hirdetés

Partnereink

Itt a harmadik Blahalouisiana lemez

hirdetés

Itt a harmadik Blahalouisiana lemez

‘Minden rendben’ címmel megjelent hazánk egyik legizgalmasabb zenekarának új albuma. A lemez felvételei Csehországban, a SONO Records stúdióban zajlottak, élőben pedig október 26-án az Akvárium klubban hallgathatjuk meg.

„Az volt a célunk, hogy a dalok minél inkább úgy szólaljanak meg a lemezen, ahogy élőben, ezért analóg módon, együtt játszva rögzítettük őket. A producerünk ismét Ligeti Gyuri volt, akivel mindig öröm együtt dolgozni. A helyi segítőnk Milan Cimfe volt, a lemezt pedig Pavel Karlík masterelte. Ők egyébként olyan előadókkal dolgoztak korábban együtt, mint David Bowie, a Linkin Park, Suzanne Vega vagy Lou Reed” – meséli Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitáros-dalszerzője. A zenekar apránként csepegtette a nagylemez előfutárait, először a Nem vagyok egyedül klipjével, aztán a Nekem az nem eléggel, végül a Testemnek, ha engedem szexi videójával.

hirdetés

Hamarosan megjelenik a legújabb klip is a Pont ilyen házra című dalhoz, ami egy kicsit a '80-as évek hangulatát idézi.

„A ’Minden rendben’ az eddigi legérettebb lemez, amelyet létrehoztunk. Számunkra azért különleges, mert bár falak választottak el minket a stúdióban, mind a hatan úgy lélegeztünk együtt, mint azelőtt soha. Reméljük, hogy ezt a közönség is érezni fogja otthon, a lemez hallgatása közben és a koncerteken is” – mondta a lemezről az énekes-frontember Schoblocher Barbara.

Az új zenei anyagot október 26-án az Akvárium klubban mutatja be a zenekar.

Hallgasd meg az albumot itt!

 

Forrás: NAP Média

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés