hirdetés

Partnereink

Ez az a nap! a Várkert Bazárban

hirdetés

Ez az a nap! a Várkert Bazárban

Az előzetes regisztrációk szerint hatalmas érdeklődés várja a modern gospel legismertebb hazai előadóit felsorakoztató Ez az a nap! eseményt. A július 24-i rendezvényen ezért a szervezők a Várkert Bazár mellett lévő Neoreneszánsz kertet is megnyitják, ahol az érdeklődők kivetítőn követhetik az ingyenes, de regisztrációhoz kötött összejövetelt.

Tavaly többek mellett Caramel és Mező Misi is élőben jelentkezett be a Puskás Aréna első koncertjén, amit – a pandémia okán - online követhetett a nagyközönség, míg több Grammy-díjas nemzetközi előadó kifejezetten erre a rendezvényre készített zenés videót küldött a szervezőknek. Az Ez az a nap! rendezvény ezzel történelmet írt a Puskás Aréna rövid fennállása óta: az öt órás online koncertet többszázezren követték itthonról és szerte a világból. „Tavaly még úgy terveztük, hogy 2021-ben sikerül megtartani az Ez az a nap! 20. éves jubileumi nagy összejövetelét élőben is, azonban az elhúzódó járvány miatt idén sem sikerült a Puskás Arénába meghívni a több országból várt közönséget és a nemzetközi és hazai előadók sorát" – meséli László Viktor alapító-főszervező. A szervezők a monstre rendezvényről azért nem mondtak le, reményeik szerint 2022-ben sikerül megtölteniük a Puskás Arénát.

hirdetés

"Idén azonban mindenképpen élőben szerettünk volna találkozni a közönségünkkel" – folytatja a főszervező. A lehetőségeket és az aktuális szabályozásokat figyelembe véve úgy döntöttek, hogy az idei évre meghirdetett időpontban – 2021. július 24-én – egy különleges alkalmat szerveznek. A szabadtéri eseményre a budai vár oldalában található Várkert Bazárban kerül sor. "Az előzetes regisztráció alapján azonban a Várkert is szűkösnek bizonyul, ezért megnyitjuk a Neoreneszánsz kertet is, ahol kivetítőn követheti a közönség Caramel, Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László és a Karneol koncertjét" – tette hozzá a főszervező.  A rendezvényre a hatályos magyar törvények alapján védettségi vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni. A Neoreneszánsz kertbe igazolvány nélkül is be lehet jönni. A vendégeket már 16.30-tól várják és a programok 18 órakor kezdődnek. A rendezvényt a szervezők élőben közvetítik az Ez az a nap! YouTube csatornáján és Facebook oldalán. Az eseményre itt lehet regisztrálni: https://mailchi.mp/ezazanap/varkertbazar2

 

forrás: Presspresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.29.

Ma Mihály napja van.

Megvan a legjobb magyar kamionsofőr

Szombaton a drivingcamp Hungary zsámbéki vezetéstechnikai tanpályáján rendezték meg az ország legnagyobb kamionos közlekedésbiztonsági versenyét, immá...

  • 2021-09-29 00:01
Az önbizalom építése a sikeres nyelvtanulás egyik kulcsa

Ma már rendkívül sokféle nyelvtanfolyammal, tanítási módszerrel találkozhatunk. Miért törik bele mégis sokaknak a bicskája a nyelvtanulásba? Miért utá...

  • 2021-09-28 23:00
Tejtermékek bevezetése a hozzátáplálás időszakában

Ha a baba már többféle gyümölcsöt szívesen eszik, meg lehet kóstolni a tejtermékeket is. A jelenlegi ajánlás szerint már 6-7 hónapos kortól lehet adni...

  • 2021-09-28 22:03
230 éve született a legnagyobb magyar! Színarannyal bevont jubileumi érem készült az emlékére

A Széchenyi családdal együttműködésben, színarannyal bevont jubileumi érem került kibocsátásra a gyűjtök számára, a 230 évvel ezelőtt született Gróf S...

  • 2021-09-28 20:33
Ezért nem szabad megfeledkezni a mobil klímák karbantartásáról

A mobil klímákat nyáron sokat használjuk, nincs ez másképpen a légtisztítókkal sem, amelyekkel valamelyest enyhíthetők a pollenallergiások tünetei. „A...

  • 2021-09-28 19:03

hirdetés

Szigorúbb légszennyezettségi határértékeket javasol az Egészségügyi Világszervezet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissítette levegőminőségi iránymutatásait és a korábbiaknál is szigorúbb határértékek előírását javasolja a légs...

  • 2021-09-28 17:46
Vége lehet tavaszra a járványnak a német egészségügyi miniszter szerint

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint.

  • 2021-09-28 16:22
Magyar fejlesztésű elektromos buszokat mutattak be

Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. magyar és szingapúri mérnökökk...

  • 2021-09-28 14:16
Lovas Rozinak vallott gyermekkori traumáiról a roma sportolónő

Mindig mosolyog a szeme, pedig gyötrelmes gyermekkor áll mögötte. A K1-es és többszörös kick-box bajnok Zsiga Melinda a legnagyobb pofonokat nem a rin...

  • 2021-09-28 13:01
Tippek őszi stresszoldásra: így szabaduljunk meg a feszültségtől az orvos szerint

Még az olyan aprónak tűnő, hétköznapi kihívások is okozhatnak bennünk feszültséget, mint a családi élet szervezése, a háztartás menedzselése vagy a mu...

  • 2021-09-28 11:46

Minden cikk

hirdetés

hirdetés