hirdetés

Partnereink

Alba Regia Feszt – a jazz legyen veled!

hirdetés

Alba Regia Feszt – a jazz legyen veled!

Augusztus 9-11-ig ismét Alba Regia Feszt Székesfehérváron. 3 napon keresztül nincs megállás, hazánk legigényesebb zenekarai rázzák fel a várost ingyenesen látogatható koncertekkel.

A tekintélyes múltra visszatekintő jazzfesztivál szervezői tavaly sem hagyták cserben a hazai zenészeket és zenekedvelőket. Nem kérdés, hogy idén is folytatódik az 1967-ben elindított kultúrmisszió, melynek célja, hogy az igényes, mégis befogadható muzsikát az utca emberével is megszerettessék.

hirdetés

Ezúttal a Bartók Béla téren felállított szabadtéri színpadon adnak koncerten hazánk legnevesebb jazz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő előadói. Hétfőn a Fehérvár Big Band, a Vörös Janka New X-Series, valamint a Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczy György koncertje vár minket. Kedden pedig a Bágyi Balázs New Quartet, a Jambalaya és a Vörös Tamás Project. Folytatva a sort a záró napon is igazi nagyágyúk a Vibraton Quartet, a Budapest Ragtime Band, Pátkai Rozina, valamit Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt adnak koncertet.

A sztárzenészek felvonultatása mellett, a fesztivál küldetése, hogy fellépési lehetőséget adjon a fiatal tehetségek számára. Idén az átállások alatt a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének legtehetségesebb hallgatói utcazenélnek, hogy a járókelők egy pillanatig se maradjanak zenei táplálék nélkül.

„Kiváltságos dolog volt tavaly, hogy a város és a Kodolányi János Egyetem támogatásával a rendkívüli helyzet ellenére is meg tudtuk tartani az Alba Regia Feszt-et. Az ilyen visszatérő események is növelik a biztonságérzetünket, azt mutatják, hogy van remény arra, hogy az élet visszatér a normális kerékvágásába. Mindamellett az Alba Regia egy fontos turisztikai és közösségi esemény a városban, amely a zene és a társaság ereje által segít a lelki töltekezésben.” – foglalja össze Mits Gergő, a fesztivál egyik főszervezője, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője.

Az 1967-ben alapított fesztivált Székesfehérvár önkormányzata, a Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszéke és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium összefogásával 2014 óta ismét minden évben megrendezik. Reméljük, hogy ennek a hagyománynak soha nem szakad vége!

A szabadtéri koncertek ingyenesen látogathatóak. Előzetes regisztráció nincs. Az érvényben lévő szabályozások érvényesek a rendezvényre is. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

FELLÉPŐK:

augusztus 9.

Fehérvár Big Band

Vörös Janka New X-Series

Mörk feat. Borbély Mihály és Ferenczy György

augusztus 10.

Bágyi Balázs New Quartet

Jambalaya

Vörös Tamás Project

augusztus 11.

Vibraton Quartet

Budapest Ragtime Band

Pátkai Rozina

Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.29.

Ma Mihály napja van.

Megvan a legjobb magyar kamionsofőr

Szombaton a drivingcamp Hungary zsámbéki vezetéstechnikai tanpályáján rendezték meg az ország legnagyobb kamionos közlekedésbiztonsági versenyét, immá...

  • 2021-09-29 00:01
Az önbizalom építése a sikeres nyelvtanulás egyik kulcsa

Ma már rendkívül sokféle nyelvtanfolyammal, tanítási módszerrel találkozhatunk. Miért törik bele mégis sokaknak a bicskája a nyelvtanulásba? Miért utá...

  • 2021-09-28 23:00
Tejtermékek bevezetése a hozzátáplálás időszakában

Ha a baba már többféle gyümölcsöt szívesen eszik, meg lehet kóstolni a tejtermékeket is. A jelenlegi ajánlás szerint már 6-7 hónapos kortól lehet adni...

  • 2021-09-28 22:03
230 éve született a legnagyobb magyar! Színarannyal bevont jubileumi érem készült az emlékére

A Széchenyi családdal együttműködésben, színarannyal bevont jubileumi érem került kibocsátásra a gyűjtök számára, a 230 évvel ezelőtt született Gróf S...

  • 2021-09-28 20:33
Ezért nem szabad megfeledkezni a mobil klímák karbantartásáról

A mobil klímákat nyáron sokat használjuk, nincs ez másképpen a légtisztítókkal sem, amelyekkel valamelyest enyhíthetők a pollenallergiások tünetei. „A...

  • 2021-09-28 19:03

hirdetés

Szigorúbb légszennyezettségi határértékeket javasol az Egészségügyi Világszervezet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissítette levegőminőségi iránymutatásait és a korábbiaknál is szigorúbb határértékek előírását javasolja a légs...

  • 2021-09-28 17:46
Vége lehet tavaszra a járványnak a német egészségügyi miniszter szerint

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint.

  • 2021-09-28 16:22
Magyar fejlesztésű elektromos buszokat mutattak be

Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. magyar és szingapúri mérnökökk...

  • 2021-09-28 14:16
Lovas Rozinak vallott gyermekkori traumáiról a roma sportolónő

Mindig mosolyog a szeme, pedig gyötrelmes gyermekkor áll mögötte. A K1-es és többszörös kick-box bajnok Zsiga Melinda a legnagyobb pofonokat nem a rin...

  • 2021-09-28 13:01
Tippek őszi stresszoldásra: így szabaduljunk meg a feszültségtől az orvos szerint

Még az olyan aprónak tűnő, hétköznapi kihívások is okozhatnak bennünk feszültséget, mint a családi élet szervezése, a háztartás menedzselése vagy a mu...

  • 2021-09-28 11:46

Minden cikk

hirdetés

hirdetés