hirdetés

Partnereink

Egyre jobban égeti magát Madonna!

hirdetés

Egyre jobban égeti magát Madonna!

A hét legdurvább bulvárhíre talán ez: Madonna két és fél órát várakoztatta ausztrál rajongóit, majd ittasan azt kérte, valaki dugja meg. Az Index szerint is Madonna szét van csúszva.

Több mint két órás késéssel kezdte el szerda esti koncertjét Madonna az ausztráliai Brisbane városában. A buli helyi idő szerint pontban kilenckor kezdődött volna, ám a díva végül majdnem fél tizenkettőkor (11:22-kor) állt színpadra, ám akkorra már több száz elégedetlenkedő otthagyta a fellépés helyszínét – adta hírül az Index.hu. Mikor végre a színpadra lépett, Madonna megköszönte a közönség türelmét, majd azzal viccelődött, hogy valójában a nézők érkeztek túl korán, több időt kellett volna a sminkjükkel és a frizurájukkal foglalkozni, akkor nem lett volna baj: "Később kezdtünk, ami szinte sosem fordul elő. Valójában ti voltatok itt túl korán. Bőséges időt kellett volna szánnotok a hajatok és a sminketek elkészítésére és akkor az én késésem sem tűnt volna fel". Mivel a koncerthelyszínt negyed egykor, vagyis a buli vége előtt egy órával, hagyta el az utolsó járat, ezért a rajongók az énekesnő fellépése után hosszú sorokban vártak taxikra. Sokuk szerint tragikus volt a teljesítménye. A koncertet befogadó szórakoztatóközpont, valamint a díva szóvivői egyelőre nem kommentálták az esetet.

hirdetés

Madonna már az ausztrál turné Melbourne-i állomásán is kínosat alakított, épp egy triciklin ülve szórakoztatta a közönségét, amikor – valószínűleg italossága miatt – felborult, aztán elkezdett hülyeségeket beszélni. A koncert egy későbbi pontján a közönséget kérlelve azt mondta, "könyörgök, valaki dugjon meg", aztán hozzátette, hogy csak viccel, valójában nem kell ilyesmit kérnie.

Az 57 éves popdíva koncertjéről a Blikk is beszámolt, az információk szerint több száz feldühödött rajongó követelte vissza a jegyük árát. "A dalok nagy része alatt csak tátogott. Nem érte meg a várakozást" - mondta a közönség egyik tagja. Az énekes 23 év óta első ausztrál turnéját, amely egy meghittnek szánt, kabaré jellegű nyitóműsorral kezdődött március 10-én Melbourne-ben, "kész katasztrófaként" írják le a helyszíni beszámolók. Az énekes azonban elutasítja a kritikákat, melyeket ő szexistának és nőgyűlölőnek ítélt.  A popdíva egyébként a pletykák szerint azért van úgy kibukva, mert épp ex-férjével, Guy Ritchie-vel perlekednek azon, hogy kihez kerüljön 15 éves gyermekük, Rocco. A mostani Rebel Heart turné előtt egyébként több mint húsz évvel ezelőtt játszott utoljára Ausztráliában.

Madonna nem első alkalommal váltotta ki az emberekből az ellenszenvet. A botrányos, exhibicionista viselkedéséről már kicsi kora óta tudnak az emberek, még a Wikipédia is eléggé részletesen ír a viselkedéséről, gátlástalanságáról. A legszomorúbb azonban az, hogy akik még így is elfogadták és rajongtak érte, már azok sem értékelik. Az internethálón rengeteg ilyen hozzászólás született az elmúlt napokban, jó lenne Madonnának is elolvasnia őket…

Forrás: Index, Wikipédia, Blikk

Képek: abc.net.auwellnesscafe.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés