Na hová tette be Berki párját, Hódi Pamelát?
hirdetés
Remek állást szerzett párjának, Hódi Pamelának Berki Krisztián – értesült a Bors megbízható forrásból. Berkiről és párjáról régóta hangos a sajtó, minden szempontból igyekeznek a média középpontjában lenni. Mostmár szó szerint is.
Úgy tudjuk, hogy a TV2-ben hetek óta zajlottak a castingok a hétfőn induló Éden Hotel háttérműsorához, az Éden Éjjelhez. Egy valakivel azonban senki nem számolt: Berki Krisztián gyermeke anyjának lobbizta ki a zsíros melót – írja a Bors. „Fontos számomra, hogy Pamelát vissza tudjam vezetni a társadalomba, újra pénzt keressen, hogy ne mindig az én pénztárcámat kelljen kinyitni”– mondta Berki a Borsnak. – „A TV2 minden szintjén és emeletén lobbiztam, hogy megtudjam, lesz-e olyan műsor valamelyik csatornán, amelyben a gyermekem anyja kamatoztathatná azt a tudást, amit én adtam át neki.”
hirdetés
„Egy dolog nem sikerült, casting nélkül elintézni, de ami fontosabb, övé a munka, így este nyolc és éjfél között biztosan a stúdióban lesz majd. Én ebben az időben végre a saját dolgaimmal foglalkozhatok” – tette hozzá, és a Bors kérdésére azt is elmondta: esze ágában sincs ez idő alatt Natasára vigyázni. – „Ez nem az én dolgom. De a lakásunkat bekameráztattam, így amíg Pamela adásban van, én a telefonomon élőben láthatom a babysittert és a kislányomat, Natasa Zselykét.”
Berki kedvese nem gondolja, hogy csak Krisztiánon múlt a siker:
„Ha a szereplőválogatásokon nem nyújtottam volna olyan teljesítményt, ami egy nagy kereskedelmi csatorna szintjét megüti, nem kaptam volna lehetőséget, akármit is mond Krisztián. Nati pedig már tizenöt hónapos, volt időm megszokni, hogy ilyenekben az apjára nem számíthatok. A lehetőségnek örülök, igyekszem majd bizonyítani, hogy ha képzettségem nincs is, egy pici tehetségem talán akad a műsorvezetéshez” – nyilatkozta Pamela, aki hétfőn kezd a SuperTV2-n látható élő műsorban.
Berki Krisztián 1980. július 1-jén látta meg a napvilágot Tatabányán. 10 éves volt, mikor a szülei elváltak, ezt követően hol az anyukájánál volt, hol az apukájánál. Krisztián 14 éves korábban kezdett önálló életet, ekkor határozta azt el, hogy futballista lesz. Eztán édesanyjával is megromlott kapcsolata, 15 évig nem beszélt édesanyjával, kinek alkohol problémái voltak. 2013. október 29-én született meg Hódi Pamelával közös kislánya, aki a Berki Natasa Zselyke nevet viseli.
2004 és 2006 között volt az FTC szerződtetett labdarúgója, viszont tétmérkőzésen nem lépett pályára. Mindössze 4 NB1-es mérkőzésen 276 percet védett valamint 8 gólt kapott a Balaton FC illetve a Diósgyőr csapatában. Az FTC színeiben egy hazai mérkőzésen Hajdúnánás ellen védett 2004-ben. Korábban focizott a Budafok, Dunaferr, Csepreg, Balaton FC egyesületekben is
25 éves volt mikor egy sérülés miatt abbahagyta a profi futballt. 2007-es évtől a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Most, mint műsorvezető dolgozik, Czippán Anettel vezeti a FEM3Cafét, és Éden Hotelt is ő vezeti. Berki az Éden Hotel egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján a Louis Vuitton táskájából kitett az asztalra húsz millió forintot. A bankók igaz nem voltak valódiak, de ettől függetlenül tény az, hogy ennyi pénz jár majd a reality győztesének. Ráadásul Berki még halkan hozzátette azt, hogy ő egy „kicsivel” többet keresett odakint. "A szerződésemről nem beszélhetek, de egyértelmű, nem azért dolgozom, hogy elfáradjak. Természetesen nem gombokért vállaltam ezt a feladatot. Élveztem a munkát, és örülök, hogy a TV2 számít rám. Eddig nem csalódtak bennem." - nyilatkozta Berki Krisztián a Blikknek a híresség. A Blikk értesülései szerint 30 millió forintos fizetést vehet fel Berki Krisztián az Éden Hotelért.