hirdetés

Partnereink

Látványos átalakuláson ment keresztül Zámbó Krisztián

hirdetés

Látványos átalakuláson ment keresztül Zámbó Krisztián

Nagy lépésre szánta rá magát Zámbó Krisztián és barátnője, Zsuzsi. A páros úgy döntött, új életet kezd, és megszabadulnak pluszkilóiktól. Az énekes eddig több mint hat, Zsuzsi pedig 10 kilót fogyott, és egy teljes mérettel kisebb ruhákat visel mostanra.

Az utóbbi években saját bevallása szerint nem volt csúcsformában Zámbó Krisztián. Az énekesre felszaladt pár pluszkiló, ami testi is lelki problémákat okozott számára, ezért úgy döntött, itt az idő, hogy változtasson. Krisztiánék a TV2 Több, mint testŐr című műsorában számoltak be arról, hogy minek köszönhetik a fogyás terén elért sikereiket.

hirdetés

„Elég lusta ember vagyok, az utóbbi időben csak a fellépések alkalmával mozgattam meg magam, és ahogy lejöttem a színpadról, azt éreztem: elfogytam, nincs erőm. Már nagyon szenvedtem a súlyom miatt, drasztikusan, negatív irányban változtam, kezdtem befordulni, éreztem, hogy muszáj valamit tennem. Rátaláltam egy indiai gyógynövény-komplexumra, ami Cseke Katinkánál már bevált, enyhítette a falási rohamait, és ettől sokat fogyott. Rájöttem, hogy nálam is az a baj, hogy rengeteget eszem. Este hazaértem, és szépen nyugodtan elkezdetem vacsizni, nasizni filmnézés közben... Sokszor fordult elő, hogy a franciaágyba hoztuk a rengeteg féle finomságot és ott ettünk, miközben tévéztünk. Na, ez már nincs! Este 6 óra után már nem eszem, és nem is hiányzik" – magyarázta Krisztián, kedvese Zsuzsi pedig hozzátette, ő féltékenységből kezdett az életmódváltásba.

„Láttam, hogy Krisztián miként változik, és úgy voltam vele, hogy nehogy már jobban nézzen ki, mint én, a csajok majd odalesznek érte" – mondta nevetve Zsuzsi, aki a gyógynövény-komplexumnak köszönhetően csinosabb, mint valaha. A páros azt is elárulta, nagyon fontos volt számukra, hogy természetes segítséggel fogyjanak.

„Bevallom, hogy fiatal koromban, amikor edzettem, sokszor fordultam olyan dolgokhoz, amik nem természetesek, tele voltak kemikáliákkal. Ezért most a legfontosabb az volt, hogy csak természetes összetevőket vigyek be a szervezetembe, amik megkönnyítik a fogyást. Nagyon sokszor fogyókúráztunk már korábban is, de rosszul csináltuk, mert egyszerűen nem tudtunk a hasunknak parancsolni, most ez megváltozott. Jól érzem magam a bőrömben kiegyensúlyozottabb és erősebb vagyok, és nagyon fontos számomra, hogy Zsuzsi felnéz rám" – jelentette ki az énekes.

Fotókredit: Schumy Csaba

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés