hirdetés

Partnereink

Íme Drew Barrymore régen és most

hirdetés

Íme Drew Barrymore régen és most

Ha a sztárfilmekből nem elég egy, akkor januárban nézze a Paramount Channel-t csütörtökönként, ahol rögtön két film is érkezik egymás után, többek között Drew Barrymore-tól is.

De vajon mennyit változott a csinos sztár két film forgatása között? Ezt a filmcsatorna nézői az E.T. – A földönkívüli és a Jószomszédi iszony című alkotásokon keresztül követhetik majd végig.

hirdetés

A kis Drew Barrymore hamar híres lett

A magyar származású Drew Barrymore már gyerekként az érdeklődés középpontjába került, ugyanis tiszteletbeli keresztapja, Steven Spielberg hamar felkarolta. 1982-ben, 7 évesen már az E.T. – A földönkívüli című filmben tündökölhetett: alakítását a minőségi filmeket sugárzó Paramount Channel nézői január 12-én tekinthették meg.

Már fiatalon alkohol- és drogproblémákkal küzdött

Drew az E.T. sikere után robbanásszerűen a rivaldafénybe került, amit nehezen dolgozott fel: már nagyon fiatalon alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Olyannyira a káros szenvedélyek rabjává vált, hogy 15 évesen elvonóra kellett mennie. Csak a kitartásának köszönhette, hogy idővel sikeresen összeszedte magát és további nagysikerű alkotásokban csillogtathatta meg humorát és rendkívüli tehetségét.

Talpra állt és karrierje újra szárnyalni kezdett

A kis űrlényről szóló alkotás huszadik évfordulója után egy évvel kezdték forgatni a Jószomszédi iszonyt, amelyet a Paramount Channel nézői szintén láthatnak majd csütörtökön. A filmbena csinos színésznő Ben Stiller párját alakítja, akiknek életét egy ravasz idős hölgy próbálja megkeseríteni.

A minap a Golden Globe-on is tündökölt

Drew Barrymore mostanság válása miatt is az érdeklődés középpontjába került, viszont az idei Golden Globe-díjátadón nem magánéleti problémáival, hanem elképesztően vékony alakjával döbbentette meg a közönséget. A nagyszabású eseményen Meryl Streep is részt vett, aki amellett, hogy emlékezetes beszédet tartott, januárban szintén duplázik és premierrel is érkezik a Paramount Channel műsorán.

Január 19. Audrey Tautou: 18.50 Isten nagy, én kicsit vagyok / 21.00 Lakótársat keresünk

Január 26. Meryl Streep: 18.55 Jól áll neki a halál / 21.00 Marvin szobája

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 08.07.

Ma Ibolya napja van.

„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37
Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37
Ismét bővült a SPAR környezetbarát csomagolótermékeinek kínálata

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmisze...

  • 2020-08-05 21:19

hirdetés

Házi kedvencek mellé is ideális lehet a Sencor új állóporszívója

Egy jó vezeték nélküli állóporszívóval nagyon sok idő, pénz és energia spórolható meg. Ráadásul kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a takarítást. A Sen...

  • 2020-08-05 18:10
Megtartják a Bőköz Fesztivált

Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán é...

  • 2020-08-05 15:49
Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34
A járvány idején is szükség van a koraszülött-intézmények támogatására

Magyarországon minden 10. csecsemő koraszülöttként jön a világra. Ez az állapot rövid és hosszú távú betegségeket, de akár maradandó károsodást is oko...

  • 2020-08-04 14:34
Már a koronavírus előtt új pályára állt a lakáspiac?

Az ingatlan.com elemzése szerint a kínálati lakásárak 10 százalékkal magasabbak a hivatalos statisztikákban szereplő tényleges eladási áraknál, de szo...

  • 2020-08-04 11:16

Minden cikk

hirdetés

hirdetés