hirdetés

Partnereink

Kék és Narancssárga Produkció

hirdetés

Kék és Narancssárga Produkció

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik.

A Kék és Narancssárga Produkció az egykori Republic hangzást viszi tovább, hiszen zeneszerzőjük, gitárosuk nem más, mint Tóth Zoltán, aki hangszerelőként anno a legendás együttes sound-ját alkotta meg (1990–2013). Az egykori Republic tribute bandából és az elismert zenész találkozásából született zenekar most két saját dallal is előrukkolt.

hirdetés

’A körben a víz’ egy gyönyörű, melankolikus darab, menedék lelkünknek ezekben a nehéz napokban… „Hívd az óceán zaját, hogy ha szíved arra vár, hogy eljöjjön a csend. A kékben olvadó világ, ég alatt a láthatár, itt elfér idebent…” Tóth Zoltán művészi érzékenységével szól hozzánk, egy olyan világhelyzetben, amikor kénytelenek leszünk magunkba nézni, elcsendesedni. ’A szív idetalál’ pedig egy dinamikusabb, vidámabb dal, a szív öröméről.

Tóth Zoltán zenész, dalszerző-szövegíró, gitáros, énekes, hangszerelő, hangmérnök, a Republic együttesből való távozása után szólókarrierbe kezdett. Egy kicsit más arcát is megmutatva megjelent két albuma (A Bolhapiac Tündérei / 2015., A Bolhapiac Tündérei 2. / 2016.) instrumentális és szimfonikus zeneművekkel.

2017-től saját zenekarával, a Köztársaság Parkkal koncertezett, majd ezt követően barátkozott össze a Republic tribute banda tagjaival, akikkel közösen megalakította A Kék és Narancssárga Produkciót. „Ebben az új közösségben megújultam, de a hangzás - amit egy ország megszeretett - marad! Koncertjeinket egyszerre képviseljük az egykori Republic repertoár autentikus megszólaltatását, de az újonnan született szerzeményeket is játsszuk.” – meséli Tóth Zoltán.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.31.

Ma Árpád napja van.

Megjelent Manuel első önálló klipje az X-Faktor óta!

’Elegem van’ beszédes címmel jelent meg Manuel új klipje. Az X-Faktor alatt szinte hetente jelentek meg új zenéi a fiatal rappernek, akit több százezr...

  • 2020-03-31 10:42
New Level Empire új lemez és karanténkoncert!

Megtörténünk címen megjelent a harmadik NLE album. Az élő lemezbemutató koncert ugyan elmaradt, de addig is egy online mini koncerttel kárpótolta rajo...

  • 2020-03-28 21:50
Videoreceptekkel jelentkezik Tomán Szabina

A praktikus, céltudatos, gazdaságos főzés talán még sosem volt olyan aktuális, mint napjainkban. A rendkívüli helyzet sokakat kényszerít most napi főz...

  • 2020-03-28 19:57
Így tehető még élményszerűbbé a digitális tanulás

Magyarországon diákok tízezrei, tanárok ezrei váltottak egyik napról a másikra a hagyományos oktatásról digitálisra. Ez az érintkezési mód és tudásmeg...

  • 2020-03-28 18:44
Egyérintéses fizetések: magasabb lesz a limit

A Mastercard megerősítette elkötelezettségét az egyérintéses fizetések magasabb összeghatára mellett egész Európában. A mostani döntés 29 országot, kö...

  • 2020-03-28 16:07

hirdetés

TikTokkerek fogtak össze az idősekért

Népszerű TikTokkerek álltak a Follow Me Influencer marketing ügynökség és az ArvaliCom kommunikációs ügynökség kezdeményezése mellé, amelyet aztán a m...

  • 2020-03-28 14:27
Ezekre a háztartási gépekre irányulhat idén a vásárlók figyelme

A Sencor előrejelzése szerint az idei évben továbbra is slágertermék lesz az állóporszívó, valamint a konyhai robotgép, de egyre többen keresik a légt...

  • 2020-03-28 13:14
Visszatérhetett néhány koala a leégett ausztrál vadonba

Visszaengedtek öt koalát a vadonba Ausztráliában. Az állatokat tavaly azért gyűjtötték be élőhelyükről, hogy megmentsék őket az országban pusztító hat...

  • 2020-03-28 11:10
Megtiltották a klorokin-tartalmú gyógyszerek exportját

A magyar kormány megtiltotta egy, a koronavírus-betegek gyógyításához használt gyógyszeralapanyag kivitelét - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Közp...

  • 2020-03-28 09:56
Egy nap alatt 500 spanyol halt bele a COVID 19-be

Egyetlen nap alatt több mint 500-al, 2800-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma Spanyolországban.

  • 2020-03-25 18:51

Minden cikk

hirdetés

hirdetés