hirdetés

Partnereink

Tóth Vera fogyókúrázik

hirdetés

Tóth Vera fogyókúrázik

A csodálatos hangú énekeső 1985-ben látott napvilágot. Már gyermekkorában kezdte érdekelni a zene és az éneklés. 16 éves koráig csak otthon képezte magát. Majd részt vett rendezvényeken, és 2004-ben jelentkezett a Megasztár tehetségkutatójába.

Hétről hétre egyre jobban teljesített addig, míg el nem jutott a döntőbe. Ami egyúttal azt is jelentette, hogy nyert. Onnantól kezdve sínen volt az élete, mivel megjelent már 2004-ben az első lemeze. A közönség imádta a csodálatos hangját. Viszont egy komoly probléma az is, hogy a túlsúlya miatt nagyon sok rossz hatás érte. Rengeteg cikk megjelent róla, ami megkeserítette a minden napjait. Ez érthető mivel egész életében a kövérsége miatt bántották. És már híresebb az alakjáról, mint a tehetségéről és hihetetlen hangjától. Úgy véli, hogy nem nagy szám a kövérsége, hiszen gyerekkora óta küzd ezzel a problémával.

hirdetés

Nem nagy újdonság a kövérsége, hiszen így ismerte meg és fogadta el az egész ország. Az énekesnő rettegett a tükörképétől, nem mert ki sem mozdulni otthonról, egész nap csak evett még ki sem mozdult otthonról. Ezzel együtt a hangja is elment, de sikerült kilábalnia a depresszióból. Egy ideig még a legszűkebb környezete sem tudott a depressziójáról. De egy idő után feltűnt a barátainak, hogy senkivel sem beszél. Nem volt oka az énekesnőnek, de mindent és mindenkit utált maga körül. Ez a depresszió már annyira kinőtte magát, hogy énképzavarral is küszködött. Megszabadult pár kilótól mégsem volt elégedett magával. Sokkal jobban tetszett a régi duci énje. Ezért elment a kedve mindentől és nem ment sehova. Motiválatlan és kiégett volt az énekesnő. Túl keveset foglalkozott a hivatásával és annál többet saját magával. Már évek óta szeretne hátat fordítani a túlsúlynak, de ez nagyon nehéz úgy, hogy ha a szerelmi élete is ingadozó. A lélek egyensúlya nagyon fontos. Csak így lehet elérni dolgokat.

Mostanra Tóth Vera arra a szintre jutott, hogy bármi lesz, megszabadul a kilóktól. Schobert Norbi segíti a fogyását. Három hete kezdett el fogyókúrázni a fitness guru segítségével. Az a nagy álma, hogy 2015 tavaszára 70 kg legyen. Norbi szerint az utóbbi három hétben 8 kg-tól szabadult meg az énekesnő. Vera nagyon elégedett és sokkal jobban érzi magát a bőrében. Úgy vette észre, hogy az utóbbi időben sokkal jobban állnak rajta a ruhák is. Norbi véleménye szerint vége megjelent az énekesnő dereka és a szép arcán meglátszanak a nőies vonásai. Az életét és a súlyát nagyon sok minden meghatározta. Az énekesnőnek voltak komoly magánéleti problémái is, lelki gondjairól nagyon sokáig volt a címlapok főszereplője. Sok kicsi összegyűl, így egy adott pontban egyszer csak azt érzi az ember, hogy sok és teljesen kimerül. Ez történt az énekesnővel is, elfáradt és kimerült teljesen. Tulajdonképp saját maga jelentette a legnagyobb terhet a számára. Sosem volt képes arra, hogy elfogadja a testét, ráadásul a rajongók szeretetével sem tudott igazán kibékülni. Nem tudott mit kezdeni ezzel az egésszel, hiszen nagyon nehéz volt feldolgoznia azt, hogy olyan sokan szeretik, miközben ő semmibe nézte saját magát.

A sok küzdelem végre meghozta a gyümölcsét, az énekesnő még sosem érezte magát ilyen fantasztikusan a bőrében, amit a diétának és edzésnek köszönhet. Nagyon jó példa minden nő számára, aki ugyan ebben a helyzetben van. Hihetetlenül nagy akarattal rendelkező személyiség, aki garantáltan meg tesz majd mindent azért, hogy egy sokkal vékonyabb köszönjön vissza a rajongók felé. Elfogja érni azt a külsőt, amellyel teljes mértékben elégedett lesz, csak idő kérdése, a rajongók pedig mellette állnak és támogatják.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.07.

Ma Gizella napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés