hirdetés

Partnereink

Tóth Andinak van egy álma

hirdetés

Tóth Andinak van egy álma

Tóth Andi a 2014-es X-Faktor győztese. A mindössze 17 éves lány karrierje, azóta beindult.

De nem csak karrierje indult be Andinak, hanem a szerelmi élete is fellendült. És egy régi nagy vágya teljesült be a napokban, repült. Egy műrepülő pilóta mellett teljesült Andi álma, ugyanis vele emelkedett a magasba. Tóth Andi kifejezetten jól tűri a különböző akrobatikus mutatványokat a levegőben. Amikor landolt a gép, azt mondta újra szeretne repülni, annyira élvezte a repülést. Ilyen élmény után egy turistaosztályon való repülés már piskóta lesz Andi számára. Az X-Faktor ifjú győztese sokat dolgozik, koncerteken lép fel, és egy színházi előadásban is szerepet kapott. A pihenést az jelenti Andinak, ha szerelmével, a Spoon zenekar tagjával, Petivel van, akivel nagyon helyesek együtt. Andi tehát kihasználja a népszerűséget, amit az X-Faktorral szerzett és beindította karrierjét, plusz a magánélete is fellendült. Tóth Andi nagyon ügyes és tehetséges, megérdemelte az X-Faktor győzelmét, és azóta is töretlenül nyomul. Persze, itt van a nyár, a nyári koncertek ideje. Van dolga Andinak bőven. Szerepel több műsorban is, csak bírja erővel, és még itt van a színházi szereplés is. Az életében bekövetkező változásokat Andi így kommentálta: „Nem gondolom, hogy olyan drasztikus változáson mentem keresztül. Tény, hogy az X-Faktorban kislányként álltam a közönség elé, de valójában már Nagyváradon bennem volt a dögös csaj.” Andi tényleg dögös, és a repülős álma a különböző akrobatikus mutatványokkal tényleg egy dögös lány álma, és annak megvalósulása. Andi ezzel lázba hozza fiatalabb rajongóit. „Mivel itthon nem ismert a közönség, bizonyára furcsa volt számára, hogy a tinilányos külső után egyik napról a másikra tűsarkúban és estélyiben láthatnak. A változások mindig izgalmasak, és élvezem, hogy szerepeket vehetek fel, de közben önmagam tudok maradni”- nyilatkozta Andi. Magáról így nyilatkozott Andi: „Nagyon öntörvényű vagyok, és akarom, hogy amit megálmodtam, az én elképzeléseim szerint valósuljon meg. Persze előfordul, hogy engednem kell a hozzáértőknek”- mondja Tóth Andi.

hirdetés

Andiban egy nagyon karakteres lányt ismertünk meg, aki tudja, mit akar, és képviseli is az érdekeit, legyen az ruha, zene vagy bármi egyéb, amiről dönteni kell. Azért van, hogy enged ő is: „Otthon, Erdélyben azt gondoltam, hogy egy lemezfelvétel nem olyan bonyolult dolog. Pedig nagyon is az. Nehéz azt is elfogadnom: nem biztos, hogy a kemény, rockos vonalon kell továbbeveznem az első saját lemezemen. Próbálok megbékélni a gondolattal, és kicsit populárisabb dalokat énekelni.”-így Andi. Persze, a sikerhez azért ennél többre van szükség, de mivel Andi mindig dolgozik, így nem lesz nehéz a siker útján járnia. Persze, ahhoz, hogy zenei karrierje tovább lendüljön Andinak még sokat kell koncerteznie, hiszen nevét nem ismerik még annyian. De talán az első lemez meghozza a további sikert. Kívánjuk Andinak, hogy jól sikerüljenek a dolgai, hiszen egy szimpatikus lányt ismertünk meg a személyében, aki olyan vadóc típus, és bátor is. Ha Andi repülős álma teljesült, akkor a további álmai is valóra válhatnak, és élvezheti majd Andi a sikert. Van még ideje rá bőven, hiszen nagyon fiatal lány még ő. Meglátjuk, a továbbiakat, merre tart Andi karrierje. A zenei életben van helye, eddig úgy néz ki.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.30.

Ma Jeromos napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés