hirdetés

Partnereink

Puskás Peti megnyert egy fogadást

hirdetés

Puskás Peti megnyert egy fogadást

Megjelent a The Biebers legújabb klipje, ’Ahol jártunk’ címmel, melyet Peti rendezett egy fogadás eredményeképpen. Emellett az együttes gőzerővel készül május 4-i Akvárium koncertjére.

“Elindult a turnészezon, ezért muszáj jó formában lennünk.” – mesélte a The Biebers frontembere Puskás Peti. Ekanem Bálinttal fogadtunk, hogy ki lesz fittebb a tavaszi koncertekre, mindketten keményen edzettünk, fogyókúráztunk, végül én nyertem - tette hozzá Peti.

hirdetés

Peti ezzel elnyerte azt a lehetőséget, hogy Ő rendezhette meg legújabb klipjüket. “Mondjuk nem igazán tudom elképzelni, hogy mi született volna, ha Bálint rendezi, hiszen az előzők is az én nevemhez fűződnek.” – nevetett Peti. „Keményen készülünk a május 4-i Akvárium koncertre, de ehhez a dalhoz még mindenképp szerettük volna leforgatni a klipet előtte.” – mesélte Ekanem Bálint.  „Gyorsan összerántottuk a zenekart és a stábot, bevágódtunk egy autóba és elmentünk Salgótarjánba. Remek helyszín volt, nagyon imádtuk, hiszen itt egyszerre tudtuk felvenni a városi és a varázserdő részeket is.” – tette hozzá Peti, aki Big Daddy Bee „álnéven” a videó képi világára különösen odafigyelve, óriási hangsúlyt fektetett a természet és a városi élet kontrasztjának bemutatására.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés