hirdetés

Partnereink

Chain Bridge Pop – Messze valahol

hirdetés

Chain Bridge Pop – Messze valahol

A Chain Bridge Pop szeptember 8-án új lemezzel, és az album címadó dalához készült szöveges klippel nyitja meg a tanévet.

 

hirdetés

„Az egész lemezhez úgy fogtunk hozzá, hogy úgyis van csomó dalunk, miért ne vehetnénk fel őket? Nem így alakult... Amikor befejeztük a dalok felvételeit és egybe meghallgattuk őket,
egy vadiúj történet látott napvilágot. Egy történet formálódott meg, amely finoman illeszkedik az idő múlásához, a szabadsághoz, az egyéni érzelmek kibontakozásához, nem utolsó sorban pedig ahhoz, hogy felnőttünk mi is.” – meséli Hajdu Erik frontember, aki a dalok és a szövegek forrása is egyben. A számok további csiszolását a zenekar közösen végezte, majd Varga Zoltán (USEME) producerrel alakították ki az album végső formáját a Song Song Production stúdióban.

„Annyi biztos, hogy két egyforma track nincs a lemezen. Volt a fejünkben egy alapkoncepció: nem szeretnénk magunkat ismételni. Persze csalogatott bennünket a zenei újítás is; a korábbi dalainkhoz képest például nagyobb teret kapott az elektronikusabb hangzásvilág.”

„Van egy duett dalunk is az új albumon, melynek női főszereplője a csodás hangú Herrer Sári (Mary Popkids). Sokat gondolkodtunk, vajon kinek melyik lehet a kedvenc dala a lemezről. Ez még formálódik bennünk, de mindegyiket szeretjük valamiért, és mindegyik valami mást ad nekünk.”



Szeptember 8-án digitálisan, majd fizikai formátumban is megjelenik második Chain Bridge Pop lemez. A Messze valahol címadó dal premierje a Petőfi Rádión lesz hallható, illetve egy szöveges videó is felkerült a Youtube-ra.

„Ez az egész lemezfelvétel egy óriási, és egyben felejthetetlen kaland volt számunkra! Mint mindenki életét, minket is megbolygatott a járványhelyzet, de a lehető legpozitívabban álltunk a dolgok mögé. Nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy gördülékenyen zajlott minden; mégis megálmodtunk valamit, amit sikerült teljesítenünk.”

A Messze valahol nagylemez szeptember 8-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig a tervek szerint az A38-on lesz október 1-én.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés