hirdetés

Partnereink

Esküvőt tervez a népszerű műsorvezető

hirdetés

Esküvőt tervez a népszerű műsorvezető

 Különös helyzeteket teremt néha az élet, például amikor a házasság nélkül is boldog Harsányi Levente esküvői rendezvény házigazdája lesz. November 7-8-án a nagyszabású Őszi Esküvő Kiállításon lesz műsorvezető, és ennek apropóján elárulta: egy ideje tervezi, hogy hivatalosan is kimondja az igent gyermekei édesanyjának.

Harsányi Levente és párja, Ági nyolc éve jóban-rosszban együtt vannak, de a boldogító igent hivatalosan nem mondták még ki egymásnak. Négyszemközt, szóban ugyan megesküdtek már, de a család és a barátok előtti elköteleződésre máig nem került sor. „Az első gyermekünk, Nándi korán megszületett, és mire elég idős lett egy lakodalomhoz, Lilla is megérkezett. Mindenképpen szeretnénk összeházasodni, csak a megfelelő időt várjuk” – kezdte Harsányi, akinek már van elképzelése saját esküvőjéről. „Egyelőre nem találtuk ki, milyen tartalmi elemek lesznek, de azt nagyon szeretnénk, hogy a vendégek és mi is jól érezzük magunkat. Régen én nagyobb lagzit szerettem volna, Ági inkább kisebbet, de most már én is hajlok arra, hogy csak a szűk baráti kör legyen ott. Az is felmerült bennünk, hogy keresünk egy kis olasz vagy magyar kápolnát, kiveszünk néhány szobát és az eseményt összekötjük egy barátokkal eltöltött hétvégével” – folytatta a műsorvezető, aki szerint egyszer egy életben mindenkinek meg kell házasodni.

hirdetés

 „Mi akkor szeretnénk megesküdni, amikor már mindent tudunk, amikor minden rendben van, amikor nincs más dolgunk, csak jól érezni magunkat. Az egyik baráti pár tíz év együttlét után, két gyermek szüleiként házasodott össze, szeretik egymást, boldogok, és a gyerekek is velük ünnepeltek. A lényeg, hogy a mi életünk mikor ér abba a szakaszba hogy feltegyük a kapcsolatukra a koronát. Biztosan összeházasodunk! Éppen ezért jól körülnézek majd az Őszi Esküvő Kiállításon is”  – jelentette ki a műsorvezető, akinek tavaly ősszel született kislánya igazi királynőként érkezett a családba. „A Harsányi ágon közel kétszáz éve nem született lánygyermek, így tényleg hatalmas kuriózumnak számít Lilla érkezése. Gyönyörű gyerek, teljes a szerelem. Nem lesz könnyű dolga a leendő udvarlóinak, ha el akarnak jutni a szobája ajtajáig, mert különböző logikai, szellemi és ügyességi feladatokat kell majd megoldaniuk hozzá” – viccelődött Levente, aki komolyra fordítva elmondta: lányának csak annyi dolga lesz, hogy élvezze az életet, de ennek ellenére biztosan alaposan szemügyre veszi majd az udvarlóit is.

Őszi Esküvő Kiállítás november 7-8-án a HUNGEXPO-n!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.06.

Ma Frida, Ivett napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés