hirdetés

Partnereink

Sokk! Ezek voltak a párizsi merénylő utolsó szavai!

hirdetés

Sokk! Ezek voltak a párizsi merénylő utolsó szavai!

A szörnyű párizsi terrortámadás legfontosabb tanúja, illetve végül a nyomravezető maga is iszlám volt. Sőt, történetesen az egyik merénylőnek a pótanja. Cikkünkben olvashatod a sokkoló részleteket!

A terrorista pótanja vezette nyomra a rendőröket

hirdetés

„Az amerikai napilap internetes oldalán vasárnap megjelent interjú szerint a negyvenes éveiben járó nő Abaaoud unokatestvérének, a rajtaütésben szintén meghalt 26 éves Hasna Aitboulahcennek a „pótanyja” volt. A nő két nappal a november 13-ei párizsi támadások után „fogadott lányával” együtt találkozott a bujkáló terroristával, nem sokkal később azonban titokban felhívta a rendőrséget, és információkat szolgáltatott Abaaoud-ról. Ő volt az a kulcsfontosságú tanú, akiről Francois Molins párizsi ügyész is beszélt a november 18-ai sajtótájékoztatóján, ám eddig nem volt ismert a nyilvánosság előtt, hogy éppen egy muszlim vezette a hatóságokat Abaaoud nyomára.

„Fontos tudnia a világnak, hogy jómagam is muszlim vagyok” – hangsúlyozta a nő, s e tény közlését megszólalása egyik okának nevezte. „Fontos nekem, hogy az emberek tudják: amit Abaaoud és a többiek csináltak, nem az, amit az iszlám tanít.”

Amikor a nő két nappal a párizsi támadássorozat után találkozott a terroristával, megtudta tőle, hogy az Iszlám Állam több tucat harcosával jött vissza Európába, a kontinensre tartó menekülthullámot kihasználva.” – írja az mno.hu

Kábítószer, drogok és alkohol

„A francia ügyészség dokumentumaiból kiderül, hogy az Abaaoud-ba régóta szerelmes unokatestvér, Hasna Aitboulahcen gyerekkorának nagy részét nevelőotthonban, rövid felnőttkorát pedig főleg a kábítószer és az alkohol mámorában töltötte. A tanúnál az utóbbi években élt kisebb-nagyobb megszakításokkal. „Elment két hétre, majd visszajött egy hónapra, és ezt rendszeresen eljátszotta. Rengeteget drogozott, főleg kokainozott, és sokat ivott” – mondta a nő az amerikai lapnak adott interjúban. Aitboulahcen azonban elbűvölő is tudott lenni a beszámolója szerint: segített a házimunkában, és rendkívül hálás volt az őt „örökbe fogadó” családnak.

A lány féktelen élete 2014-ben vett új fordulatot, amikortól kezdve egyre határozottabb nézeteket lehetett tőle hallani a vallásról, és elkezdett nikábot, csak a szemet szabadon hagyó női ruhát hordani. A nő beszámolója szerint a lány eközben egy Szíriában tartózkodó személlyel rendszeresen kommunikált egy okostelefonos alkalmazáson keresztül. Ez a személy minden bizonnyal Aitboulahcen egyik unokatestvére, Abaaoud lehetett, aki ekkortájt utazott Szíriába. A lány – aki csak készült Szíriába, de végül nem jutott el oda – barátainak időnként arról beszélt: reméli, hogy egyszer majd feleségül veszi a nála két évvel idősebb Abaaoud.

A párizsi merényletek másnapján a lány csak azt kérte pótanyjától, segítsen kivasalni a haját, mert szórakozni akar menni. Azt mondta, neki nem eshet semmi baja, a támadássorozat áldozatai ugyanis „mindannyian hitetlenek” voltak. Két nappal később, miután pótcsaládjával együtt hazatértek egy saint-denis-i sétáról, Belgiumból hívta Aitboulahcent egy ismeretlen szám. Mint kiderült, unokatestvére, Abaaoud nevében keresték, és a hívó azt mondta neki: „Nem fogok elmagyarázni mindent. Láttad a tévében, hogy mi történt.” A telefonáló hozzátette: Aitboulahcennek segítenie kellene unokatestvérének legfeljebb egy-két napra rejtekhelyet találnia.

Az amerikai lapnak nyilatkozó muszlim nő szerint Aitboulahcen a hírre fellelkesült, boldog volt, és azt mondta, reméli, hogy ez nem csak vicc. A lány ezután pótanyjával együtt találkozott Abaaoud-val, aki azt mondta, ad neki 5000 eurót, hogy segítsen rejtekhelyet találni, s vegyen új ruhákat és cipőt neki és egy cinkosának, vélhetően a Belgiumból telefonáló ismeretlennek. A nő elmondása szerint ekkor tudták meg Abaaoud-tól, hogy az Iszlám Állam több tucat harcosa tért vissza vele Európába, és a párizsi erőszak semmi ahhoz képest, ami majd következik.” – olvasható az mno oldalán

Forrás: mno.hu

Képek: 24.huwikipedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 02.28.

Ma Ákos, Bátor napja van.

Okosnövénnyel a jó párkapcsolatért - indul a LovePlant kihívás

A digitalizáció az emberi kapcsolatok elidegenedéséhez vezet, vagy a telefonunk pont hogy képes közelebb hozni minket egymáshoz? Erre keresi a választ...

  • 2020-02-21 13:27
Van-e hatással a koronavírus a budapesti ingatlanpiacra?

Miközben a világ aggódva figyeli a koronavírus terjedéséről szóló híreket, gazdasági szakértők azt latolgatják, milyen hatással lesz a Kínából induló ...

  • 2020-02-21 10:00
Virágzik a stand up-comedy műfaja Dubajban

A világ legnagyobb nevettetőitől kezdve a helyi, még kezdőnek számító komikusokig, bekukkantottunk a színfalak mögé Dubajban, találkoztunk néhány hely...

  • 2020-02-21 07:14
Árvizek a Dennis vihar után

Komoly áradásokat okozott Nagy-Britanniában a Dennis nevű vihar, amely 150 kilométer per órás széllökésekkel söpört végig a hétvégén. Angliában több h...

  • 2020-02-21 00:10
Hogyan ne stresszeljük le a gyerekeket a nyelvvizsgával?

A British Council évek óta végzi 7-12 éves gyerekek nyelvvizsgáztatását – idén a Cambridge-i Egyetem világszerte sikeres nyelvvizsgái már a Funside Sc...

  • 2020-02-18 07:34

hirdetés

Egy hét múlva kiderül, kik a hazai gasztronómiai élet legjobbjai

Várhatók-e változások az élmezőnyben? Mely Magyarország legszerethetőbb étterme, és melyik az, ahol a fenntarthatóság is szempont? 2019 sok új nyitást...

  • 2020-02-17 23:51
Mindjárt kezdődik a karnevál Rio de Janeiróban

Az Umbanda és a Candomble vallások hívői látványos szertartással tisztították meg Rio de Janeiróban a Sapucaí arénát a karnevál hivatalos kezdete előt...

  • 2020-02-17 22:36
Puskás Peti és Weisz Fanni is megfürödhet a Nickelodeon zöld trutyitengerében

A Nickelodeon's Kids' Choice Awards-on idén is a gyerekek által kiosztható legnagyobb és „legtrutyisabb" elismeréseket adják át, megfürdetve a legnagy...

  • 2020-02-17 21:24
Szeresd önmagad – üzeni a Converse legújabb kollekciója

Idén tavaszra a Converse tervezői az önszeretet, az egység és a közösség erejéből inspirálódtak. Így született meg a „Love Fearlessly" kollekció, amel...

  • 2020-02-17 09:55
Szitárvirtuóz apja méltó örököse

Hipnotikus hangok rezonálnak Anoushka Shankar szitárjából. A sokoldalú virtuóz nemrégiben a lyoni Auditoriumban lépett fel a francia város szimfonikus...

  • 2020-02-16 22:46

Minden cikk

hirdetés

hirdetés