Mit tudunk a kutyáról?

A kutya vagy eb ujjon járó ragadozó emlős állat, a szürke farkas egy már kihalt alfajának háziasított formája. Az egyetlen olyan emlős állatfaj, amely tudományos nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt. A kutyákat szokás a társállatok sorában emlegetni.

Ezen kívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék családján belül a valódi kutyaformák nemzettségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya, az ázsiai vadkutya, a nyestkutya, az afrikai vadkutya, vagy hiénakutya, és az őserdei kutya. A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. A kutyák munkatársként vagy munkaeszközként (például őrkutyák, vadászkutyák, szánhúzókutyák, vakvezető-kutyák), terápiás állatként, házi kedvencként egyaránt szolgálják az embereket. Kelet-Ázsiában (vagy éhínség idején más országokban is) emberi táplálék is lehet belőlük, ilyen célra tenyésztett például a csau csau. A kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó. A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak például a szerb és horvát kuci, az ukrán kucsu kucsu. Az eb szó ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és hanti) a kutya neve emp. Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”), illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos („ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”, „eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.) A kutya a farkas egy kihalt alfajának háziasításával (domesztikációjával jött létre), amint azt mitokondriális DNS-adatok is bizonyítják. A háziasítás kezdetének időpontját tudományos viták övezik, de általában 10 000 - 100 000 évvel ezelőttre teszik, vagyis a kutya a középső kőkorszak vagy az újkőkorszak óta társa az embernek. A háziasítás kezdeteiről semmilyen dokumentum nem maradt fenn, ezért főképp feltételezésekre, illetve régészeti leletekre hagyatkozhatunk. A németországi Oberkassel környékén feltártak egy hozzávetőlegesen 33 ezer éves kutyaállkapcsot, amely a legkorábbi háziasított állat maradványa lehet, illetve Szibériában egy koponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy a domesztikáció több helyen együttesen ment végbe. Mivel a kutya és az ember több tízezer éve együtt él, emiatt gyakran közös genetikai nyomásnak voltak kitéve, ezért több hasonló genetikai változást lehet felfedezni a két faj fejlődésében.

A kutya várható élettartama fajtafüggő. A legtöbb fajtánál a medián 10 és 13 év közötti. A fajta egyes egyedei élhetnek ennél rövidebb vagy hosszabb ideig. A legrövidebb élettartamú fajta a bordeaux-i dog, ahol az élettartam mediánja 5,2 év. Vannak más, nagyon rövid várható élettartamú fajták is 6-7 éves mediánnal, így a miniatűr bull terrier, az angol véreb vagy az ír farkaskutya. A legtovább élők mediánja 14-15 év. Közéjük tartozik a toy pudli, a japán spicc, a border terrier és a tibeti spániel. A keverékek várható élettartama hosszabb, mint azoké a fajtáké, amelyekből származnak. Az átlagos termetű keverék várhatóan legalább egy évvel tovább él, mint az összes fajtatiszta kutya várható élettartama. A gyakran emlegetett legöregebb kutya a hagyomány szerint Bluey, aki 1939-ben halt meg 29,5 éves korában.