hirdetés

Partnereink

Margaret Island új klipje a csendről

hirdetés

Margaret Island új klipje a csendről

Sokszor épp csak egy kis csendre van szükségünk, vallja a Margaret Island, akik számára A csend című Gerendás Péter - Bródy János szerzemény olyan mély mondanivalóval bír, hogy amellett, hogy III lemezükön feldolgozták a dalt, most videóklipet is forgattak hozzá; sőt, őszi országjáró szimfonikus turnéjuk is a ‘Csend turné’ nevet kapta.

A Margaret Island harmadik albumának utolsó felvétele ez a lírai Gerendás - Bródy dal, mely egyben a lemez végszavát is kölcsönzi. „Nagyon érdekes, hogy ’A csend’ utolsó szava a remény. Így zárul a lemez. Ebben a helyzetben, amiben most élünk itthon (ez a szomorúság, apátia), mégis mint egy mantraszerűen benne van a reménykedés a szövegben. Végső soron mégis ide köt minket a szívünk, ide tartozunk, ez az ország a hazánk. A menni, vagy maradni kérdés abszolút benne van, Bródynak ezúttal egy pozitív válasza volt erre.” – fejti ki Törőcsik Kristóf.

hirdetés

„Amellett, hogy a remény fontosságát hangsúlyozza a dal, egy másik nagyon fontos üzenettel is bír: hogy ne felejtsük el a sokszor ijesztő, hideg, máskor viszont puha, otthonos csend jelentőségét. A saját csendjeink megtalálása, megteremtése az, amiről oly gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni - sajnos én magam is, így ez számomra is kihívás, de próbálok egyre inkább tudatosabban figyelni erre -, pedig az igazán mély gondolatok sokszor épp csendben, magunkba zárkózva, befelé figyelve születnek.” - emeli ki a dal mondanivalójával kapcsolatban Lábas Viki. “Ehhez a gondolatmenethez társítva egy kifejezetten letisztult klipet szerettünk volna készíteni a dal mellé, hogy ne vegye el a figyelmet a lényegről, magáról a dalszövegről.”

„Szerettük volna az őszi időszakban mi is kicsit újra átélni a nyári hajtás után ezt a fajta csendet, így októberben mi is elcsendesültünk, a koncertek helyét a kreatív gondolkodás, tanulás, a hétköznapi körforgásból való kiszakadás, töltődés vette át”, meséli Füstös Bálint. “November-december folyamán ezután több vidéki állomásra indulunk, hogy áthangszerelt dalainkat szimfonikus kísérettel elegáns színháztermekben adjuk elő. A Csend turnéval a közönségünket is egy közös elcsendesülésre, egy belső utazásra invitáljuk, hasonlóan ahhoz, ahogy év elején a Müpa koncerttermében is tettük.”

 

A november-decemberi szimfonikus Csend turné állomásai között szerepel többek között Pécs, Miskolc, Gödöllő és Veszprém városa is, a zenekart ezúttal is a Heuréka Pop Orchestra kíséri.

Forrás: NAP Média

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 11.14.

Ma Aliz napja van.

Bejelentették az Extreme E széria első két helyszínét

A Continental és az Extreme E széria szervezői bejelentették az elektromos off-road versenysorozat első két helyszínét. Eszerint a versenyzőknek az És...

  • 2019-11-13 21:43
Miben rejlik a szérumok titka?

Az ősz csupaszín, csupaillat, csupaszépség napjai egyet jelentenek az elmúlással. Mégis olyan ez az évszak, mint egy gyönyörű hölgy. Már nem fiatal, d...

  • 2019-11-13 19:36
Nem lehet ráismerni a MOM Parkra

Ünnepi díszbe öltözik a budai oldal egyik legkedveltebb bevásárlóközpontja, a MOM Park. Nem is akármilyen külsőt ölt idén, ugyanis teljes pompájában f...

  • 2019-11-13 17:15
Ezek idén a legmenőbb karácsonyi élményajándékok

Ismét közeledik a karácsony, és újra azon törhetjük a fejünket, mit is ajándékozhatnánk szeretteinknek. Ne hagyjuk az utolsó hetekre az ötletelést és ...

  • 2019-11-13 15:24
Csodabogarak az M2 Gyerekcsatornán

Új animációs filmsorozat, az Apolló és a csodabogarak érkezik az M2 Gyerekcsatornára november 25-én. Antoon Krings nagysikerű könyvén (eredeti címén D...

  • 2019-11-13 12:46

hirdetés

Milyen élményre vágynak a magyarok?

Vannak emberek, akik egy hétköznap esti családi társasjátékot pont annyira képesek élvezni, mint amekkora élményt másoknak egy baráti társaságban felf...

  • 2019-11-12 11:45
Orosz Cirkusz a Jégen!

December 15-én dupla előadással érkezik hazánkba a BOK Sportcsarnokba a világ első jégcirkusza, hogy egy lenyűgöző jégshow keretében éljük át a legsze...

  • 2019-11-12 09:41
Most igazán örülhetnek a Gorillaz rajongók!

Az 1998-ban alakult Gorillaz igazi rekorder a maga nemében, a brit csapat első lemeze hétmillió példányban kelt el, ezzel a teljesítményével pedig bek...

  • 2019-11-10 16:02
Megint valami új, ami elsőként jelent meg Magyarországon

Magyarországon elsőként az MKB Banknál igényelhető Mastercard World Elite bankkártya. Az új plasztik kifejezetten a magyarországi prémium célcsoportra...

  • 2019-11-10 12:26
Boccherini, Bach, Mozart, Vivaldi és Haydn művei csendülnek fel

A népszerű Zenemánia sorozat bevezetés a zene világába, kötetlen, beszélgetős hangversenyek formájában. Ebben az évadban a zene sokszínűsége a fő téma...

  • 2019-11-10 10:42

Minden cikk

hirdetés

hirdetés