hirdetés

Partnereink

Megjelent Manuel első önálló klipje az X-Faktor óta!

hirdetés

Megjelent Manuel első önálló klipje az X-Faktor óta!

’Elegem van’ beszédes címmel jelent meg Manuel új klipje. Az X-Faktor alatt szinte hetente jelentek meg új zenéi a fiatal rappernek, akit több százezren követnek a közösségi oldalán. A műsor után ByeAlexszel közös dalban hallhattuk, de végre itt az új videó a fiatal sztártól!

„Már régen megfogalmazódott a fejemben ez a téma. Korábban sokféle fizikai munkát végeztem, de nagyon elegem lett belőle. A dalban erre az időszakomra tekintek vissza, és megpróbáltam összevetni azzal, ahol most tartok.” – foglalja össze Manuel, aki azt is elárulta, hogy új helyzetében mindent megtesz, hogy támogassa a családját.

hirdetés

„Nemrég elvittem az öcséimet, meg anyukámat vásárolni. Korábban sokszor turkálóból öltöztem és szégyelltem a ruháimat, ha pedig volt egy-egy menőbb darabom, akkor azt le se lehetett venni rólam. Sajnos a testvéreim is ebben a helyzetben vannak, ezért segítek nekik, ahol tudok.”

Az X-Faktor alatt kifejezetten sűrűn jelentetett meg a rapper dalokat, ezúttal új klipjére várni kellett egy kicsit. „Szeretném fenntartani a körülöttem kialakult érdeklődést, így a jövőben is szeretnék aktív maradni, de maximum másfél havonta tervezek egy szólót vagy egy featet.” – Manuel.

A rapper azt is elárulta, hogy a műsor óta teljesen felfordultak a hétköznapjai. Korábban a munka töltötte ki a mindennapjait, de most már csak a zenélésnek él, és úgy érzi jó úton halad. December óta turnézik, közel 60 db koncertet adott szerte az országban és a szomszédos magyarlakta területeken.

A fiatal énekes egy jövőbeli tervét is elárulta: „Miután rendeződik a helyzet, szeretnék kimenni Amerikába, és ott leforgatni 3 videóklipet egy haverommal és egy operatőrrel. Mindemellett azon vagyok, hogy legyen jogosítványom, a későbbiekben pedig egy saját lakásom és vállalkozásom.”

forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.27.

Ma Hella napja van.

Bemutatták az új európai élelmiszeripari stratégiát

Az Európai Bizottság Brüsszelben bemutatta a környezetbarátabb mezőgazdasági termeléssel és a biológiai sokféleséggel, az úgynevezett biodiverzitással...

  • 2020-05-26 14:30
Chile: robban a járvány, miközben az éhség az utcára hajtja az embereket

Automata fegyverekkel felszerelt katonák özönlötték el a chilei főváros, Santiago több munkások és középosztálybeliek lakta negyedét, miután a hétfőn ...

  • 2020-05-26 12:10
Újabb nagy roham lehet az online játékpiacon

A szülők, nagyszülők igen gyorsan átálltak az online vásárlásra a gyerekjátékoknál, sporteszközöknél is, hamar megrohamozták az online boltokat. Húsvé...

  • 2020-05-26 08:20
A gyógynövények erejével: bodorrózsa, teafaolaj és borsmenta

A gyógynövények erejéhez már a kezdetek kezdetén is fordulhattunk – szerencsére nincs ez másként napjainkban sem! Akadnak azonban olyan gyógynövények,...

  • 2020-05-24 20:24
Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek

Az emberek szívesen ajánlják fel adójuk 1%-át civil szervezeteknek, de fontos a visszajelzés a pénz felhasználásáról. A többség ugyanannak a szervezet...

  • 2020-05-24 18:13

hirdetés

Aláírást gyűjtenek az augusztus 20-i tűzijáték ellen

Az idei augusztus 20-i tűzijáték eltörléséért indított petíciót pár nap alatt több mint 33 ezer ember írta alá. A kampányt elindító Homonnay Gergely a...

  • 2020-05-24 15:33
Ennyit hajlandók engedni az árból a lakáseladók, és ezek a motivációik

A lakáseladást tervezők legnagyobb része, 46 százaléka maximum 5 százalékot engedne az árból, közel 29 százalékuk pedig 10 százalékkal is hajlandó len...

  • 2020-05-24 13:26
Így változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon

Az online vásárlás az elmúlt hónapban meghaladta az összes egyéb költési formát: a magyarok több mint egyharmada (35%) elmondása szerint még soha nem ...

  • 2020-05-24 12:10
Minden SPAR-ban elérhetőek a többszörhasználatos zöldség-gyümölcs és pékáru tasakok

A SPAR 2019-ben több olyan környezetbarát csomagolástechnikai megoldást vezetett be, amelyeknek köszönhetően még kevesebb eldobható műanyag hulladék k...

  • 2020-05-24 10:46
Drasztikus bezuhanás után ismét szárnyal a bitcoinpiac

Március közepén a bitcoin piaci értéke ugyanúgy zuhant a mélybe, ahogy történt ez a tradicionális részvénypiacokon is. Akkor a bitcoinonkénti árfolyam...

  • 2020-05-20 15:05

Minden cikk

hirdetés

hirdetés