hirdetés

Partnereink

Jon Bon Jovi: „Világéletemben rockzenész akartam lenni”

hirdetés

Jon Bon Jovi: „Világéletemben rockzenész akartam lenni”

Elmondása szerint már az iskolában is csak a zene körül forgott minden gondolata, és ahogyan nagyon sok kamasz, ő is rock zenész szeretett volna lenni. Unokatestvére, Tony Bongjovi a The Power Station stúdióban kezdett el dolgozni mindenes pozícióban, ekkor ő pedig 17 éves volt.

Az első profi hangfelvétele az 1980-as évhez kapcsolódik, ekkor ugyanis kiadták albumát, a Christmas in the Stars: The Star Wars Christmas címmel. Ez egyébként a Csillagok háborúja film kapcsán készítette el. Később, 1982-ben készítette el a Runaway című dalt, viszont nem igazán aratott vele sikert. Sok lemezkiadóhoz eljuttatta a demót, többek között az Atlantic Recors és a Mercury kiadóhoz is, utolsó szalmaszálba kapaszkodva viszont eljuttatta a New York-i WAPP 103.5FM rádióba. Ott viszont már tetszett, olyannyira, hogy még a WAPP válogatólistáján is megjelent. Lényegében ez adta meg a kezdőlökést a karrierjének.

hirdetés

A 80-as években, konkrétan 1983-ban megalakult a Bon Jovi zenekar, amelynek tagja Alec John Such, David Bryan, Tico Torres, Richie Sambora és persze ő maga. Természetesen, a zenekar nevét az énekes nevéből kapta, ő pedig ekkor vette fel a Jon Bon Jovi művésznevet. A korai években felléptek tehetségkutatókban és különböző show műsorokban, hogy minél nagyobb népszerűségre tegyenek szert. Aztán felfigyelt rájuk Derek Shulman és le is szerződtette őket a Mercury Records kiadóhoz. Aztán sikerült kiadniuk az első lemezüket, 1984. Január 21.-én, az album címe Bon Jovi lett. Olyannyira sikeres lett, hogy aranylemez lett belőle az Egyesült Államokban, és először a Runaway daluk lett Top40-es. Ez után lettek a Scorpions és a Kiss előzenekara. Ezek után még a 80-as években kiadtak két albumot is. A 90-es évek elején számos tag úgymond belefáradt már és szólókarrierbe kezdett, viszont Jon a megmaradt tagokkal úgy döntöttek, hogy kirúgják a csapat menedzserét, Don McGhee-t, illetve tanácsadókat és ügynököket is. Lényegében ők lettek az egyedüli pop-metál zenekar, akik úgy, ahogy át tudták vészelni a 90-es éveket. 1993-ban adtak ki egy albumot, melynek címe Greatest Hits lett, és itt kapott helyet két új dalt is, köztük az Always, amely a rockballadák egyik legsikeresebb dala lett. Úgy döntöttek, hogy pihennek egy-két évig, közben a banda tagok próbálkoztak szólólemezekkel is. 2000 júniusában pedig megjelent a hetedik stúdióalbumjuk, a Crash, itt kapott helyet az It’s My Life is, amely hihetetlenül sikeres lett. Ebből több mint 8 millió példány kelt el. 2004-ben ünnepelték a zenekar 20. évfordulóját, amely miatt egy különleges kiadással kedveskedtek a rajongóknak, egy teljes kollekció volt tele olyan Bon Jovi felvételekkel, amelyeket nem adtak ki vagy ritka volt. Lényegében ez után pedig bármit is csináltak, illetve bármilyen lemezt adtak ki, a rajongók mindegyiket kedvelték. A legutóbbi albumuk 2013-ban jelent meg, a What About Now címmel, az első kislemeznek címe pedig Because We Can lett. Ez több országban is a toplista élén végzett.

Családi háttere

Az igazi neve John Francis Bongjovi, New Jersey-ben, Perth Amboy-ban született, mégpedig 1962. Március 2-án. Az édesapját is ugyanígy hívták, az édesanyját pedig Carolnak. Mindkét szüleje a haditengerészetnél szolgáltak.

Érdekes, hogy az apja ágáról rendelkezik olasz és szlovák felmenőkkel is, míg az anyja ágáról pedig német és orosz felmenőkkel. Van két fiú testvére is, név szerint Anthony és Matthew. Münchenben kezdte meg a középiskolai tanulmányait, mégpedig a St. Joseph High School-ban, később azonban átkerült a parlini Sayreville War Memorial iskolába.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés