hirdetés

Partnereink

Jessica Alba: Beteges gyerek volt, évek óta pedig az egyik legszebb hírességnek tartják

hirdetés

Jessica Alba: Beteges gyerek volt, évek óta pedig az egyik legszebb hírességnek tartják

Kicsi korában nagyon sokat betegeskedett, több alkalommal volt tüdőgyulladása, és cisztája is, ráadásul asztmás tünetek is jelentkeztek nála. Magántanulóként végezte el az iskoláit, mert ideje fő részét kórházakban töltötte, így kevés barátja volt. 16 évesen érettségizett le, majd elvégezte az  Atlantic Theater Company-t.

Jessica Marie Alba 1981. április 28-án született Pomonában, Kaliforniában. Szülei Mark és Catherine Alba. Édesanyja francia és kanadai, míg édesapja mexikói származású. Van egy öccse, akit Joshuanak hívnak. Gyermekkorában, édesapja munkája miatt Biloxi-ba, Mississippi államba költöztek. 9 éves volt, amikor hazaköltöztek végül Kaliforniába. Családja nagyon konzervatív volt. Szigorú és tradícionális katolikus neveltetést kapott.

hirdetés

Betegségei ellenére, már 5 éves korában eldöntötte, hogy színésznő akar lenni. 1992-ben megkérte édesanyját, hogy vigye el egy színjátszó versenyre, ahol nagy a díjazás, és ráadásul ingyen leckéket is vehet. Jessica a versenyt megnyerte, és 9 hónapon belül aláírta ügynökével a szerződését. Az első lehetőség sem váratott magára sokáig, 1994-ben megkapta a Camp Nowhere című filmben Gail szerepét. Több reklámfilmben szerepelt (Nintendo, J.C. Penney), majd a Flipper sorozat első két évadában Mayát alakította. Számos televíziós sorozatban feltűnt vendégszereplőként, köztük a Beverly Hills 90210-ben. 1999-ben lehetőséget kapott Drew Barrymore mellett a Never Been Kissed című vígjátékban, majd jött az Idle Hands, amiben Devon Sawa volt a partnere.

A nagy kitörési lehetőséget viszont James Cameron adta meg számára a Dark Angel című sorozat címszerepével. A széria számos elismerést kapott és Golden Globe díjra is jelölték. Jessica ezek után már a közönség kedvencévé vált és évről évre díjakkal jutalmazták. Karrierje töretlen, annak ellenére, hogy 2005-ben és 2007-ben is jelölték Razzie Díjra a legrosszabb színésznő kategóriában. A közönségkedvenc filmek követték egymást. A Honey, a Fantastic Four, a Sin City, az Into The Blue és a Good Luck Chuck egytől egyig a rajongók kedvencei lettek, bár a kritikusok nem értékelték őket.

2014-ben több filmje is érkezett, köztük a Stretch című thiller amiben Chris Pine és Brooklyn Decker oldalán tűnik fel, míg a How To Make Love Like an Englishman című moziban Pierce Brosnan és Salma Hayek mellett játszik főszerepet.

Magánélet

A Dark Angel forgatásán jött össze  Michael Weatherly-vel, de a nagy korkülönbség miatt három év után elváltak útjaik. 2004-ben találkozott Cash Warrennel, a színész  Michael Warren fiával, a Fantastic Four forgatásán. 2007 decemberében jelentették be az eljegyzésüket, majd rá fél évre össze is házasodtak. 2 hónappal később, 2008 júniusában megszületett első gyermekük Honor Marie Warren, Los Angelesben.  Második gyermeke, Haven Garner Warren 2011. augusztusában látta meg a napvilágot.

Külsejével mindig felhívta magára a figyelmet. 2001-ben ő lett az első a Maxim magazin Top 100-as listáján, majd a People Magazin is beválasztotta a legszebb emberek közé. 2002 óta szinte minden rangosabb listán előkelő helyen látható a neve. 2006-ban a Playboy magazin őt tette márciusi szám címlapjára, de engedély nélkül. Jessica busás összeget perelt el Hugh Hefnertől, amit két alapítványnak adományozott. Amúgy aktív támogatója számos alapítványnak.

Évről évre őt választották meg a legszebb és legszexisebb színésznőnek, de Jessicának ez nem igazán van már kedvére. A jövőben azt szeretné, ha tehetségét ismernék el, így azt ígérte válogatósabb lesz a szerepeket illetően. 

Érdekességek Jessica-ról

  • Jó barátnője Eva Longoria és Kate Hudson
  • Kedvenc színe a lila
  • 4 filmben is játszott, ahol Sam vagy Samantha volt a karakterének a neve
  • A madaraktól fél leginkább
  • Szereti a Harley Davidson motorokat

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 10.27.

Ma Szabina napja van.

Őrülten finom: Nutellás-mogyorós kekszszalámi

Ki ne kóstolt volna életében legalább egyszer kekszszalámit? Gyerekként az osztálybulik elmaradhatatlan kelléke, felnőve pedig szuper gasztroajándékot...

  • 2021-10-26 22:17
Garzonboomot okozhat és több tízezer fiatal lakásvásárlását segítheti az MNB javaslata

Budapesten, Veszprémben és Győrben a fiatalok jelenlegi átlagfizetésével számolva csak az önrész előteremtéséhez legalább két évre van szükség.

  • 2021-10-26 21:01
Szomszédoknak, időseknek segítettek és múzeumban önkénteskedtek

Segíts, ha bírsz – ez a jeligéje az M2 Gyerekcsatorna új közösségépítő kampányának, amelynek célja az önkéntes munka megalapozása, eszmeiségének elült...

  • 2021-10-26 19:50
A Rozmaring kunyhó bábjai környezetbarát szemlélet mentén születtek

Puha anyagok, színes textilek, gombszemek, sablonok és szivacsok – így fest egy bábkészítő mester munkaasztala. Az M5 kulturális csatorna Mesterember ...

  • 2021-10-26 18:22
Búvár néven új vasúti mozdonyt helyeztek üzembe

Vasúti eszközök és gabona szállítására egyaránt alkalmas a Jelzőőr Kft. legújabb, Búvár névre hallgató, normál nyomtávú mozdonya. A vasúttársaság mozd...

  • 2021-10-26 17:02

hirdetés

Így lehet fenntartható életet élni a járvány után

Ugyan a COVID-19 továbbra is az életünk része, de muszáj már most elgondolkoznunk: mit üzen számunkra az elmúlt 1,5 év, és van-e „zöld” jövőnk? Ha ige...

  • 2021-10-26 14:21
A munkakörülmények javulása meglátszik a dolgozók munkáján is

Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és nem mellesleg a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelm...

  • 2021-10-26 12:04
Három tudományos kötet jelent meg

Az elmúlt időszak emlékéveihez kapcsolódó történelmi-tudományos kötetek jelentek meg idén, bemutatójukra Budapesten, a Bethlen Gábor Alapkezelő székhá...

  • 2021-10-26 10:32
Őszi tökmagos gombakrémleves

Igazi őszi klasszikus pirított tökmaggal, vajon megforgatott gombával és tökmagolajjal megbolondítva. Hűvös estékre tökéletes választás!

  • 2021-10-26 09:19
Tudd meg, melyik mitikus teremtmény szimbolizálja a csillagjegyedet

A görög mítoszok alapvetően azért íródtak, hogy bemutassák az emberi létezést. A mitikus lények tükröt mutatnak az emberiség jó és gonosz jellemvonása...

  • 2021-10-26 07:29

Minden cikk

hirdetés

hirdetés