hirdetés

Partnereink

Már a piacon az Ossian huszadik stúdiólemeze

hirdetés

Már a piacon az Ossian huszadik stúdiólemeze

Igazán fontos dátum volt az együttes számára 2015. április 13, hiszen ezen a napon az Ossian zenekar immáron huszadik stúdióalbuma a polcokra került, ez a Lélekerő. A lemez igencsak sikeresnek nevezhető, mivel sok megrendelés érkezik az együtteshez, és már a megjelenése előtti héten elérte az aranylemez minősítést az új korong.

A Lélekerő beharangozója az Ahányszor látlak c. dal volt márciusban, mellyel egy időben egy 2 perces ízelítőt is kaptunk az albumot illetően. Eztán az Egyszerűen címet viselő szerzemény, amely alig egy hete lett publikálva a világ egyik legnagyobb videómegosztóján.

hirdetés

Mintegy növelve az izgalmat, a zenekar a Facebookon tette közzé, hogy az előrendelők mikor számíthatnak csomagjaik érkezésére, és a Spotify streamingszolgáltató segítségével azok számára is elérhetővé tette az albumot, akik inkább online felületen szeretnék birtokolni valamint hallgatni az újdonságot.

Az Ossian a Pokolgép zenekarból még basszusgitárosként érkező énekes Paksi Endre valamint a gitáros Maróthy Zoltán alapította 1986-ban. Első nagylemezüket 2 évvel később Acélszív címmel jelentette meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Az 1980-as évek végén valamint az 1990-es évek kezdetén a legmenőbb hazai heavy metal együttesek között volt számon tartva az Ossian. A Paksi/Maróthy szerzőpáros sok rocker himnuszt is alkotott az évek folyamán (úgy mint Acélszív, Sörivók, A rock katonái). Nem csak hazánkban, de a határ menti magyarlakta területeken is jelentős sikerrel koncerteztek.

Az együttes első korszaka 1994-ig tartott, amikor is zenei valamint emberi nézetkülönbségek miatt 7 stúdióalbumot valamint a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán megrendezett búcsúkoncertet követően feloszlottak. A feloszlást követően az egykori Ossian háromnegyede - Maróthy Zoltán gitáros, Vörös Gábor basszusgitáros, Tobola Csaba dobos – létrehozta a Fahrenheit zenekart. Az énekes/szövegíró Paksi Endre pedig a váci Jericho zenekar tagjaival és a Slogan gitáros Juhász Robbal közösen megalapították a Wellington zenekart.

Második korszak (ez 1998-tól napjainkig tart)

Tíz évvel az első Ossian album piacra érkezése után, 1998. június 14-én Paksi Endre az E-klubban adott koncertet zenész cimboráival, a műsor pedig az Ossian legjobb dalaiból tevődött össze. A közönség több mint lelkes fogadtatásának hála Paksi Endre újjászervezte az Ossiant, de rajta kívül egyetlen korábbi tag sem vett részt a banda talpra állításában. A tribute-koncert felvételéből még abban az évben megjelent egy koncertalbum a Hammer Records gondozásában. Az új korszak első nagylemeze az 1999-ben megjelent Fémzene album lett.

Az Ossian ismét a nulláról kezdte felépíteni magát. A fordulópontot az új korszak 3-ik nagylemeze a Titkos ünnep album jelentette. Ezzel sikerült végre meggyőzni a régi rajongókat az új felállás minőségéről valamint egy új rocker generáció is csatlakozott a csapat táborához. A kritikus hangok ellenére az azóta eltelt időkben az Ossian szilárdítani tudta a vezető pozícióját a magyar heavy metal színtéren. Minden év őszén új albummal dobnak piacra, mellyel az utóbbi években rendre a Mahasz eladási listájának első felében szerepelnek. 2006-ban a zenekar megalakulásának 20-ik évfordulójára egy 3 lemezes box set kiadvány jelent meg, ebben az előző év novemberében rögzített Petőfi Csarnokbeli nagykoncert kép- valamint hanganyagával (Létünk a bizonyíték dvd+cd) és a korábbi Ossian dalok akusztikus átdolgozásait rejtő A lélek hangja lemez is megtalálható volt. A zenekar felállása 2001 óta állandó.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 01.08.

Ma Gyöngyvér napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés