hirdetés

Partnereink

Tervezhetőséggel legalább 20.000 hazai zenei rendezvény megmenthető lehet

hirdetés

Tervezhetőséggel legalább 20.000 hazai zenei rendezvény megmenthető lehet

Alig két hete volt a kerek évfordulója a lezárásoknak. Egy éve töltjük mindennapjainkat a COVID árnyékában, hol lazítással, hol a legszigorúbban meghúzott korlátozásokkal. Ez alatt az idő alatt 52.000 zenei rendezvény maradt el, ami miatt sok ezer zenész és szakember vesztette el a megélhetését részben vagy egészben, ráadásul a nyitás még messze van és nyárig várhatóan további 40.000 zenei esemény nem fog megvalósulni.

A kulturális szektor és a vendéglátás már olyannyira végveszélyben van, hogy nem az a kérdés, mikor nyithatnak, hanem az, ki lesz, aki még nyitni tud.    "A döntéshozóknak fel kell ismerni, hogy a kultúrát meg kell menteni ahhoz, hogy a társadalom egyben maradjon. Ehhez három alapvető dologra van szükség: tervezhetőségre, azonnali és hatékony állami segítségre és az 5%-os kulturális áfa bevezetésére" – mondta el Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke.   

hirdetés

A Kormány pénteki bejelentése szerint addig nem várható a korlátozások enyhítése, amíg be nem adtak legalább 2,5 millió oltást. Hosszú idő után ez az első olyan konkrétum, amivel a zenei szakma számolhat, még ha fix dátumot nem is lehet mellé tenni, csak következtetni lehet az oltás sebességéből, ezt jelen állás szerint április második felére prognosztizálják. A rendezvényszervezők és a közreműködők számára kiemelten fontos, hogy az újranyitás tervezhetően történjen. Egy koncertet, főleg egy fesztivált nem lehet pár hét alatt megszervezni, és ha a szakma nem lát előre, augusztusig várhatóan újabb 40.000 zenei rendezvény marad el, amelyből akár 20.000 megmenthető lenne. A tavalyi évben a szokásos átlag 60.000 zenei rendezvényből csupán csak 8.000 tudott megvalósulni az év első 3 hónapjában, illetve a nyári, 500 fősre korlátozott formában, ami 87%-os visszaesés.   

Az elmaradó koncertek mindannyiunk vesztesége: egyszerre sújtja az otthonába zárt, közösségi élményre sóvárgó közönséget, a színpadra vágyó, egzisztenciális problémákkal küzdő zenészeket és azokat, akik a háttérben várják, hogy dolgozhassanak: a menedzserek, a roadok, a fény- és hangtechnikai szakemberek, koncert- és fesztiválszervezők, színpadépítők és még megannyi zenei szereplő.   

Music Hungary Szövetség, amely a zenészek, alkotók, előadók, koncert- és fesztiválszervezők, zenei menedzserek és rendezvénytechnikai szakemberek érdekvédelmi szervezete, arra kéri Magyarország kormányát, hogy hozzon nyilvánosságra egy tervezhető menetrendet a rendezvények számára. Az Egyesült Királyság három hete bemutatott egy hasonló ütemtervet, miután több nyári nagy fesztivál is bejelentette, hogy elmarad, ám azokra, amik a tervezett nyitási lépcsők szerint várhatóan megtarthatóak lesznek, néhány nap alatt elfogyott minden jegy. 

A Music Hungary Szövetség külön munkacsoportot alakított, és együttműködik a kormányzati szervekkel, hogy egy hatékony és biztonságos zenei-kulturális újranyitási tervet dolgozzanak ki. Három fő hívószóként a tervezhetőséget, a kulturális piac szereplőinek nyújtott azonnali állami segítséget és a kulturális áfa bevezetését határozták meg. Az áfacsökkentés kérdésében megnyerték maguknak Demeter Szilárdot. A javaslatot magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos is támogatja, melynek alapját az a hatástanulmány biztosítja, melyet még novemberben publikáltak és részletesen olvasható a honlapjukon is"A zene a nemzeti kultúra alappillére, minden magyar életének szerves része. Támaszt ad a nehéz időszakokban, és segíteni fog a kilábalás során is. Ha nem őrizzük, védjük meg az alkotókat, nem támogatjuk azokat, akik létrehozzák, elérhetővé teszik, színpadra állítják, az beláthatatlan, hosszú távon is fájdalmas morális és anyagi károkat fog okozni Magyarországon" – hangsúlyozta ki a Szövetség.

Forrás: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés