hirdetés

Partnereink

Picit laposra sikerült a tegnapi Sztárban Sztár

hirdetés

Picit laposra sikerült a tegnapi Sztárban Sztár

A Sztárban Sztár című showműsor már az ötödik adását is megélte idén, viszont talán ez az első műsor, ahol nem szakadhattunk meg a nevetéstől. Voltak minőségi produkciók most is, de nagyon kell vakarnunk a fejünket, ha a nevetés szempontjából ki szeretnénk emelni akár csak egyet is. Kieső azonban tegnap is volt, úgy ahogyan 40 pontos produkció is. A folytatásban részletesebben beszámolunk a történtekről.

A műsort Baby Gabi kezdte, aki Lányi Lalától kellett énekelnie. Vagyis hát jobban mondva nem kellett énekelnie, sokkal inkább üvöltöznie és ugrálnia. Baby Gabinál ebben a műsorban az énekhanggal nem szokott nagy gond lenni, ebben a produkcióban viszont talán az volt a legnagyobb hátránya, hogy nem kellett énekelnie. Hiába a maszkosok, valamint a koreográfusok munkája, az egész leginkább egy gyenge komédiának sikerült.

hirdetés

Gabi után következett Varga Győző, aki James Browntól énekelte a Rocky 4 főcímdalát. A műsor során talán ez volt a legjobb produkciója. Nála egyébként eddig mindig lehetett valamit az orra alá dörgölni, vagy azt, hogy inkább amolyan mirigyes kifigurázás lett a produkció vagy akár azt is, hogy énekhangban nem volt az igazi. Itt most azonban úgy, ahogy minden összeállt.

Őt követte a szlovák Peter Sramek, aki a KFT-től énekelte az Afrika című számot. Hangban megvolt, ahogyan legtöbbször szokott lenni az ő esetében, figyelt a részletekre is, a koreográfusok végezték a dolgukat, a buli hangulat is adott volt. Profi, de igazából nem dobtuk el tőle az agyunkat.

Gáspár Laci, aki Will Smithtől énekelt viszont sokkal szerethetőbb volt a színpadon. Nem csak, hogy profin lehozta az egészet, ő is figyelt a koreográfiára és a legapróbb részletekre is. Ja és nem mellesleg ebben a műsorban övé volt ma az egyik legnehezebb feladat.

Éreztük, hogy lassan kezd beindulni a műsor. Be is indult, hiszen Wolf Kati tudta fokozni a hangulatot. Sia-tól énekelte a Chandelier című számot, amellyel el is lopta az egész estét magának. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy leginkább a hihetetlenül profin táncoló kislánynak köszönhette ezt a remek produkciót. Ő ugyanis többnyire csak állt és énekelt. Az éneklésen kívül tehát nem volt egy nehéz feladat.

A soron következő előadók vajon tudják-e überelni a hangulatot, csak ez volt a kérdés. Hát nem igazán tudták, punnyadt lett a vége. Először Rácz Gergő próbálkozott maradandót alkotni, Paintől A szex vajon mi? Című számmal. A produkció nagyon profi lett, ahogyan a maszkosok munkája is, viszont ezzel a számmal szinte esélye sem volt fokozni a Wolf Kati által teremtett hangulatot. Meg volt, jó volt, profi volt, de semmi több.

Tóth Gabi volt a következő, aki a Kispál és a Borztól énekelte Ha az életben című számot. Hát ö, elhaknizta. Nagyon próbálta hozni a rekettes hangját Lovasi Andrásnak, de nagyon küszködött vele. Valljuk be, nem is egy könnyű feladat nőnek férfihangon énekelni. A maszkosok viszont inkább karikatúrát hoztak össze. A zsűri pedig olykor méltatlanul fikázta a számot és annak eredeti előadóját. Ezeken kívül egyébként okés volt.

A show-t Csobot Adél zárta SP, vagyis Édes Krisztián két számával. Megtette, amit meg kellett tennie, de ezzel a két számmal nagyjából nulla esélye volt, hogy bármilyen pozitívumot is kiváltson a zsűriből és a nézőkből. Nem véletlenül végzett a tabella végén.

A kieső végezetül Baby Gabi lett, akit nagyon sajnálunk, mert hangban az élmezőnyhöz tartozott, valamint az első műsorokban zseniálisat alakított. A mentalitása pedig végig profi volt, alázatos, pozitív és rendkívül szimpatikus.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés