hirdetés

Partnereink

Hazánk celebjei még mindig sokkolnak!

hirdetés

Hazánk celebjei még mindig sokkolnak!

Az élet bizony pörög nálunk is nem csak a külföldi sztároknál. Annyi minden történt nem rég, hogy azt se tudtuk, hogyan számoljunk be mindenről. Cikkünkből olvashatsz egy szakításról és egy nagy visszatérésől is. Ja és még annyit, hogy a cikk olvasása közben majd jót nevethetsz, örülhetsz, szomorú lehetsz és persze majd meghökkensz.

VV Dennis és VV Fanni szakítottak

hirdetés

„– Örülök, hogy megszabadultam Fannitól. A villalét után még összeszokottak voltunk, hogy úgy mondjam. A nagy közös boldogság azonban csak az összezártságnak tudható be. Kijöttünk, együtt jártunk fellépni, de amikor ezek véget értek, megvolt az első összeveszés és véget vetettem a kapcsolatnak. Nem futok olyan nő után, aki üldözési má­niás, betegesen féltékeny, hu­szonegy évesen még maga sem tudja, mit akar az élettől. De miután szakítottunk, rájöttem, hogy ennek a kapcsolatnak nem is lett volna kinn jövője.

– Visszamentem dolgozni a ré­gi munkahelyemre, mert hétköznap nincsenek fellépések, szétunnám az agyam. Megint kéménytechnikusként dolgozom, egész jól fizet. Közben készül a muzsika, februárban napvilágot lát az első számom, Beteszem címmel, ami a szexről szól. Nagy sláger lesz.

– Az elmúlt huszonnyolc évem főbb momentumait tetováltattam magamra: édesanyámat, a csajok iránti vonzódásomat, a balesetemet, a védőangyalomat, egy kamerát, egy do­bókockát és a ValóVilág fináléját.” –nyilatkozta VV Dennis a Borsnak

Ahogyan a fiatalember szavaiból tehát kiderült lapátra tette a villában még élete szerelmének hitt VV Fannit. Mindezt pedig elvileg az első vita után. No, hogy is van akkor ez a villabeli érdekszerelem? Nyaljuk, faljuk egymást, hogy népszerűek legyünk, a való életben pedig rühelljük egymást. Gyorsan lépjünk is ezen tovább és térjünk rá egy remek ellentmondásra. A VV rossz fiú tehát nem bírta, hogy a párja „üldözési mániás, betegesen féltékeny”. Két mondat múlva pedig már a „csajok iránti vonzódásáról” beszél. Ezt nevezik öngólnak! A zenei karrierétől pedig már előre félünk...

Krisz Rudi visszatér

Krisz Rudit a mai fiatalok talán nem is ismerik, pedig akkoriban minden egyes tinilány megőrült érte. Gyorsan tegyük hozzá, hogy nem véletlenül, hiszen remek hangja van, vonzó pasi és persze nagyszerű szerelmes dalokkal rukkolt elő. Mindezek ellenére, egy idő után, egyik pillanatról a másikra eltűnt az énekes és senki nem hallott felőle, egészen mostanáig.

„-2009-ben ébredtem rá, váltanom kell. Azt az életszínvonalat, amit korábban megszoktam, nem tudom már fedezni.

– Lejárt a szerződésem, egyre kevesebb lett a hakni. Váltanom kellett.

– Gyerekkorom óta zongoráztam, ez volt a szakmám, így hajókon kezdtem el zenélni. Három-négy hónapot voltam kint, egyet itthon. A párommal, Szilvivel hét és fél éve vagyunk együtt, szerelmünk kiállta az idő és a távolság próbáját is. Életem legnehezebb időszakában jött, és kitartott mellettem.

– Mielőtt elindultam egy amerikai hajóútra dolgozni, a kórházban búcsúztam el tőle. Tudtuk, nem találkozunk már. Csak annyit kért, miatta ne rohanjak majd haza.

– Érzem, segít odafentről. Az elmúlt években is folyamatosan kaptam megkereséseket, hol vagyok. Szeretném új alapokra helyezni az életem a szerelmemmel, de akár a zenei pályán is. Hátha tényleg tudok még újat mutatni magamból.”- mesélte Krisz Rudi a Borsnak

Az ő esete remek példa arra, hogy bizony a sztárok élete sem éppen könnyű. Most azonban kész a visszatérésre, immáron egy érettebb, kifforttabb előadóként. Az új számának a címe Like a brother és a youtubon már meg is hallgatható.

Forrás: borsonline.hu és Bors

Képek: blikk.hu és femina.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés