hirdetés

Partnereink

Szorcsik H. Viki újságírók jelenlétében próbálja visszaszerezni gyerekeit!

hirdetés

Szorcsik H. Viki újságírók jelenlétében próbálja visszaszerezni gyerekeit!

Szorcsik H. Viki körül már több mint egy hónapja áll a bál. Az élettársával, Klötzl Andrással ugyanis nagyon megromlott a kapcsolatuk és jelenleg pedig a férfi neveli a két közös gyereküket. Ugyanakkor nem közösen döntöttek így, hiszen a színésznő már pert is indított, hogy melyiküknél legyenek elhelyezve a gyerekek. Továbbá súlyos vádakkal illette Andrást, aki többek között azt is mondta, hogy Vikit több férfi társaságában látta késő éjszaka.

A Bors meg is hallgatta az apát, aki a következőket nyilatkozta. „– Hirtelen jött a szerelem, a gyermekáldás. Sosem volt harmonikus a kapcsolatuk? Klötzl András: – De volt. Viki autót keresett, ráírtam, hogy talán tudok neki segíteni. Egymásba szerettünk, egy hónap múlva pedig már babát várt. Andriska születése után, két éve kezdett megromlani a kapcsolatunk. Az életünkben felbukkantak férfiak Viki múltjából, a bizalom pedig eltűnt közöttünk. Aztán jött az újabb baba. Hosszas töprengés után döntöttünk úgy, megtartjuk, és rendbe tesszük az életünket. A lányunk, Zara ideig-óráig segített is ebben.

hirdetés

– A családon belüli szerepek addig rendben voltak? – Viki sosem dolgozott. Azt gondolom, a nőnek a gyereknevelésben, háztartásban van teendője. És volt idő, amikor jól ment ez neki. Ám a második év után folyton a telefonját nyomkodta. Főzni szinte sosem főzött, mindennap vittem nekik az ebédet, a vacsorát.

– Fogyásával, égési sérüléseivel került a címlapokra. – Nem a kapcsolatunk miatt fogyott, az biztos. Elismerte, orvosi segítségre van szüksége. Ezt mondta nekünk a magánorvosunk is. Bár ő úgy látta, Viki gondjainak eredete mentális. Javasolta is, keressünk szakembert.

– Miért verte meg őt? – Ezt kikérem magamnak! Sem őt, sem más nőt nem bántottam soha. Sőt, akik ismernek minket, pontosan tudják, mit gondolok a párkapcsolatokról. Az elmúlt években Viki számos ballépést elkövetett. Sokszor le is bukott, de én kivétel nélkül mindent megbocsátottam. Mindig az vezérelt, a gyermekeim családban nőjenek fel.

– Miért szakított akkor önnel? – Nem közölte velem, hogy vége. Csak az elmúlt napok újságcikkei alapján gondolhatom ezt. Hogy mikor és hol romolhatott meg végérvényesen? Elmesélem. Gyakran jártunk a szüleimhez, vidékre. Így nyáron vettem ott is egy házat, legyen egy külön helyünk, egy másik otthonunk, ha ott vagyunk. Nyáron le is mentünk egy fesztiválra, de Viki este annyira belefeledkezett a buliba, hogy azt is elfelejtette, ő anyuka, akinek párja is van.

– Csak nem megcsalta? – Nem jelentek ki ilyet a gyermekeim anyjáról. Mindenesetre eltűnt, és férfiak társaságában találtam rá. Megpróbáltam hazavinni, de az autóban szóváltásba keveredtünk. Majd otthagytam, és hajnal négykor hazamentem. Ő kilenckor ért haza, és mások látták, mit csinált addig. Ezt követően három napig hozzám se szólt már. Majd negyedik nap közölte, átmegy a nővéréhez, hétvégéig ott lesz. Nem volt ellenemre, mert vidéken, a szüleimnél volt dolgom. Szombaton már nem értem el őt, csak a kisfiamat, a testvére telefonján keresztül. Sírt. Azt mondta: apa, gyere értem, anya elment! Azonnal kocsiba ültem és elhoztam a két gyereket. Azóta nálam vannak.”

A Jóban Rosszban volt szereplője tagadta a vádakat, miszerint megcsalta volna Andrást, viszont elismerte, hogy beszélgetett más férfiakkal. Ezek után a színésznő többször is kísérletet tett sajtósok jelenlétében, hogy elvigye a gyerekeket. Ezt próbálta a hétvégén is tenni, mégpedig testőrökkel és persze újságírókkal. A vége viszont csak egy nagy balhé lett, amelyen végül jelen volt a rendőrség is. Egész biztosan lesz tehát ennek még folytatása, de a gyerekeket már most sajnáljuk, hogy ilyesmit kell átéljenek.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés