hirdetés

Partnereink

Nemsokára összeomlik a kártyavár

hirdetés

Nemsokára összeomlik a kártyavár

Legalábbis ez volt a lényege annak az egyórás fórumbeszélgetésnek, ami hétfőn este zajlott le a Kapos Televízió műsorában.

Az adást élőben közvetítették, ahol a neves közgazdász, Róna Péter és az ügyvéd Léhmann Gyögy fejtették ki álláspontjukat a devizahitelesek évek óta húzódó ügyével kapcsolatban. Róna Péter ráadásul rámutatott, hogy a szerződések változó tőkeértékűek, vagyis nem felelnek meg a kölcsön fogalmának.

Léhmann György hangsúlyozta: a devizahitel egy olyan hibás termék, ami az összes létező tisztességtelen elemet tartalmazza. „Az értékállandósági kikötés alapján mindig forintban kellett volna nyilvántartani az összegeket, teljesítéskor pedig egy bizonyos devizához igazítani – mondta Léhmann. – Így minden rendben lett volna. Nálam ez a szerződés körülbelül fél oldal lenne. Csakhogy egyoldalú szerződésmódosítási jogot adtak maguknak a bankok, ami minden európai joggal szembe megy”. Hozzátette: pofonegyszerű lett volna szerződést írni.

hirdetés

Róna Péter felhívta a figyelmet arra, hogy „A törvény szerint az adós tartozása nem lehet más, mint az, amit a bank ténylegesen a rendelkezésére bocsátott.  Márpedig a bank nem svájci frankot, hanem forintot folyósított az adósnak". Róna Péter utalt arra is, hogy ha a bírák sem értik, nem tudják értelmezni a szerződések szövegét, akkor azoknak valóban a kukában a helyük. Közel 150 ezer szerződésről van szó, amelyek összesen 2-3 milliárd forintot is elérhetik, de pontos számokat csak a bankok tudnak, viszont eddig megtagadták minden erre vonatkozó kérdésre a választ.

Sablon keresetlevéllel dolgozom, ezekből májusig körülbelül négyszázat befogadtak a bíróságok, majd júniustól – vezényszóra – ugyanezen blankettákból egyet sem. Nesze neked bírói függetlenség!” – mondta az ügyvéd. Róna Péter feltette a kérdést: „Hogy lehet ma Magyarországon egy családot kilakoltatni anélkül, hogy a kilakoltatás jogszerűségét egy bíróság jogerősen megállapítaná? Hát milyen országban élünk?". A devizahitelesek problémáját meg kell oldani, és nem lehet már tovább odázni. Az emberek bizalma a bankokban nem csak megrendült, de már ellenségként kezelik őket. Egy olyan megoldásra van szükség, amely ugyan a bankokat nem teszi tönkre, de a bajba jutottak helyzetét megoldja és visszaállítja a bankrendszerbe vetett bizalmat. Működésképtelen pénzügyi rendszer nélkül ugyanis nincs gazdasági fejlődés.

Cikk forrása: www.hitelesek.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Kreatív

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés