hirdetés

Partnereink

Balkezes amerikai színészek és színésznők

hirdetés

Balkezes amerikai színészek és színésznők

Az emberek döntő többsége a jobb kezét tekinti elsődlegesnek és azt is használja a tevékenységei elvégzéséhez. Azonban kb. minden hetedik ember használja ma dominánsabban a bal kezét a jobb helyett – ezt nevezik balkezességnek.

Ennek az aránynak nemcsak a genetika az oka, hanem a társadalmak a balkezességet elutasító hagyományai is. A balkezesség nem megszokás, hanem biológiai alapokon nyugvó, a balt a jobbal szemben előnyben részesítő kézhasználat. A balkezesek aránya a nyugati országokban folyamatosan nő. Ezért nem is csoda az például, hogy Amerikában gyakorta írnak bal kézzel. Érdemes megjegyezni, hogy már a majmoknál is megfigyelhető, hogy van domináns kezük. Egy jobbkezeseknek szánt világban kevés a balkezességből származó előny, de tény, hogy léteznek. Például a sebészetben hasznos lehet, ha mindkét kéz egyformán ügyes. Balkezes vagy ballábas sportolók, harcosok előnyre tehetnek szert azáltal, hogy jobbkezes ellenfelüknek meglepetést szereznek a szokatlan oldal használatával. Az is érdekes megfigyelés, hogy a balkezességre hajlamos férfiak és nők gyakorta művészi beállítottságúak és nem igazán vonzza őket semmilyen reál szakirány (pl. énekesek, zenészek, festők, színészek).

hirdetés

Ha a hírességekre fókuszálunk, elég sok olyan amerikai sztárral találkoztunk már, akikről nem is tudtuk, hogy balkezesek. Most a színészek/színésznők berkeiben kutakodtunk egy kicsit, és összeállítottunk egy 10-es listát.

 

1. Matthew Broderick

Egy jó nevű iskolában ismerkedett meg a színjátszással, 17 évesen szerepelt először a színpadon. Kisfiús, becsületes ábrázatát kihasználva gyakran játszik rossz időben, rossz helyre került fiatal, pozitív hősöket. Legismertebb filmjei a Sólyomasszony, a Meglógtam a Ferrarival, A kábelbarát, a Godzilla, A stepfordi feleségek, a Kiskarácsony mindenáron és legújabb filmje, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót.

 

2. Charlie Chaplin

Sir Charles Spencer Chaplin sokoldalú munkásságát több Oscar-díjjal is jutalmazták, köztük az életműdíjjal is.A körülbelül 1920-ig készült a némafilmjei filmtörténeti jelentőségűek.Hangos-, illetve hangosított filmjei a tragikum és a komikum, a könnyek és a nevettetés élménydús kettőse mellett sajátos mondanivalót hordoznak.

 

3. Tom Cruise

Háromszoros Golden Globe-díjas színész, többször jelölték már Oscar-díjra is, és olyan híres filmek fűződnek a nevéhez, mint a Mission: Impossible, az Esőember, a Top Gun vagy Az utolsó szamuráj.

 

4. Angelina Jolie

Nem csak színésznő, hanem fotómodell, író, producer, rendező, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) külön megbízottja, korábbi jószolgálati nagykövete. A világ legszebb női között tartják számon. Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas színésznő, a harmadik évezred szórakoztatóiparának egyik legnagyobb ikonja.

 

5. Nicole Kidman

Amerikában született, Ausztráliában felnőtt Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő. Első ismertebb filmje a Halálos nyugalom. Ezt követően egyre több hollywood-i produkcióban kapott szerepet. A nagy sikert aratott Moulin Rouge! Filmbeli alakításáért jelölték Golden Globe, és Oscar-díjra is. A Golden Globe-díjat, mint a legjobb színésznő, meg is nyerte. Oscar-díjat pedig az Órák c. filmért kapta.

 

6. Demi Moore

A '90-es évek egyik legbevállalósabb színésznője, aki meztelen kismama képeivel divatba hozta a vetkőzést, vagy épp kopaszra vágatta a haját egy szerep miatt. Mára megkomolyodott, Bruce Willistől 3 gyermeke született, nemrég vált el Ashton Kutchertől.

 

7. Robert de Niro

Robert De Niro egy amerikai színész, producer és rendező. Első nagy szerepe Martin Scorsese Aljas utcák című filmjében volt 1973-ban, 1974-ben pedig Vito Corleonét alakította A keresztapa 2-ben, amelyért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Legismertebb filmjei: Taxisofőr, A szarvasvadász, Dühöngő bika, Angyalszív, Aki legyőzte Al Caponét, Ébredések, Veszett kutya és Glória, Ez a fiúk sorsa, Apádra ütök, Vejedre ütök és Csúcshatás.

 

8. Robert Redford

Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező és filmproducer. A Broadwayn először a Sunday in New York című darabban láthatta a közönség, majd következett a Mezítláb a parkban, melynek későbbi filmváltozatában Jane Fonda volt a partnere. Első filmje, a War Hunt 1962-ben készült, s ebben Sydney Pollackkal játszott, akivel összebarátkozott, és 7 közös filmet készítettek, melyben Pollack már a rendezői feladatokat látta el. A Mezítláb a parkban (1967) hatalmas kritikai és közönségsikert könyvelt el, rendezője Gene Saks volt.

 

9. Julia Roberts

Julia Roberts Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő. Karrierjét 1988-ban kezdte el, két kisebb szereppel. Egy évvel később már Oscar-díjra jelölték, ám az 2000-ig váratott magára. 2002-ben hozzáment Daniel Moderhez, akitől három gyermeke is született.

 

10. Emma Thompson

Emma Thompson, angol színésznő, komikus és forgatókönyvíró. Karrierje során számos rangos díjjal, többek között Oscar-ral, BAFTA-val, Golden Globe-bal ismerték el tehetségét. Annak ellenére, hogy filmjeiben túlnyomórészt megfontolt és határozott nőket játszik, a valóságban a komika szerepe áll legközelebb szívéhez. Szarkasztikus megjegyzései és aranyköpései megannyi fogadást, interjút és más protokolláris eseményt mentettek már meg a teljes unalomba fulladástól.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés