hirdetés

Partnereink

Tatár Csilla: „Több futócipőm van, mint magassarkúm”

hirdetés

Tatár Csilla: „Több futócipőm van, mint magassarkúm”

Epres Panni és Tatár Csilla sok évvel ezelőtt ragadott először futócipőt, azóta pedig mindketten szenvedélyesen róják a kilométereket. A két édesanya életének fontos része a sport, amelynek szeretetét gyermekeiknek is szeretnék átadni. A világ egyik legnagyobb múltú futómárkájának eseményén, a Saucony White Noise kollekció hazai bemutatóján többek között arról is meséltek, hogy miért.

Epres Panni már óvodás korában mezei futóversenyeken vett részt, a sport iránti lelkesedése pedig az évek múlásával sem változott. „Én úgy nőttem fel, hogy a sport komoly szerepet játszott az életemben és már gyermekként is nagyon szerettem futni. Bár sokan egy monoton sportként gondolnak rá, mi a futással nagyon jól megtaláltuk egymást, kikapcsol, feltölt, miközben nagyon jól karbantartja a testemet és a lelkemet egyaránt” – mesélte Panni, aki gyermekei életében is kiemelt szerepet tulajdonít a mozgásnak. „Úgy gondolom, hogy ha egy kisgyermek úgy nő fel, hogy természetes számára a rendszeres sport, akkor ez felnőttként sem lesz másképp. Fontos megtanulniuk, hogy ez az egészséges és kiegyensúlyozott élet része.  Nem kérdés, hogy sportos család vagyunk, de szerencsére a kisfiam és a kislányom sem teherként éli meg a rendszeres edzéseket, sőt, egyre több sportban kipróbálják magukat, és nagyon lelkesek. Büszke vagyok rájuk, többször mentünk már együtt is futni, és megállás nélkül lefutják velem a szigetkört is” –  büszkélkedett Epres Panni.

hirdetés

Tatár Csilla szinte már sehova nem megy a futófelszerelése nélkül, hiszen ha van egy szabad órája, legszívesebben futással tölti ki. „A kisfiamat az oviba már futóruhában viszem, babakocsival elszaladok vele, utána körbe futom a Margit-szigetet, majd hazakocogok. Ha pedig reggel épp forgatnom kell, a kocsim csomagtartójában mindig ott az edző cuccom, arra az esetre, ha előtte lenne egy szabad órám futni. Emellett hatalmas cipő gyűjtő lettem, mára már több futócipőm van, mint magassarkúm. Éppen ezért szeretem az olyan darabokat is, mint a Saucony új White Noise kollekció cipői, hiszen ezt épp úgy viselhetem egy forgatás alatt, hétköznapi viselet részeként, mint egy sziget kör futása közben. Kényelmes és gyönyörű” – mesélte Csilla, akinek életében fontos szerepet tölt be a sport, amit igyekszik kisfia mindennapjaiba is becsempészni. „Szerencsére a kisfiam is igazi izgő-mozgó, most épp úszó-oviba jár, de a terv, hogy mihamarabb megtanítjuk őt biciklizni is és amíg mi futunk a férjemmel, ő mellettünk tud tekerni” – árulta el Tatár Csilla. aki szerint a családi sportolás kifejezetten jó hatással van egy gyermek életére és hosszú távon is segíthet abban, hogy kialakuljon a sport iránti szeretet.  

A Saucony White Noise kollekció exkluzív bemutatójára több sportos híresség is kíváncsi volt, így a márka nagykövetei, Sándor Orsi, Turóczi Réka és Szántó Nelli mellett Gelencsér Tímea is elsők között ismerhette meg a márka legújabb futócípőit.

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés