hirdetés

Partnereink

Meghalt Jean-Paul Belmondo

hirdetés

Meghalt Jean-Paul Belmondo

A világhírű francia színész 88 éves volt. Halálhírét az ügyvédje erősítette meg az AFP francia hírügynökségnek.

Belmondo kereken száz filmben játszott és több mint 40 színházi szerepben volt látható. Egyik legismertebb szerepét a francia új hullám, a nouvelle vague alapfilmjének tartott Kifulladásig (1960) című filmben alakította, amelyet Jean-Luc Godard rendezett. Öt évvel később a szintén a francia rendezővel készített Bolond Pierrot is világsiker lett.

hirdetés

Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is.

A 70-es években olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Borsalino, a Betörés, A félelem a város felett, A javíthatatlan. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is, ugyanakkor filmjeivel még korábbi sikereit is felülmúlta. A Profi (1981) csak Franciaországban 5 millió nézőt vonzott a mozikba. A Sophie Marceau-val forgatott Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékot is nagyon szerette a közönség.

1989-ben César-díjat kapott az Egy elkényeztetett gyerek utazása c. filmben nyújtott alakításáért. A 90-es években filmen és színpadon egyaránt sikerrel játszotta Jean Valjean szerepét Victor Hugo A nyomorultak című művének adaptációiban. Utolsó alakítását a 2008-ban bemutatott Egy ember és kutyája című filmben láthatták a mozirajongók.

Jean-Paul Belmondo 1953-ban házasodott. Feleségétől (Elodie Constantin) három gyermeke született: Patricia, Florence és Paul. 1965-ben elváltak. Belmondo ekkor került össze Ursula Andress-szel, akit az Egy kínai viszontagságai Kínában forgatásán ismert meg. Őt 1971-ben az olasz Laura Antonellivel váltotta fel, aki az Egy válás meglepetéseiben volt a partnernője. 2002-ben feleségül vette a nála évtizedekkel fiatalabb Nattyt (Nathalie Tardivel), 2003-ban lányuk született.

forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 10.27.

Ma Szabina napja van.

Őrülten finom: Nutellás-mogyorós kekszszalámi

Ki ne kóstolt volna életében legalább egyszer kekszszalámit? Gyerekként az osztálybulik elmaradhatatlan kelléke, felnőve pedig szuper gasztroajándékot...

  • 2021-10-26 22:17
Garzonboomot okozhat és több tízezer fiatal lakásvásárlását segítheti az MNB javaslata

Budapesten, Veszprémben és Győrben a fiatalok jelenlegi átlagfizetésével számolva csak az önrész előteremtéséhez legalább két évre van szükség.

  • 2021-10-26 21:01
Szomszédoknak, időseknek segítettek és múzeumban önkénteskedtek

Segíts, ha bírsz – ez a jeligéje az M2 Gyerekcsatorna új közösségépítő kampányának, amelynek célja az önkéntes munka megalapozása, eszmeiségének elült...

  • 2021-10-26 19:50
A Rozmaring kunyhó bábjai környezetbarát szemlélet mentén születtek

Puha anyagok, színes textilek, gombszemek, sablonok és szivacsok – így fest egy bábkészítő mester munkaasztala. Az M5 kulturális csatorna Mesterember ...

  • 2021-10-26 18:22
Búvár néven új vasúti mozdonyt helyeztek üzembe

Vasúti eszközök és gabona szállítására egyaránt alkalmas a Jelzőőr Kft. legújabb, Búvár névre hallgató, normál nyomtávú mozdonya. A vasúttársaság mozd...

  • 2021-10-26 17:02

hirdetés

Így lehet fenntartható életet élni a járvány után

Ugyan a COVID-19 továbbra is az életünk része, de muszáj már most elgondolkoznunk: mit üzen számunkra az elmúlt 1,5 év, és van-e „zöld” jövőnk? Ha ige...

  • 2021-10-26 14:21
A munkakörülmények javulása meglátszik a dolgozók munkáján is

Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és nem mellesleg a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelm...

  • 2021-10-26 12:04
Három tudományos kötet jelent meg

Az elmúlt időszak emlékéveihez kapcsolódó történelmi-tudományos kötetek jelentek meg idén, bemutatójukra Budapesten, a Bethlen Gábor Alapkezelő székhá...

  • 2021-10-26 10:32
Őszi tökmagos gombakrémleves

Igazi őszi klasszikus pirított tökmaggal, vajon megforgatott gombával és tökmagolajjal megbolondítva. Hűvös estékre tökéletes választás!

  • 2021-10-26 09:19
Tudd meg, melyik mitikus teremtmény szimbolizálja a csillagjegyedet

A görög mítoszok alapvetően azért íródtak, hogy bemutassák az emberi létezést. A mitikus lények tükröt mutatnak az emberiség jó és gonosz jellemvonása...

  • 2021-10-26 07:29

Minden cikk

hirdetés

hirdetés