hirdetés

Partnereink

Emlékeztek még Natalia Oreiro-ra, azaz a Vad Angyalra?

hirdetés

Emlékeztek még Natalia Oreiro-ra, azaz a Vad Angyalra?

Már fiatal korában rengeteg reklámhoz adta arcát, majd énekesnőként és színésznőként kezdett el tevékenykedni. A Vad Angyal egyike volt az első sikeres sorozatbéli szerepléseinek. Ma már családanya, férjével több, mint 10 éve boldog házasságban él.

 

hirdetés

Natalia Oreiro 1977. május 19-én látta meg a napvilágot az uruguayi Montevideo városában. Már nyolcéves korában feltűnt reklámfilmekben, majd szinte az egész kamaszkorát végigforgatta.

Arcát olyan világmárkákhoz adta, mint a Coca Cola, a Pepsi vagy a Johnson & Johnson, közben pedig folyamatosan járt tévéfilmek és sorozatok szereplőválogatásaira.

17 évesen lehetőséget kapott, hogy az MTV műsorvezetőjeként próbálhassa ki magát, ám egy sorozatszerep miatt inkább Argentínába költözött, és hamarosan olyan szappanoperákban tűnt fel, mint az Édes Anna vagy a Híresek és gazdagok.

 

Sorozatsztár lett, de énekesnőként is babérokat aratott

Az igazi népszerűséget kétségtelenül az 1998-ban útjára induló, nálunk is sikeres Vad angyal hozta meg számára, bár a vadóc Milagros karakterét csupán egy évadon át ölthette magára. Még abban az évben feltűnt az Egy argentin New Yorkban című zenés vígjátékban is, mely a film hazájában nézettségi rekordokat döntögetett.

Ám a barna szépség nem csupán színésznőként lett egyre sikeresebb, a zeneiparba is betört, első lemeze 1998-ban jelent meg. Az album nemes egyszerűséggel csak a Natalia Oreiro címet kapta. A korongot további kettő követte: a Tu veneno az ezredfordulón, a Turmalina pedig két évvel később került az üzletek polcaira.

A magyar közönség az ezredforduló után egyebek mellett a Kachorra című sorozatban vagy a Kleopátra című vígjátékban láthatta, 2006-ban a Te vagy az életemben tűnt fel, két év múlva pedig megkapta az első argentin internetes sorozat, az Amanda O főszerepét, de 2011-re is be van már táblázva.

Natalia Oreiro természetes bájával sok rajongót szerzett magának az évek során, és persze a férfiak körében is nagy népszerűségnek örvend. 1994-től hat éven át Pablo Echarri színésszel járt, majd miután szakítottak, a zenész Ricardo Mollóval kezdett randevúzni. A sztárpár 2001-ben állt oltár elé.

2011 júliusában bejelentette, hogy első gyermekét várja. 3 hónapos terhesen is dolgozott, ekkor vették fel Kolumbiában a Lynch című 13 részes sorozatot, amiben főszerepet játszott. Egy anyát alakít, aki nem törődik a gyerekével. 2012. január 20-án megszületett kisfia, aki a Merlin nevet kapta.

Jelenleg kissé visszavonult, szeretne családjával foglalkozni, de nem jelentette ki, hogy felhagyna színésznői vagy énekesnői ambícióival. 2014. júliusában a Terma egészségnagykövete lett, amely a cég egészséges üdítőitalainak reklámozásával jár. 2014. szeptemberében az orosz Palette reklámarca lett. Íme egy kép, hogyan is néz ki napjainkban Natalia.

 

Amit Natalia Oreiro-ról tudni érdemes:

  • Teljes neve Natalia Marisa Oreiro Iglesias Poggio Bourié de Mollo – meg tudja valaki jegyezni?
  • Natalia különféle díjakat kapott filmjeiért Spanyolországban, Olaszországban, és az Amerikai Egyesült Államokban.
  • Méretei: 92-60-94 cm, cipőmérete: 37-38.
  • 2005-től vegetáriánus, de ettől függetlenül imád enni.
  • Nincs mobiltelefonja.
  • Kedvenc sportja az úszás, imádja a jázmint, kedvenc parfümje pedig a Kenzo.
  • Terhessége ideje alatt a Greenpeace felkérésére meztelenre vetkőzött, hogy felemelje hangját a környezetvédelem mellett.
  • 2011-ben ruhakollekciót dobott piacra, amelynek darabjait a színek uralták.
  • Ha beteljesülne legnagyobb álma, akkor lenne egy saját szigete.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés