hirdetés

Partnereink

Bodnár Attila haláláról új információk láttak napvilágot

hirdetés

Bodnár Attila haláláról új információk láttak napvilágot

Bodnár Attila sajnos nagyon fiatalon hunyt el, amely nem csak a szülőket és közelebbi hozzátartozókat érintett meg, hanem lényegében egy egész országot. A halála után nyomban elkezdődött a találgatás, illetve különböző pletykák terjedtek el, hogy mi okozhatta a tragédiát. Lehetett olvasni arról, hogy öngyilkos lett, lehetett hallani olyat, hogy esetleg valaki meggyilkolhatta. Ezek azonban csak a találgatások szintjén voltak, ugyanis utólag kiderült, hogy egyik sem merült fel.

A család kérte, hogy boncolják fel annak érdekében, hogy kiderüljön mi is történt valójában. Még a halála napján kihívták a mentőt, orvost, illetve rendőrséget, hogy helyszíneljenek és vegyék jegyzőkönyvbe mi is történhetett. A boncolás eredménye pedig alátámasztotta az orvosok és rendőrök véleményét, miszerint nem történt sem önkezűség, sem idegenkezűség a halálával kapcsolatban. A halálának pontos okáról a Bors faggatta az apát, Bodnár Attilát, aki azt is elárulta, hogy már el is hamvasztották a fiát.

hirdetés

„– Tájékoztattak az előzetes boncolási eredményről még a múlt héten, és a halotti bizonyítvány kiadásával a temetési szertartás lefolytatható, tudomásunk szerint sem önkezűség, sem idegenkezűség nem történt.

– A fiam egy ismerőse lakásá­ban volt, ahogy én tudom. Este még tévéztek, másnap az ismerôse elment otthonról, hagyta aludni, mire visszaért, nem tudta felkelteni. Hívtak mentőt, ügyeletes orvost, rendőrt, és megállapították, hogy nincs bűncselekményre utaló nyom. Mi is kértük a boncolást, hogy kiderüljön, mi okozta a halálát október 19-én. A halotti bizonyítványt megkaptuk, és az csak ránk tartozik.

– A temetés csak ránk, az odaadó édesanyjára, az ő testvéreire és rám tartozik, szeretettel, kegyelettel őrizzék az emlékét, a búcsúztatása úgy lesz, ahogy Attila akarta. Ez a mi személyes bajunk, ügyünk, és egyedül szeretnénk gyászolni.

– Attila 19 éves korától úgy élt, azt tette mindig is, amit jónak látott, amihez kedve volt. Tanult ember volt, érettségizett, és teológiai iskolát is végzett, dolgozott könyvtárosként, szociális gondozóként, filmstatisztaként, klubzenészként, satöbbi. Az édesanyja a mai napig szép lakást tart fenn, és mindig is gondos, odaadó anyja volt. A harminc évvel ezelőtti válásunkkor mindent otthagytam nekik, lakást, berendezést, volt helye, de neki mennie kellett, az elképzelései szerint. Próbáltunk segíteni, a média is, én is, a barátok is, de ő mindig azt tette, és úgy, ahogyan akarta élni az életet. Na­gyon jóindulatú és kedves, de öntörvényű, erős akaratú és egyéniségű ember volt, emlékét, létét a lelkünkben őrizzük.”

A zenész továbbá azt is elárulta, hogy a fia végső nyughelye az édesanyja lakhelyén lesz. A helyi temetkezési vállalat viszont eddig még nem kapott megkeresést ezzel kapcsolatban. Bodnár Attila utolsó napjait is utcazenészként töltötte. Annak idején az X-Faktorba jelentkezett és ha nem is lett belőle befutott sztár, mindenki érezte, hogy bizony az apja tehetsége benne is ott lapul. A tehetségkutató végül kisebb kudarc lett, viszont egy egész ország ismerte meg, sőt részben ennek köszönhetően még az apjával is újra elkezdte tartani a kapcsolatot. Ez odáig vezetett, hogy a zenész felkarolta a fiát és segített a karrierje egyengetésében. Az együttműködés sajnos nem tartott azonban sokáig, fia pedig ismét az utcát választotta. A halálának pontos okairól tehát az apja sem árult el többet, viszont az biztos, hogy az eddigi hírek mind hamisak ezzel kapcsolatban. Alakulhatott volna sokkal jobban is ez a történet… Nyugodj békében Bodnár Attila!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.06.

Ma Frida, Ivett napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés