hirdetés

Partnereink

Szabó Győző: „Olyan apuka szerettem volna lenni, mint amilyen az édesapám volt”

hirdetés

Szabó Győző: „Olyan apuka szerettem volna lenni, mint amilyen az édesapám volt”

Az, hogy milyen apukává válik valaki, a fiatalkori élményeik nagyban meghatározzák. Mindenki hozhat magával pozitív és negatív példákat is, de egy biztos, az igyekezet a jó szülői mintára sohasem lesz hiábavaló és a gyermekek is érzik majd a törekvést.

Till Attila, Szabó Győző és Erdei Zsolt is mindent megtesznek, hogy a lehető legboldogabb gyermekkort biztosítsák utódaik számára. Az Apa Magazin APA 2018 három jelöltje mesélt a szülőségről, és arról, hogy ők milyen apukának képzelték el magukat fiatalon, és abból mi is valósult meg.

hirdetés

Till Attila három fiú boldog édesapja, aki a rengeteg munka mellett is sok időt tölt velük. A két idősebb gyermek 17 és 20 éves, a kicsi pedig mindössze 9, így van egyfajta szakadék közöttük. Egyik oldalon az egyetemválasztás és a munka, karrier kérdésköre a döntő, másikon pedig még a játék tölti ki a mindennapokat.

„Szerencsésnek gondolom magam, mert szeretetteljes környezetben nőttem fel. Emiatt nem is igazán gondolkoztam az apaságon fiatalon, teljesen természetesnek találtam az otthon látott példát. Azt mondjuk mindig fontosnak tartottam, hogy ne legyek szigorú, nem akartam azt mondani a gyerekeimnek, hogy csak az a jó, amit én mutatok, és azt követniük kell” – árulta el a műsorvezető. „Nyilván nálunk is voltak szokásos apai mantrák, minthogy: „dolgozz sokat fiam”, vagy: „kell egy jó szakma”, de alapjában véve édesapám hagyta, hogy a saját utamat járjam, és mindig nagyon büszke volt rám, amikor sikereket értem el” – tette hozzá Tilla.

A szintén háromgyerekes családapa, Erdei Zsolt viszont egész máshogy nyilatkozott az otthonról hozott értékekről.

„Sajnos sem édesapámtól, sem a nevelőapámtól nem azt a példát láttam, hogy milyen egy ideális apa. Emiatt már gyerekkoromban körvonalazódott bennem, hogy én milyen apuka szeretnék majd lenni, és mindenképpen szakítani akartam az általam látott apaképpel” – kezdte Erdei Zsolt. „A kulcskérdés számomra a figyelem. Elhatároztam, hogy sok időt fogok tölteni a gyerekeimmel, és ehhez tartom is magam a mai napig. Nálunk nincs dadus, nem okoz gondot a pelenkázás, fürdetés, etetés, amit sokszor mumusnak mondanak az apák. A nagyfiam 12 éves, de még mindig vannak esti közös olvasások, vagy ha az ki is marad, arra odafigyelek, hogy lefekvés előtt beszélgessünk legalább egy fél órát” – emelte ki az egykori ökölvívó.

Szabó Győző két gyermek édesapja, de míg kisfia csupán 7 éves, a lánya már elmúlt 20, így nála mára már a szó szoros értelmében vett nevelés kezd is a háttérbe szorulni.

„Mindig is olyan apuka szerettem volna lenni, mint amilyen az édesapám volt” – kezdte Győző. „Közeli volt a kapcsolatunk, gyakran mentünk a természetbe. Ő volt a nagy medve, én meg a kicsi. Ezt szerettem volna én is tovább vinni, hogy ne az apja legyek a gyerekemnek, hanem a barátja. A lányommal már sikerült is kialakítani ezt a mély, tiszta kapcsolatot” – osztotta meg a színész.

Till Attila, Erdei Zsolt és Szabó Győző mellett további ismert apukák is várják az olvasók szavazatait egészen szeptember 5-ig, emellett a „Nem hétköznapi apák” kategóriájában bárki nevezheti az általa méltónak tartott édesapát, nevelőapát július 31-ig.

Szöveg: Red Lemon Media

Fotókredit: APA Magazin

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés