hirdetés

Partnereink

Kiss Ramóna teljesen átalakult

hirdetés

Kiss Ramóna teljesen átalakult

A Grease cimű musical kedvéért, Kiss Ramóna teljesen átalakította a külsejét, egy igazi bombázóvá vált, akit mindenki meg akar majd kaparintani magának. A mű Szurdi Miklós rendezésében Október 16-án kerül bemutatásra, melyben Kiss Ramóna a közismert Barátok közt szinésznőjeRizzo szerepét kapta.

Elmondása szerint ez a szerep egy igazi álom a számára, nem most láthatjuk először színpadon.  A mű Amerikában 1978-ban bemutatott Grease musical Pomádé címen évtizedek óta a fiatalok egyik kedvenc zenés filmes élménye. Kiss Ramóna először kislányként látta, melyben John Travolta és Olivia Newton-John kettőse szerepel. Erről így beszélt a szisznő:- Az egyik szerepálmom volt. Már gyerekként, amikor még nem is készültem arra, hogy színésznő leszek, arról ábrándoztam, hogy ha Magyarországon valaha megrendezik a Grease-t , részese lehessek a produkciónak.

hirdetés

Nincs könnyű dolguk a szerepet kapott színészeknek ugyanis hazánkban is nagy sikert él a mai napig is ez az előadás, így a fiataloknak és az idősebbeknek is van összehasonlítási alapjuk az alakításokat nézve. Erről is beszélt Ramona: - Amit mi most színpadra viszünk, az az 1971-es Broadway-előadás alapján készült, tehát megelőzte a moziverziót. A filmben hallható összes dal megszólal majd a SYMA csarnokban, mindegyik filmbéli karakter látható lesz a színpadon, tehát a színdarab majdnem megegyezik a filmmel, de hallható lesz például olyan dal is, ami a filmben nem csendült fel. Egy színpadi musical másképp szórakoztat, mint a film, és mindegyikünk azon dolgozik, a néző úgy álljon fel, hogy nagyon jól érezte magát.

Továbbá beszélt szerepről is, hogy milyen is Rizzó a színpadon és mennyi idő kell neki, míg teljesen átszellemül ebbe a szerepbe, hiszen nem könnyű egy teljesen más ember bőrébe bújni. Ha mindenkinek menne, akkor mindenki filmekbe szerepelne. Lássuk, hogy vélekedik ezekről a Barátok Közt színésznője: - Ő egy bandavezér, egy nagyon nagyszájú, nagyon vehemens nő, de közben éhezik a szeretetre. Szerintem azért is nem szimpatizál a jó kislány Sandyvel, mert valahol ő is vágyik arra a nagyon biztonságos szerelemérzésre, ami  Sandynek magadatott.- Rizzo egy sokoldalú karakter, kicsit  minden nő hasonlít rá, hiszen mindenki vágyik a szerelemre, és néha minden nő kicsit hisztis, kicsit vehemens, csak nála ezek a tulajdonságjegyek erősebbek.

Említésre került még a többi szereplése is, hogy mennyire kemény ez az élet, hogy mennyi munka van a szerep megalkotásába és begyakorolásába. A színésznő ugyanis nem először szerepel színpadon, tehát nincs lámpaláza, de egy kis egészséges izgalom van benne, ami kihozza belőle a legjobbakat. Kíváncsiak vagyunk, mennyire fog látszódni az alakításon a bele ölt munka és a fáradalmas próbák a forgatások. Erről így vélekedett: - Abból, hogy egy próbafolyamat és ezzel párhuzamosan a forgatások és előadások mennyi munkát jelentenek, és hogy ez bizony fárasztó tud lenni, a nézők nem fognak érzékelni semmit. Azt viszont, hogy a befektetett munkának igenis van eredménye, igen. Mint mindig, a Barátok közt készítői a Grease próbái alatt is segítőkészek voltak, mind a kollégáim, mint a vezetőség támogatnak, örülnek, és büszkék arra, hogy egy ilyen nagysikerű színházi darab részese lehetek.

Már nem kell sokat aludjunk, hogy láthassuk Kiss Ramónát Rizzo szerepébe, biztosan ez a szerep is egy nagyszerűen sikerült alakítása lesz a közkedvelt színésznőnek és meg lesznek elégedve egyaránt a nézők és a szereplők is. A munka gyümölcse az emberek tapsa, vastapsra biztosan lehet számítani.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés