hirdetés

Partnereink

Honnan is ered a húsvéti nyuszi története?

hirdetés

Honnan is ered a húsvéti nyuszi története?

Ma már szinte minden, főleg gyerekes családban jelen van a húsvéti nyuszi, sokan vásárolnak is nyulakat erre az időszakra. A nyuszik nagyon aranyosak, igazán család barátok és nagyon sokan meg is őrzik őket, mint házi kedvenceket. Azonban szerintem kevesen vannak azok, akik tudják honnan is ered ez a szokás.

A húsvéti nyúl, vagy húsvéti nyuszi, a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik.
Tipikusan nyugat-európai hagyomány, azonban a kontinens keleti felében, Magyarországon is régi tradíció. Magyarországon és többek közt az Amerikai Egyesült Államokban általánosan ismert hagyomány a húsvéti fészek készítése az ajándék és a húsvéti tojások számára. A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Néhány forrás szerint egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkor jelképei közé. Egyes német területeken ugyanis gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase.
Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, hanem azt mondják: a húsvéti harangok pottyantják le őket.
A keresztény kultúrkörben elterjedt szokás a húsvéti nyulat ábrázoló képeslapok küldése. Húsvét előtt az áruházakban slágertermék a színesbe csomagolt csokoládé nyúl és tojás és a plüssnyulak. Magyar nyelvterületen a húsvéti locsolóversek gyakori szereplője.
A fészekrakás valószínűleg abból vezethető le, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik, amely abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, kicsinyei nyitott szemmel születnek, teste nagyobb és füle hosszabb.
A tojás, ahogy a nyúl is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszinapforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket.
„. A hagyomány szerint, a jó gyerekeket a Mágikus Nyuszi, az Oschter Haws egy csokoládétojásokkal teli kosárral ajándékozza meg.

hirdetés

Egy régebbi történet szerint pedig, egy asszony, aki nagyon szerette a gyerekeket, színes tojásokkal teli kosarakat rejtett el oly módon, hogy azt a gyerekek hamar megtalálják.

A Húsvét szimbólumai, ahogyan mindannyian tudjuk a nyuszi és a piros tojás, amelyeket még a kereszténység előtti korszakból vettük át. Valójában ezek a szimbólumok nem állnak szoros összefüggésben Jézus halálával és feltámadásával; ők csak a tavasz jövetelét, valamint a növényzet és a termékenység megjelenését hirdetik.

Egy régi legenda szerint Eostre istennő a téli időszakban egy sebzett madarat talált egy mezőn. Hogy megmentse a haláltól, átváltoztatta nyuszivá, ám ez megőrizte tojásrakó képességét. Köszönetképpen a nyuszi kidíszítette a tojásokat, és az istennőnek ajándékozta.” -írja a www.sulihalo.hu
A nyuszi sok kultúrában számít különleges állatnak, sokan úgy tartják, hogy a nyúl az istenségek szóvivője is. Kínai hagyományok szerint a nyuszi a Holdon él, és a rizs őrlésével foglalatoskodik, így gondolva az emberek jóllétére.

A nyúl a keresztény hit elterjedésével sem vesztett fontosságából, sok történet szerint az új élet keletkezéséhez köthető szaporasága miatt.
A nyuszikból évente mintegy 90 millió kerül az emberek kosarába, a csokitojásokkal együtt pedig a legkelendőbb finomságnak számítanak ebben az időszakban. A nagyobb bevásárlóközpontok a vásárlók csalogatására a húsvéti ünnepek alatt általában nyuszi-simogatókat létesítenek, a gyerekek legnagyobb örömére. 

Forrás: Suliháló

Képek: geocaching.hurevolucio.blogin.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés