezetik körbe az Országházban.

Szöveg, fotó: UNICEF Magyarország

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 08.04.

Ma Domonkos, Dominika napja van.

Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34
A járvány idején is szükség van a koraszülött-intézmények támogatására

Magyarországon minden 10. csecsemő koraszülöttként jön a világra. Ez az állapot rövid és hosszú távú betegségeket, de akár maradandó károsodást is oko...

  • 2020-08-04 14:34
Már a koronavírus előtt új pályára állt a lakáspiac?

Az ingatlan.com elemzése szerint a kínálati lakásárak 10 százalékkal magasabbak a hivatalos statisztikákban szereplő tényleges eladási áraknál, de szo...

  • 2020-08-04 11:16
Így aszalhatunk gyümölcsöket gyorsan és egyszerűen

Az aszalás ideális módja a gyümölcsök, gombák és gyógynövények egyszerű tartósításának. Mit több, finom és egészséges. Nincs szükség hozzá sem tartósí...

  • 2020-08-04 09:49
Megfizethetőbbé válhatnak az új lakások a felemás piaci mozgások következtében

A koronavírus-járvány miatt jelentős lakásépítési kapacitás szabadult fel, ez pedig árcsökkenést eredményezhet az új lakásoknál és házaknál a következ...

  • 2020-07-31 20:32

hirdetés

A gyerekek harmada szenved ólommérgezésben a világon

Az ólommérgezés korábban nem ismert mértékére mutat rá az UNICEF és a Pure Earth legfrissebb jelentése. Eszerint minden harmadik, azaz globálisan körü...

  • 2020-07-31 17:18
5 tipp, hogy könnyen összeegyeztesd a munkát a nyaralással

Sokunk számára okoz fejtörést, hogyan tudnánk anélkül élvezni a nyaralást, hogy közben a munkánkon töprengünk? Megéri-e egy-két hétre elengedni a gyep...

  • 2020-07-31 15:35
A kártyakibocsátást is fenntarthatóvá tenné a Mastercard

Az emberek háromnegyede nagyon aggódik a környezetszennyezés miatt, és úgy gondolja, a vállalatoknak is tenniük kell valamit bolygónk megóvása érdekéb...

  • 2020-07-31 12:07
Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia augusztus közepén

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraverse...

  • 2020-07-31 10:35
Magyarországon rendezik meg az Ifjúsági Díjlovas Európa Bajnokságokat

Idén először egy helyen rendezik meg az Ifjúsági Díjlovas Európai Bajnokságok összes kategóriáját a Pilisjászfaluban található Unikornis Lovardában. A...

  • 2020-07-31 08:23

Minden cikk

hirdetés

hirdetés