hirdetés

Partnereink

Sztárok, akik felvállalták másságukat

hirdetés

Sztárok, akik felvállalták másságukat

Bár homoszexualitás ősidők óta létezik, régebb többnyire titkolták a másságot, nem úgy, mint napjainkban. A változást az is előre mozdította, hogy a külföldi és hazai hírességek felvállalták másságukat és ezzel másokat is arra bátorítottak fel, hogy hasonlóképp cselekedjenek.

Összeállítottunk egy listát azokról a hírességekről, akik elsőként tették meg ezeket a lépéseket:

hirdetés

Rosie O'Donnell

A Zsarulesen 2 híressége 2002 februárjában osztotta meg a nagyközönséggel, hogy a saját neméhez vonzódik, azóta pedig a melegek valamint leszbikusok jogi egyenlőségéért küzdő aktivistaként is igen fontos hírnévre tett szert.

Ian McKellen

Habár a Gyűrűk Urában szereplő angol színészről munkatársai már karrierje kezdetén tudták, hogy meleg, a nagy nyilvánosság előtt csak 1988-ban, a BBC Radio 3-nak adott interjújában vállott erről. Sir Ian McKellen Murray angol Golden Globe és Tony-díjas színész. Filmes karrierje mellett gyakran látható színházakban is. Legismertebb szerepe Gandalf volt, a Gyűrűk ura trilógiából, de az X-men filmekből is lehet rá emlékezni, Magnetot alakította.

Ellen DeGeneres

Az amerikai műsorvezetőnő 1997-ben Oprah Winfrey beszélgetős műsorában vallotta be, hogy a saját neméhez vonzódik. Azóta nyíltan bevállalja másságát, többek között Anne Heche valamint Alexandra Hedison barátnője volt, 2004 óta pedig Portia de Rossival él párkapcsolatban. Ellen DeGeneres amerikai komikus, műsorvezető. 2003 óta vezeti saját napi talkshowját The Ellen DeGeneres Show néven. Az Oscar díjkiosztó műsorvezetője is volt már, most az American Idol zsűritagja. Eddig 12 Emmy-díjat és nagyon sok egyéb elismerést kapott munkájáért valamint jótékonykodásaiért.

Ricky Martin

A Puerto Ricói megasztár 2010. március 29-én vallotta be a honlapján közzétett hivatalos közleményben, hogy a saját neméhez vonzódik. Ricky Martin Grammy valamint Latin Grammy-díjas Puerto Ricó-i énekes. Mindenhol a világban eddig több mint 70 millió albumot adott el. Mára a latin könnyűzene egyik legjobb alakja lett.

Cynthia Nixon

A híresség 1988 valamint 2003 között Danny Moses professzorral élt párkapcsolatban, két közös gyerekük is született, 2004 óta pedig Christine Marinoni aktivista kedvese. Kapcsolatukat már kezdettől fogva felvállalták a közvélemény előtt. Cynthia Ellen Nixon (New York, New York, USA, 1966. április 9.), amerikai színésznő. Legismertebb szerepét a nem kevesebb, mint hat évadból álló Szex és New York című sorozatban kapta, 1998-ban.

Neil Patrick Harris

Az Így jártam anyátokkal klassz sztárja 2006 novemberében a People-nek adott interjújában valotta be, hogy meleg, és ő is béranyával hordatta ki ikreit. Neil Patrick Harris, négyszeres Golden Globe-díjra jelölt amerikai színész. A világ számára leginkább Barney Stinson-ként lehet ismerős. Viszont Neil számos nagy sikerű hollywoodi filmben is játszott, olyanokban, mint a Csillagközi invázió illetve a Kalandférgek trilógia. Leginkább a CBS népszerű sorozatában volt látható. A legújabb filmje a múlt évben került a mozikba: Hogyan rohanj a vesztedbe.

Stephen Fry

Angol színművész, komikus, író, újságíró, filmrendező, műsorvezető, népszerű közéleti személyiség. Egyedi, magával ragadó stílusa és humora van. A 1980-as, 1990-es években sokat tevékenykedett együtt Hugh Laurie-val valamint a nagy világ számára is emlékezetes alakítást nyújtott az Oscar Wilde szerelmei című 1997-ben készült drámában. A népszerű angol humorista saját elmondása szerint kamaszkorában sokat küzdött homoszexualitásának tényével. Ezt az évek óta nyíltan felvállalja Daniel Cohennel 14 év után, 2010-ben ért véget párkapcsolata.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 08.13.

Ma Ipoly napja van.

Hogyan lehetünk felelősségteljes „sharentek”?

A legbiztonságosabb tanács az lenne, hogy „ne tegyünk közzé semmilyen, a gyermekeinkkel kapcsolatos tartalmat a közösségi médiában”, ám ennek a kihívá...

  • 2020-08-08 05:41
Meddig zuhannak vajon a belvárosi ingatlanárak?

A koronavírus térhódítása egy csapásra véget vetett az évek óta tartó budapesti ingatlan-áremelkedésnek. Bár bizonyos jelei már 2019-ben is megvoltak ...

  • 2020-08-08 00:12
„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37

hirdetés

Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37
Ismét bővült a SPAR környezetbarát csomagolótermékeinek kínálata

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmisze...

  • 2020-08-05 21:19
Házi kedvencek mellé is ideális lehet a Sencor új állóporszívója

Egy jó vezeték nélküli állóporszívóval nagyon sok idő, pénz és energia spórolható meg. Ráadásul kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a takarítást. A Sen...

  • 2020-08-05 18:10
Megtartják a Bőköz Fesztivált

Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán é...

  • 2020-08-05 15:49
Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés