hirdetés

Partnereink

Bárdos András: „Az életem eddig jórészt a túlélésről szólt”

hirdetés

Bárdos András: „Az életem eddig jórészt a túlélésről szólt”

Bárdos András az ország egyik legnépszerűbb híradós figurája. A híradózást végezte már számos csatornánál, jelenleg viszont nagyon úgy tűnik, hogy ezt végleg befejezi. A Story Tv-től ugyanis távozik és a bevallása szerint már nagyon belefáradt a híradózásba. Ahogyan ő fogalmazott, eddig mindent túlélt és a jövőben már nem akar semmit sem túlélni.

A nol.hu készített vele interjút, amely során arra is választ adott, hogy miért gondolja úgy, hogy hazánkban nem öröm híradót csinálni.

hirdetés

– Miért távozik januártól a Story TV-től? Máshová hívták vagy csak szünetet tart?

– A TV2-től történt távozásom után, 2009-ben egyszer már azt mondtam, hogy soha többet nem fogok híradózni. Aztán jött a Sanoma felkérése... Bár hozzá kell tennem, hogy az az ajánlat nem híradóról szólt, hanem egy multiscreen – tévés, online, mobil – hírszolgáltatásról, amelyből aztán sajnos semmi nem lett, csak a híradó. Ma már Sanoma sincs, hiszen eladták a céget, meg az az igazság, hogy belőlem is elfogyott az erő és az energia.

– Őszinte beszéd. Mitől fogyott el az erő?

– Az életem eddig jórészt a túlélésről szólt. Túléltem a kommunizmust, a rendszerváltást, a médiaháborút, a Horn-kormány idején az Objektív felszámolását a köztévében, az RTL Klubnál az olajbotrányt, amelybe majdnem belerokkant a tévés karrierem, s túléltem számos megrendítő évet a TV2-nél is. Caius Valerius Catullus római költő írta azt, hogy túléltük Nérót, Caligulát és Tiberiust, csak közben eltelt az életünk. Az elmúlt egy évben többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy még mit akarok túlélni? A mostani válaszom az, hogy semmit nem akarok már túlélni. És amíg a könyvkiadónk kérdései, egy szép borító vagy egy jól sikerült címválasztás valódi szenvedéllyel tölt el, amíg az óráimra vagy a tréningjeimre nagy lelkesedéssel készülök, addig a híradó ügyei – mi is volna a megfelelő fogalmazás – nem tüzelnek fel. Szenvedély nélkül nem szabad dolgozni. A 7/24 pedig folytatódik Benyó Rita vezetésével, aki eddig is rendszeresen vezetett már híradót. Kemény és okos nő. Szerintem jobb lesz a műsor.

– Miből elég? A híradózásból vagy a politikából?

– A híradózásból elég, a politikából nagyon elég. Mostanság nem öröm Magyarországon híradót csinálni.

– Miért?

– Mert hiába teszed fel a kérdéseket, nem kapsz valódi válaszokat. Se ma, se holnap, se azután.

– A nem is válasz, csak az nem a kérdezőt, hanem a válaszadót minősíti.

– Ha felteszed a kérdést bármelyik hivatalos szervnek, többnyire írásban válaszolnak, ha válaszolnak. Sokszor napokkal később. Visszakérdezni nem tudsz. Komikus helyzet. Tévéműsort meg végképp nem tudsz ebből csinálni. Megszűnt a valódi interjú, a vita végképp.

– Miért nem telepszik oda a stáb, ahol a felelősök dolgoznak, laknak? A minisztérium bejáratához, az állami támogatásokkal kitömött cég, vállalkozó-polgármester székhelyéhez.

– Mert nem lehet éveken keresztül arra alapozni egy műsort, hogy ma sem áll szóba velünk senki, megint elmentek a kameránk mellett. Olyan erő, annyi pénz, akkora stáb és legfőképp olyan eltökéltség kell ehhez, ami – attól félek – nincs meg senkiben ma Magyarországon. Meg hát – gyávák is vagyunk. Ez az igazság. Teli a gatya.”

Forrás

nol.hu

Képek: nol.hu

nepszava.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés