hirdetés

Partnereink

Amit Vastag Csaba karrierjéről tudni érdemes

hirdetés

Amit Vastag Csaba karrierjéről tudni érdemes

Vastag Csaba 1982. február 11-én született Budapesten. Két öccse van: Tamás és Balázs. Még az iskolában versmondó versenyt nyert beszédhibája (hadarás) ellenére. 7 évet töltött a veszprémi Petőfi Színházban, ahová táncosként került be. 11 éves korában akrobatikus rock and roll-t táncolt. 2000-ben érettségizett a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban. Hosszú évekig boldog párkapcsolatban élt Bors Katával, de 2011-ben szakítottak.

Rockzenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult különböző turnék alkalmával. 2001. júniusában bemutatták a Hair című musicalt, melyben Csaba is szerepet kapott. Kékre volt festve a teste, Aquarius megtestesítőjeként, és a darab elején tizenöt percig ült mozdulatlanul egy zacskó vízzel a kezében, amiben egy hal úszkált, majd beleengedte egy nagyobb tároló edénybe, a kis vízből a nagy vízbe, ami a szabadságot jelképezte, így kezdődött a színdarab. Ezután következett egy másfél órás fürdés számára, mivel a darab végén katonaként megjelent a színpadon és elvitte a srácokat meghalni. A főszereplő Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS) volt, akivel Csaba szoros barátságot kötött, mely máig töretlen.

hirdetés

MÁZS-zsal való megismerkedésének köszönhető, hogy belecsöppent a musical világába. Számos vidéki és fővárosi rendezvényen léptek együtt színpadra, valamint először a MÁZS-világ, majd a MÁZSképp énekelek néven futó koncertsorozat állandó fellépő vendége lett. Szerepelt a Barátok köztben is, melyben Ökrös Jenőt alakította, aki egy uzsorás volt. Közel 2 évig oszlopos tagja volt a RapSzínHáz társulatának, akikkel 2006 júniusában bemutatták a RapCity című drog-prevenciós darabot, melynek egyik főszereplője Csabi volt.

A TV2-n futó Popdaráló című műsor egyik vokalistája volt. Egész életében az énektanulás ellen volt, mert szerinte a legőszintébb éneklés az egyénből fakad, de végül õ is elment egy énektanárhoz, Kővári Judithoz, aki nem erőltette rá a stílusjegyeket, csak hangképzést tanított. A 2008-as év magyar zenész TOP100-ban a 4. helyezést érte el. Ebben az évben őt választották az ország legnépszerűbb musicalénekesének is.

 

Áttörés az X-Faktorral

2010-ben öccsével, Vastag Tamással jelentkezett az X-Faktor elnevezésű tehetségkutató versenyre. Mindketten gond nélkül vették az akadályokat. Csabi a selejtezőn Robbie Williams Let me entertain you című számát adta elő, amivel Keresztes Ildikót teljesen levette a lábáról. A zsűri kicsit modorosnak találta Csabi előadását, de egyhangúan tovább juttatták. A következő fordulókon is remekül teljesített és bejutott a legjobb 24 előadó közé. Mentora Nagy Feró lett a 25 év felettiek kategóriájában, aki tovább engedte Csabit az élő showba. A műsor alatt Csabinak kétszer kellett párbajoznia. Először öccsével került szembe, de drámai testvérpárbaj után a zsűri Csabát találta jobbnak. Ezután Vecával került szembe, de a zsűri nem tudott dönteni, ezért a közönség szavazatai alapján jutott tovább Csaba. Végül Takács Nikolas és Vastag Csaba között zajlott le a döntő, amiből Csaba került ki győztesen.

2011 májusában elkészült első dala, ami a Szállj! címet viseli. Öccsével, Vastag Tamással elkészítettek egy közös dalt Őrizd az álmod címmel, amihez klip is készült. Ezt a dalt választották a 2012-es Fonogram díjátadón az év hazai dalának. Ebben az évben Csabit jelölték BRAVO Otto-díjra és Comet-díjra is. 2013-ban párjával megnyerték a Szombat Esti Láz című műsort. 2013 év végén jelent meg új stúdióalbuma a CONECTO, amelyről a Megküzdök Érted című szám lesz az első, amelyből videoklip készül. Az albumról 2014 elején megjelent az Őrült Éjjel című dal, amely rövid időn belül a rádiók egyik kedvenc slágere lett.

Érdekesség: Kedvenc viselete a bőrnadrág, mert szerinte ez a legkényelmesebb viselet és ez fejezi ki legjobban az egyéniségét. A bőrnadrágok iránti szenvedélye már 15 éves korában kialakult, azóta pedig fanatikus gyűjtővé vált. Szekrényében szinte a paletta minden színében fellelhető egy darab.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés