hirdetés

Partnereink

Bemutatták a REKAVAGO SS16 kollekciót

hirdetés

Bemutatták a REKAVAGO SS16 kollekciót

A hétvégi FashionWeeken debütáltak REKAVAGO tavasz-nyári cipőkollekciójának legfrissebb darabjai. A légies formák ezúttal markánsabb jegyekkel egészültek ki, színhasználatban pedig minden eddiginél bátrabban nyúlt az anyagokhoz a tervező. Vágó Réka nem csupán önálló újdonságokkal, de az ABODI SS16 kollab-kollekció keretein belül Abodi Dórával közösen megálmodott lábbelikkel is bemutatkozott.

 Vágó Réka új árnyalatokkal és formai megoldásokkal fűszerezte legújabb kollekcióját, amelyet elsőként a Mercedes-Benz FashionWeeken kiállított önálló standján mutatott be.

hirdetés

„Virágmotívumokat is használtunk a tervezés során, de alapvetően a letisztultabb, geometrikus és légies formák hangsúlyosabbak. Színekben kicsit elrugaszkodtam a korábban megszokottaktól, mivel az új cipőknél a márkára jellemző trendszínek, kékek, nude-ok, pasztellek mellett sok fehéret és feketét használtam” – mesélt a tavasz-nyári koncepcióról Réka. „A fazonoknál a laposabb és vastagabb talpú saruk is helyet kaptak, a tűsarkak mellett pedig a kockasarok is előtérbe került. Ezsokkal markánsabb és bátrabb megjelenést kölcsönöz viselőjének, miközben nőies marad.” – folytatta a tervező.

A FashionWeeken az ABODI SS16 kollekcióval önálló show keretein belül találkozhattak az érdeklődők. A DystopiaGardens névre keresztelt szériában a REKAVAGO márkával közös cipők teszik teljessé az összeállítást, amelyeken a virágmotívumok, a rusztikus formák és a nőies vonalak kontrasztja a geometrikus gésaszandálok és a feminin, érzéki magassarkúk formájában jelenik meg. Vágó Réka már nem először dolgozott együtt a világszerte ismert tervezővel.

„A 2015-ös őszi/téli kollekciót tavaly ilyenkor terveztük meg, és februárban mutattuk be Londonban. Jól sikerült, pozitívak voltak a visszajelzések, így egyértelmű volt, hogy a jövő évi tavaszi/nyári kollekcióban is kollaborálunk majd – kezdte Réka. Rám inkább a kifinomult, lágyabb vonalak jellemzőek, amelyek a meglévő formákat emeli ki viselőjén Dóra pedig a keményebb, erősebb látványt kedveli, amivel inkább átalakítja a meglévő sziluetteket. Ritkán találkozik az ember annyira karakteres, határozott elképzelésekkel rendelkező tervezővel, mint ő, így az igazi kihívás abban volt, hogyan hozzuk össze a két stílust úgy, hogy a végeredményben is megmaradjon Dóra karaktere” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés