hirdetés

Partnereink

Dobó Kata és Kovács Patrícia is bekapcsolódott

hirdetés

Dobó Kata és Kovács Patrícia is bekapcsolódott

A L’Oréal jótékonysági napja, a Citizen Day idén ünnepli 10. évfordulóját. Ezt a napot a dolgozók kizárólag annak szentelik, hogy munkájukkal helyi, hátrányos helyzetű közösségeket és szervezeteket támogassanak, már több mint 60 országban. A globális kezdeményezésben a magyar leányvállalat is aktívan részt vesz, idén Dobó Kata és Kovács Patrícia is bekapcsolódott a Máltai Szeretetszolgálatot támogató programokba.

A vállalat magyar csapata június 20-án tartotta önkéntes napját, 2019-ben a III. kerületi Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának kertjét újították fel közösen a dolgozók, ahol kerítést festettek, kerti raklapbútorokat készítettek, valamint ugróiskolát, twistert és más játékokat festettek az aszfaltra, létrehozva ezzel egy olyan közösségi teret és kikapcsolódási pontot, melyet az ott lakó családok örömmel vehettek birtokba.

hirdetés

A Máltai Szeretetszolgálat Gyűrű utcai játszóterén pedig a L’Oréal munkatársai egy napot töltöttek el hátrányos helyzetű gyermekekkel, ahol a gyerekekkel közösen különböző sorversenyeken és ügyességi játékokon, valamint kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Az aktivitáson a két színésznő, a Garnier márka nagykövetei is részt vettek, hogy jelenlétükkel még inkább felhívják a figyelmet az önkénteskedésre és a L’Oréal által képviselt értékekre.

A 2010-ben létrehozott, évente megrendezésre kerülő önkéntes nap lehetővé tette, hogy több mint 60 ország munkavállalói összesen több mint egy millió önkéntes órát ajánljanak fel több száz nonprofit szervezet számára. A nemzetközi aktivitások között szerepelnek például foglalkozások hátrányos helyzetűek számára, segítségnyújtás álláskeresőknek az önéletrajzírásban, idősek vagy hátrányos helyzetűek számára fenntartott intézmények felújítása vagy hulladékgyűjtés a természetben. A Citizen Day-en évente közel 30 000 önkéntes munkavállaló vesz részt.

„A Citizen Day ma már kiemelt esemény a Csoport naptárában” – mondta a L’Oréal csoport elnök-vezérigazgatója, Jean-Paul Agon. „Nagyon örülök, és büszke is vagyok erre a 10 éve elindított kezdeményezésre, amely évről évre egyre inkább megmutatja, hogy a L'Oréal és munkavállalói milyen szívesen vesznek részt tettekkel is a helyi szervezetek és közösségek életében.”

Szöveg, kép: Avantgarde

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.18.

Ma Diána napja van.

A UPC Direct új, előre fizetéses TV szolgáltatást vezet be

A UPC Direct nagyfokú szabadságot ad ügyfelei kezébe az új, előre fizetéses MyTime szolgáltatással, amely lehetővé teszi, hogy mostantól a csomagok kö...

  • 2019-09-18 09:41
Meddig várjon Opitz Barbi?

A 2016-os X-Faktor győztese a ’Meddig várjak?’ klipjében görkorcsolyán szeli át Budapest legnevesebb helyszíneit miközben komoly gondolatokat oszt meg...

  • 2019-09-18 07:21
Első nemzetközi Beatles hétvége itthon!

Egy szelet Liverpool Budapesten! Az első magyarországi Beatles Fesztivált - a Beatles Weekendet október 5-én és 6-án tartják első nap az Analog Music ...

  • 2019-09-17 20:34
Lenyűgözte a világ legjobb breaktáncosait a budapesti World Urban Games

Breaktánc-történelmet írt a World Urban Games Budapesten. A világ legjobb női és férfi breaktáncosai autentikus környezetben, a Régi Nagyvásártelep kö...

  • 2019-09-17 16:52
Új modellekkel frissült a TAG Heuer Carrera Calibre kollekció

A TAG Heuer Carrera karórákat nemcsak az autóversenyzők, hanem a hagyományokat és az innovatív kialakítást preferáló felhasználók is szívesen viselik....

  • 2019-09-17 14:37

hirdetés

Road Trip Project - Európai fiatalok hátizsákos kalandjai

Európa több mint 30 régiójával, köztük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével ismertet meg 8 fiatalt az Európai Bizottság által indított Road Trip Project.

  • 2019-09-17 12:11
Tudatosabban táplálkoznak a magyar gyerekek

A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a ...

  • 2019-09-17 10:30
Egyre többen vásárolnának elektromos autót

Gondolta volna? Meglepő, de igaz a hír: azok közül a magyarok közül, akik autóvásárlást terveznek a közeljövőben, 29 százalék elektromos autót venne. ...

  • 2019-09-17 08:10
Skechers Energy feat. Anna Amélie Lines

Oláh Anna igazi kreatív közegben nőtt fel: édesanyja festő-, apukája ötvösművész, a testvére pedig formatervezőnek tanul. Mivel a szülei hagyták, hog...

  • 2019-09-13 15:37
Antal Nimróddal nyomozhatunk ősztől az RTL Spike-on

Izgalmas ősz elé néz, aki az RTL Spike-ot választja. Szeptembertől egy országos - és egy csatornapremierrel erősít a csatorna.

  • 2019-09-13 14:04

Minden cikk

hirdetés

hirdetés