hirdetés

Partnereink

A Halott Pénz köszöntötte Fucsovicsot a Dorko csapatában

hirdetés

A Halott Pénz köszöntötte Fucsovicsot a Dorko csapatában

A vasárnap esti 15. Halott Pénz Aréna koncert a zenei meglepetéseken kívül tartogatott még egy igazán ütős bejelentést. A jubileumi show előtt Marsalkó Dávid, aki korábban szintén versenyszerűen űzte a sportot, és pályafutása nagy részét már a Dorko csapat tagjaként töltötte, óriási örömmel üdvözölte Fucsovics Mártont.

Fucsovics hosszú távra szóló megállapodást kötött a Dorkoval, így az egyik legjobb magyar sportoló mostantól magyar márkában lép pályára.

hirdetés

„Szeretnénk inspirálni a magyar embereket, hogy higgyenek magukban, és elkötelezetten, lépésről lépésre küzdjenek az álmaikért. Fucsovics Marci hihetetlen erősítés a csapatunknak, akivel közösen folytatni szeretnénk ezt a munkát. A Halott Pénz zenekar útja és sikere pedig szintén hatalmas motiváció számunkra, gratulálunk nekik az eddigiekhez, és további hangos sikereket kívánunk a srácoknak!” – mondta el Gém Péter, a Dorko alapítója.

Fucsovics már jól ismeri a márkát, hiszen a Magyar Tenisz Szövetség volt a hazai sportszövetségek sorában az első, akivel a Dorko 2018 szeptemberében megállapodást kötött.

„Büszke vagyok és nagyon izgatott, hogy a Dorkoval dolgozhatok együtt a jövőben a számomra tökéletes termékek megalkotásában.  Fiatal feltörekvő magyar márkaként napról napra szeretnének egyre jobbak lenni, és én maximálisan tudtam azonosulni ezzel“ – mondta el Fucsovics Márton, akit januárban már az új felszerelésben láthatunk a teniszpályákon.

A Dorko és Fucsovics Márton közös céljai között szerepel 2020-ra egy saját tervezésű kollekció megvalósítása is, aminek érdekében már teljes erőbedobással elindították az alkotói munkát.

 Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.17.

Ma Rudolf napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés