hirdetés

Partnereink

Ő a legszebb hangú magyar színész

hirdetés

Ő a legszebb hangú magyar színész

Ha azt mondjuk, Beregi Lajos, akkor az idősebb színházba járók is felvonják szemöldöküket: kiről is beszélünk? Ha viszont azt hallják, hogy Básti Lajos, mindenki szinte hallja fantasztikus orgánumát. A fiatalabbak pedig láthatták az Abigél című tévéfilmet, amelyben ő volt Torma Gedeon, az iskola igazgatója.

Básti Lajosnak olyan gazdag volt a pályája, hogy több kötetet lehetne megtölteni vele, így csak pillanatokat ragadunk ki az életéből. A színész Keszthelyen. 1911. november 17-én született. Művészetét Kossuth-díjjal is jutalmazták. Sőt. a mai napig őt tartják a 20. század egyik legszebben beszélő magyar színészének.

hirdetés

Kamaszévek

Básti Lajos Sziréna című kötetében írta meg. miként tűnt el az életükből édesapja, és ő miként gondozta nagybeteg édesanyját. Mint kiderült, anyja több éven át a rákkal küzdött. Annyira elfajult otthon a helyzet, hogy egyik este az édesapa beköszönt a fiának azzal, hogy Pestre megy megbeszélésre. Akkor látták utoljára. így édesanyját haláláig a fiatalember egyedül ápolta. Aznap vesztette el, amikor az iskolában a leendő színész éppen ballagott.

A fiatal színész

A Színművészeti Főiskola elvégzése után azonnal a Belvárosi Színházhoz szerződött, majd a Vígszínházban találhatjuk. Két évvel később a zsidótörvények miatt már alig kapott szerepet, akkor kezdett írni. 1942-ben saját kiadásban megjelentette Sziréna című kötetét, majd bevonult munkaszolgálatra, ahonnan ugyan sikerült megszöknie, de a háború végéig bujkálni kényszerült.

Vége a háborúnak

A háború után 1945-ben a Nemzeti Színházban láthatták újra Bástit, amelynek meghatározó művésze is lett. Majd ismét a Vígszínház következett négy évig. Aztán haláláig a Nemzeti tagja, egyik utolsó nagy alakítása a Lear király címszerepe volt. Básti sokoldalúságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy fiatalon énekes-bonviván szerepeket is eljátszott. Jóval később egyik legjelentősebb zenés szerepe a My Fair Lady lett, amelyben Higgins professzort formálta meg.

Básti a legnagyobb és legjobb Shakespeare-szerepeket játszhatta el: Hamletet. Antoniust. Brutust. Leart. Ráadásul óriási szériában, ami kevés művésznek adatott meg.

Filmek

Mondhatjuk, hogy elkényeztették a rendezők, mert a háború előtti filmekben is főszerepet játszott, a jóképű, snájdig fiatalember ligurája v olt az övé. Csak néhány a háború utáni termésből: Egy asszony elindul. Merénylet. Megszállottak. Katonazene. Nappali sötétség. Egy magyar nábob. Kárpáthy Zoltán. Butaságom története című játékfilmek, és sok televíziós játék is őrzi karakterét.

Család

Nem volt hosszú életű az első házassága Ferrari Violettával. Hat évvel később tanítványát. Zolnay Zsuzsa színésznőt vette feleségül. Két gyerekük született. Básti Juli Kossuth-díjas színésznő és Básti Mihály. Básti Lajos 1977. június 1-én hunyt el tüdőrákban. Utolsó filmszerepe, amely a tévének készült, az Abigél volt, de már csak a halála után, 1978-ban mutatták be.

Básti Lajosra is igazak azok a szavak, amelyekkel ő búcsúztatta a nagy elődöt, Somlay Artúrt: "Csoda, hogy olykor rigolyás vagy morgós volt? Egyáltalán említésre méltó ez? Ki tudná elképzelni ezt a kivételesen nagy egyéniséget küzdelmes, harcos pályáján át mosolygósan vagy zsakettben? Nézzük végig alkotó nagyjaink arcképcsarnokát! Halhatatlan lobogásukban, szikrázó indulataikban, szilaj keserűségeikben, vad örömeikben és süket fájdalmaikban vajon melyiküknek jutott osztályrészéül a cirógató élet?"

Forrás: regi.terasz.hu

Képek: szeretlekmagyarorszag.hu és szinmuveszetunkklubja.network.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés