hirdetés

Partnereink

Ilyen szuperdögös harmincas volt a 60. szülinapját ünneplő Sharon Stone!

hirdetés

Ilyen szuperdögös harmincas volt a 60. szülinapját ünneplő Sharon Stone!

Ki gondolná, hogy a kortalan szépségű Sharon Stone már a hatodik iksz felé közelít? Pedig ez az igazság: a ’90-es évek szexszimbóluma március 10-én, szombaton ünnepli a 60. születésnapját!

Ebből az apropóból a Paramount Channel a világhírű színésznő két kevésbé ismert, mégis klasszikusnak számító filmjével tiszteleg a díva előtt: az 1985-ös Salamon király kincse, illetve a folytatásaként aposztrofált, az Elveszett aranyváros fosztogatói című produkciókkal.

hirdetés

Hollywood egyik leggyönyörűbb színésznője, a Golden Globe-díjas és Oscar-jelölt Sharon Stone most szombaton ünnepli a 60. születésnapját. A kortalan szépség hosszú utat járt be, mire az álomgyár egyik legismertebb és legjobban fizetett sztárja lett. Bár az igazi nagy áttörést az Elemi ösztön hozta meg a szupermagas IQ-val rendelkező Stone számára, aki később olyan remekekben tűnt fel, mint az Intersection – Vágyak vonzásában, A specialista, vagy legismertebb alkotása, a Casino, ám a ’80-as években forgatott kalandfilmjei is mozitörténeti klasszikusokká váltak. Fényes karriernek két első jelentős mérföldkövét tekinthetik most meg a Paramount Channel nézői holnap délelőtt: előbb Az elveszett aranyváros fosztogatói, majd a Salamon király kincse című filmeket.

Az 1985-ös Salamon király kincse az azonos címmel megjelent 1885-ös regény mozis adaptációja. Az akkor még alig ismert, csupán a harmincas éveiben járó Stone emlékezeteset domborított a szuperszexi Jesse Huston szerepében. A történet szerint Jesse expedíciót szervez, hogy megtalálja elveszett apját. Ebben a vakmerő kalandor, Allan Quatermain, azaz Richard Chamberlain van segítségére, aki közben Salamon király mesés vagyonára is pályázik az afrikai dzsungelben. A két évvel később készült produkcióban, Az elveszett aranyváros fosztogatóiban a Sharon Stone által alakított Jesse már a kincsvadász Quatermain menyasszonyaként tűnik fel, hogy elkísérje szerelmét egy újabb kalandjára; a kincsvadász és a dögös útjai egy elveszettnek hitt aranyváros megtalálásának reményében ismét Afrikába vezetnek.

Fotó, szöveg: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés