hirdetés

Partnereink

Legek az állatvilágban is

hirdetés

Legek az állatvilágban is

Az állatoknál is többféle ranglista létezik, attól függően, hogy miben is keressük a legnagyobbat, legjobbat, legszebb bundájút, leggyorsabbat. Most itt van egy kis összeállítás. Nem tudtuk nektek összeszedni mindet, de próbáltuk kiválasztani az érdekességeket.

Kezdjünk egy rondasággal, bárki bármit mond a patkányokról vagy egerekről, mégsem ők a legrondábbak, ezt a címet egy kutya viseli. A világ legrondább állatai a csupasz földikutyák. A homokkutya vagy csupasz turkáló néven is ismert földi kutya nem véletlenül érdemelte ki a világ egyik legcsúnyább állata címet. Egy bunda talán előnyös lenne számára, ám neki csak néhány szőrszál jutott, az pedig tovább ront a helyzeten. Ahogy bundája, úgy füle sincs - csupán két kis nyílás segíti a hallásban -, szemének pedig nem sok hasznát veszi: szinte teljesen vak. Két pár metszőfoga azonban egyet jelent az életével: ezek segítik a rágásban, az alagútfúrásban és a védekezésben is.

hirdetés

A verseny nem ilyen egyszerű ezért a címért ugyanis vannak még jelentkezők: Psychrolutesmarcidus

Az angolul blobfish-ként ismert Psychrolutesmarcidus valószínűleg a legcsúnyább hal, amelyet valaha rejtettek a tengerek. Talán nem véletlen, hogy Ausztrália és Tasmánia partjaitól távol, az óceán mélyén éldegél, és nagyon ritkán mutatkozik emberek előtt - legfőképpen akkor látni, amikor véletlenül hálóba gabalyodva fogják ki. Testének különleges, zselészerű anyaga teljes mértékben a mélytengeri életmódhoz alkalmazkodott, az állat sűrűsége ugyanis valamivel kisebb, mint a vízé, így könnyedén, izmok és úszás nélkül képes lebegni. Táplálékát is lebegés közben kapja el: általában úgy, hogy csak bekapja azt, ami elég közel kerül hozzá.

Nézzünk egy kis ellentétet is, a legnagyobb és a legkisebb hal: A cetcápa, vagy bálnacápa a legnagyobb jelenleg élő halfaj. Átlagos testhossza 4-6 méter, de előfordulnak ennél jóval nagyobb példányok is. Mérete olykor elérheti a 12 métert. A legnagyobb cápa emberre teljesen ártalmatlan planktonevő. A tudományos hitelességgel megmért leghosszabb cetcápa 12,65 m-es volt, amelyet Karachi (Pakisztán) közelében fogtak el 1949 novemberében. A legnagyobb hitelesen megmért emberevő fehér cápa (Carcharodoncarcharias ) „csupán” 6,4 m volt. Lássuk a legkisebbet:Törpe géb

Egy színtelen, majdnem átlátszó lény, amelyre a fülöp-szigeteki Luzon tavaiban és patakjaiban bukkantak. „Jól fejlett” hímjei is csak 7,5–9,9 mm hosszúak és 4–5 mg tömegűek (a nőstények kicsit nagyobbak).

Lássuk kik is élnek túl minket: A leghosszabb életű állatok

A legnagyobb ma élő szárazföldi teknősfaj, galapagosi óriásteknős, amelyet elefántteknősnek is hívnak. Testtömege 150-225 kg, testhossza akár 180 cm hosszú is lehet fejétől a farkáig. A nagyobbra nőtt teknősöknek nincs természetes ellensége, így akár 120-200 évig is élhetnek. A legöregebbnek tartott egyed Harriet, egy ausztrál állatkert lakója, aki 1830-ban született.

Nézzük melyik a legritkább madár: Kaliforniai kondor

Szárnyfesztávolsága 270 centiméter, testtömege 8-14 kilogramm. A Grand Canyonban és Kalifornia állam nyugati parti hegyeiben élő dögevő keselyűféle - a madarak között rekordnak számító - 50 évig is él, ám egyre kevesebb van belőle. Az orvvadászat, a különféle mérgező anyagok és élőhelyük területének folyamatos csökkenése hatására a fajnak a nyolcvanas évekre csupán néhány példánya maradt. A megmentésére indított akciók hatására számuk valamelyest növekedett: összesen 332-ről tudnak, ezek közül 152 él a vadonban.

Egyenlőre csak ennyire futotta, de hozunk még nektek a következő cikkben is.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés