hirdetés

Partnereink

Horváth Éva: „A Miss Balaton egy nagy család"

hirdetés

Horváth Éva: „A Miss Balaton egy nagy család"

Egy intenzív és a vaku hangjától hangos összetartáson készül a 2020-as Miss Balaton csapata az idei gálaeseményre. Az augusztus 19-i rendezvényen az elmúlt hat év döntős lányai most először és utoljára lesznek láthatóak együtt a színpadon, és vonulnak fel közösen egy exkluzív bemutató keretében. A táborban többek között Horváth Éva, Iszak Eszti és Lipcsei Betta útmutatása mellett készül a látványos show műsor és a lányok 2021-es naptárának fotóanyaga is, melyen a tavalyi győztes, Balogh Eleni is feltűnik majd.

Horváth Éva hosszú évek óta a verseny felkészítő csapatának tagja, de 2020 számára is újszerű meglepetéseket tartogat. „Mivel idén nem a megszokott versenyre, hanem egy nagyszabású gálára készülünk, így az előkészületek során olyan lányokkal foglalkozunk, akik nem ismeretlenek a számunkra. Van, aki férjhez ment mióta legutóbb találkoztunk, és van, aki épp kisbabát vár. Mindig azt hangsúlyozzuk, hogy a Miss Balaton egy nagy család, és most be is bizonyosodott, hogy ez tényleg így van."

hirdetés

Iszak Eszti, aki az elmúlt 6 évben a versenyek műsorvezetője volt, azt mondja, teljesen más ebben az évben olyan lányokkal dolgozni, akik rutinnal rendelkeznek, de ő azt is nagyon szereti, amikor még formálhatóak a versenyzők. „Annyiban sokkal könnyebb a mostani helyzet, hogy kevesebb instrukciót kell adnom. A gálát már alig várom, ott a tavalyi évhez képest egy egészen új szerepben láthat majd a közönség. De erről egyelőre nem árulhatok el többet" – fűzte hozzá sejtelmesen a műsorvezető.

„Szerintem mindannyiunknak könnyebb dolga van ebben az évben" – vette át a szót Lipcsei Betta, aki a rendezvény koordinátoraként nem csak a tábor technikai lebonyolításáért, de a lányok lelkiállapotáért is felel. „Az idei résztvevők már túl vannak egy olyan oktatáson, aminek köszönhetően pontosan tudják, hogyan kell mozogni a kamera előtt, úgy állnak a munkához, ahogyan az elvárt. Mindenki teszi a dolgát, mindenki profin teljesít, nem csak a stáb, a lányok is! Persze az is nagyon izgalmas, amikor a castingtól egészen a döntőig követjük végig egy-egy lány átalakulását, modellé válását, idén viszont sokkal oldottabb a hangulat. Azt gondolom, hogy mindannyian büszkék lehetünk a jelenlévő lányokra, olyan munkamorállal rendelkeznek, mint kevesen ebben a szakmában."

Forrás: Red Lemon Media

A tábort a 2019-es győztes, Balogh Eleni egészen más érzésekkel élte meg, mint egy évvel ezelőtt.  „Az elmúlt évben minden napot végig izgultam a tábor alatt, hogy száz százalékon teljesítsek. Most is maximálisan odateszem magam a munkában, de idén már nincs bennem a tavalyi feszültség és megfelelni vágyás. Egy igazi családba érkeztem vissza, szerintem az idei gálát is ez a családias hangulat jellemzi majd" – tette hozzá.

A meglepetésekkel és az elmúlt évek szépségkirálynőivel teli gála augusztus 19-én, Balatonfüreden kerül megrendezésre.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés