hirdetés

Partnereink

Az Ostrom olyan díjat nyert, amit magyar film még sose

hirdetés

Az Ostrom olyan díjat nyert, amit magyar film még sose

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen készített diplomafilm újabb rangos nemzetközi elismerésben részesült. Kovács István rendező alkotása, az Ostrom a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének versenyében, a fikciós témájú vizsgafilmek számára kiírt kategóriában a legmagasabb pontszámmal lett első és kapta meg a CILECT-díjat, ami azért is kiemelkedő teljesítmény, mert ebben a kitüntetésben eddig még magyar produkció sosem részesült. A díjat októberben adják át Moszkvában.

A filmes iskolák, összesen 172 intézményt tömörítő, legnagyobb nemzetközi szervezeteként, a CILECT minden évben versenyre hívja a vizsgafilmes alkotókat fikciós, dokumentumfilm és animáció kategóriákban . A szövetség tagjaként, a Színház-és Filmművészeti Egyetem ebben az esztendőben, a Filmalap támogatásával tavaly leforgatott 23 perces kisfilmet, az Ostromot indította a fikciós alkotások számára meghirdetett megmérettetésen, amelyre a világból összesen 136 produkciót nomináltak. A benevezett filmeket 1-5 pontokkal osztályozták azok az iskolák, amelyek jelöltek filmet az adott kategóriában úgy, hogy a sajátjukra nem szavazhattak. Ebben az erős mezőnyben sikerült végül a legjobb eredménnyel, 114 ponttal az élen végeznie Kovács István diplomafilmjének.

hirdetés

Az Ostrom készítői a CILECT-díj mellett már számos rangos hazai és nemzetközi kitüntetést nyertek el az elmúlt szűk egy év alatt, köztük az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját, a BuSho fődíját, valamint a Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a legtehetségesebb fiatalokat, a legjobb diplomafilmet illető Young Director Award-ot.

A Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic bosnyák, továbbá Nenad Pecinar, Radoje Cupic szerb, illetve Trill Zsolt, Keszég László magyar színészek közreműködésével leforgatott Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani...

A kisfilm az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült el. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D’Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra volt.

A tervek szerint az Ostromból nagyjátékfilmet is készítenek majd az alkotók.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés