hirdetés

Partnereink

Többször is kegyetlenül erőszakolta partnereit a népszerű pornós!

hirdetés

Többször is kegyetlenül erőszakolta partnereit a népszerű pornós!

Elképesztő botrány robbant ki a pornó iparban, ugyanis egyre több nő vádolja meg az egyik legnépszerűbb férfi pornóst, hogy nemi erőszakot követett el. Az esetnek a pikantériája az, hogy a vádolt James Deen valóságos sztárként van elkönyvelve, akit az egyik legnagyobb férfi feministának tartanak. Ezt az imázsát azonban meghökkentő történetekkel cáfolják meg a poklot megjárt nők.

Semmiképpen sem szabad hagyni, hogy ez az ügy leülepedjen, hiszen a több nemi erőszakot is elkövető férfit még a tini lányok is valósággal bálványozzák, mondván, hogy ő kiáll a nők érdekei mellett. Az index szerint a botrányt Stoya robbantotta ki, a férfi volt barátnője, aki szakmabeli partnere is volt egyben. Ez azonban csak egy poklot megjárt nő története. Joanna Angel is felvállalta a nevét, valamint a véleményét is, szerinte ugyanis Deen a legrosszabb ember a Földön, akivel valaha találkozott. Ő is egy párt alkotott régebben a férfival. Nem különbképpen vélekedik róla Kayden Kross sem, aki szintén pornós, de ugyanakkor üzlettársa is Stoya-nak. Ő azt nyilatkozta, hogy lehet a közvéleménynek ez újdonság, de a szakmai berkekben már rég híre ment Deen tetteinek. Tori Lux aztán elárult egy meghökkentő részletet is. Állítása szerint a férfi meg akarta vele szagoltatni a nemi szervét, ő ellenkezett, Deen viszont a földre lökte és 5-6-szor felpofozta. Ashley Fires is megosztotta szörnyű tapasztalatát, miszerint vele a férfi egy zuhanyzóban erőszakoskodott. Ő soha többé nem szeretne és nem is fog együtt dolgozni az erőszakot elkövető férfival.

hirdetés

James Deen mossa kezeit

Természetesen reagált az őt ért vádakra a férfi is, aki valósággal kikéri magának a híreszteléseket. A twitter profiljára a következőt írta ki: „Példátlan és szörnyű vádak értek a közösségi médiában. Szeretném megnyugtatni az összes barátomat, rajongómat és kollégámat, hogy az állítások valótlanok, rágalmazások. Tisztelem a nőket, és tisztelem a munka és a magánélet határait is.” Egyelőre valóban még nem bizonyított, hogy valóban elkövette az erőszakokat, de egész biztosan nem állhat elő ennyi nő valótlanságokkal. Sőt, a nyilatkozatával csak olajat öntött a tűzre, ugyanis még több nő osztotta meg tapasztalatait és undorító konkrétumokat is.

A kegyetlen tapasztalatok

Kora Peeters meghökkentő vallomásban mesélte, hogy egy forgatás során Deen anális szexet akart tőle, mire ő nemet mondott. A férfi viszont tovább erősködött és megígérte, hogy csak egyetlen pózról lesz szó, mindössze két perc az egész. A következőt osztotta meg ezzel kapcsolatban: „James és a rendező is azt mondta, hogy nem hagyhatom ott a forgatást, és ki sem fizetnek, ha nem fejezem be a jelenetet. Amikor végre végeztünk, fel kellett hívnom az egyik barátomat, hogy jöjjön értem, mert fizikailag és érzelmileg is annyira meg voltam viselve, hogy képtelen lettem volna hazavezetni a forgatásról.”

Amber Rayne pornósztárhoz fűződik a következő embertelen tette Deennek: „Arcon vágott, miközben még mindig a fenekemben volt, aztán teljesen megőrült. Rettenetesen vadul és brutálisan csinálta. Olyan véres lett minden, hogy nem tudtam befejezni a jelenetet.” A nőt az eset után egyenesen a kórházba szállították, ahol össze kellett varrni a felsértett területeket.

Egy magát T.M.-nek nevező lány Las Vegasban találkozott vele egy pornós expón: „Ahogy beléptem, és Deen meglátott, nem mondott semmit, csak megragadott mindenki előtt (a barátaival és a rajongóival volt tele a terem), majd egy oldalsó szobába vitt. Határozottan nemet mondtam, de közben elképesztően meg voltam ijedve. Orális szexre kényszerített, és arra, hogy feküdjek le vele. Aztán, ahogy végzett, el is ment. Akkora megrázkódtatás volt, és annyira nem tudtam, mitévő legyek, hogy inkább otthagytam a bulit, és senkinek nem beszéltem a történtekről.”

Forrás

index.hu

Képek: phenomenon.hu

google képek

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.23.

Ma Tekla, Líviusz napja van.

Immunerősítés egy kis csavarral, avagy mire jó még a vitamintal?

Nyakunkon az ősz, amikor is nagy hangsúlyt kell fektetni az immunrendszerünk védelmére – pláne 2020-ban. A sportolók és az aktív életmód hívei sem gon...

  • 2020-09-21 22:12
A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában

A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint. A németországi Naturschutzbund (Nabu) természetvédelmi ...

  • 2020-09-21 19:40
Jövőre nézhetjük meg a Toxikoma filmet

A fokozódó járványhelyzettel kapcsolatos előrejelzések okán, az eredeti októberi bemutató helyett, előreláthatólag a jövő év első felében érkezik a mo...

  • 2020-09-21 19:32
Marton Adri magyar tervezők ruháiban tündököl

A gasztroműsorvezető küldetésének tekinti, hogy megmutassa követőinek országunk szépségeit, ezért mostantól ételkölteményei mellett hazai divattervező...

  • 2020-09-21 18:09
Sztrájkolnak a teszteket kiértékelő laborok dolgozói Franciaországban

Több száz, koronavírus-teszteket kiértékelő labordolgozó sztrájkolt csütörtökön a rossz munkakörülmények és az óriási terhelés miatt Franciaországban.

  • 2020-09-21 16:30

hirdetés

Új színfolt Budapest design-térképén: Roche Bobois Budapest

A Roche Bobois 2020 szeptemberében Budapesten nyitotta meg legújabb showroomját. Klasszikus kollekciója, de a jellegzetesen színes és bohém, a modern ...

  • 2020-09-19 19:13
Kézfertőtlenítő állomásokat telepít a SPAR

A járványügyi helyzetre való tekintettel a SPAR további 200 áruházában helyez ki állványokat, amelyekre kézfertőtlenítő adagolókat telepít a vásárlók ...

  • 2020-09-19 16:42
A New York Times a SodaStream szénsavasító gépét választotta a legjobbnak

A New York Times szakújságírói a SodaStream Spirit One Touch készülékét választották a legjobb szódakészítő gépnek. „Megtiszteltetés számunkra, hogy e...

  • 2020-09-19 14:03
Koronaszégyen: az eltitkolt betegség jelenti az új kihívást a munkáltatóknak

Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos e...

  • 2020-09-19 11:00
Piaci szakemberek kellenek a műszaki felsőoktatásba

Annak érdekében, hogy a műszaki felsőoktatásból kikerülő diákok tudása minél jobban megfeleljen a piaci igényeknek, a mainál megfelelőbb módon kellene...

  • 2020-09-19 09:57

Minden cikk

hirdetés

hirdetés