hirdetés

Partnereink

Felkerült a második csillag a franciák mezére

hirdetés

Felkerült a második csillag a franciák mezére

Igencsak hangsúlyosra sikeredett a Nike jelenléte a 2018-as labdarúgó világbajnokságon. Nem csak azért, mert most először volt példa arra, hogy két Nike által szponzorált csapat vett részt a döntőben, de a brand sportolói több különdíjat is hazavihettek a hétvégén.

„Három csapatunk volt a legjobb négy között, majd kettő döntőbe is jutott. Több mint 20 éve vagyunk jelen a futball világában, éppen itt volt az ideje egy Nike döntőnek.” – mondta Elliott Hill, a Nike fogyasztói és piaci szegmensekért felelős elnöke. Az idei világbajnokság 32 csapatából 10 viselt Nike felszerelést Oroszországban. Franciaország pedig fényes győzelmet aratva egy újabb, második csillagot szerzett a mezére. „A mezeken kívül természetesen a játékosainkkal is nagy sikerünk volt. A pályán eltöltött percek több mint 65%-a Nike cipőt viselő sportolókhoz köthető” – tette hozzá Hill.

hirdetés

Az egyik ilyen játékos, Kylian Mbappe, akit a torna legjobb fiatal játékosának választottak és 19 évesen berobbant a legnagyobb sztárok közé – döntőben szerzett gólja jól tükrözte a pályán nyújtott teljesítményét is. A világbajnokság legjobb játékosának járó aranylabdát pedig a horvátok csapatkapitánya, Luka Modric kapta. A világbajnokság egyik legnagyobb sztárja pedig az angol Harry Kane lett, aki hat góljával elnyerte az aranycipőt, amit a torna legjobb góllövőjének ítélnek. Kane góljaival hozzájárult a Nike cipőben játszó focisták által összesen szerzett 100 gólhoz is. Az idei bajnokságon az új Nike Mercurial 360-ban több gólt lőttek, mint bármely más cipőben összesen – szám szerint 66-ot.

A Nike körüli nyüzsgés már a torna előtt megkezdődött, amikor bemutatták a világbajnokságon résztvevő csapatok új mezeit. A nigériai kollekció az egész világ figyelmét magára vonta és hazai mezük azonnal ikonikussá vált, míg Angliában a labdarúgó szövetség retró edzőfelsője vált szurkolók százezreinek kedvencévé. Az Oroszországban játszott négy hét alatt a Nike Believe kampánya olyan sztárok történetét mutatta be közelebbről a rajongóknak, mint Cristiano Ronaldo, Neymar Jr. és még sokan mások. A kampányfilmek több mint 100 milliós nézettséget generáltak. Ezek, a pályán kívüli mezek különkiadásai és a Moszkvában felépített Nike pavilon egy igazán különleges hangulatot teremtett a játéknak a pályán kívülre is.

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 07.30.

Ma Judit, Xénia napja van.

Új alkalmazás segíti a magyarokat a fogyókúrában

Immáron a magyar piacon is elérhető a cseh Dine4Fit applikáció, amely a fogyókúrás appok között Közép-Európa egyik legmeghatározóbb alkalmazásává vált...

  • 2021-07-30 12:40
Dánielfy Gergő az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként debütált

Új, de mégis ismerős arcot láthattak az M2 Petőfi TV nézői kedd este az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként. A Dal 2018 felfedezettje, Dánielfy Gergő pró...

  • 2021-07-30 11:06
Katalin hercegnének köszönhetik a nők, hogy nyáron már nem muszáj harisnyát viselni

Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a nejlonharisnya eltűnik az elengáns viselet alapdarabjai közül. A brit hercegné, Kate Mi...

  • 2021-07-30 09:11
Bánfalvy Ágnes elárulta, miért mondott nemet élete egyik nagy lehetőségére

A Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorának legutóbbi adásában Nádas György műsorvezető Bánfalvy Ágnessel beszélgetett. A közkedvelt színművész nemcsak ...

  • 2021-07-30 07:54
Új címet kapott Eperjes Károly első filmje

Eperjes Károly első rendezésében a kommunista diktatúra keresztényüldözéseit vitte filmvászonra, amelynek részleteiről az M5 kulturális csatorna Libre...

  • 2021-07-30 06:47

hirdetés

Egyedi élményeket kínál a Lupa a Strandok Éjszakáján

A hazai strandkultúra ünnepén, július 31-én, a Strandok Éjszakáján számos program csalogatja a látogatókat a karibi hangulatot idéző pálmafás, fehérho...

  • 2021-07-28 18:45
Meddig tart ki az otthonteremtési program lendülete?

Az otthonteremtési programok előrehaladtával egyre szűkül majd azoknak a köre, akik igénybe tudják venni a támogatásokat, ez pedig megtorpanáshoz veze...

  • 2021-07-28 16:47
Végre kiderül, hogy mit dob a grillrácsra az ország

Divat lett a grillezés! Ma már nem kell hatalmas kert hozzá, akár az erkélyen is sütögethetünk – a biztonsági előírásokat betartva. Grillezünk barátok...

  • 2021-07-28 14:35
Kiderült mennyi PET-palacktól óvták meg a Földet a magyarok

A világ legnagyobb szódagépgyártója, a SodaStream összesítése szerint a magyar vásárlók 2019 júniusa és 2021 júniusa között 225 millió PET-palacktól ó...

  • 2021-07-28 13:24
Mr. Tibowsky Pop-Up Days a Tipton Eyeworks budapesti showroomjában

Mr. Tibowskynak, hazánk egyik leghírhedtebb tetováló- és képzőművészének, akit az sem rettent vissza, hogy a börtönökben inspirálódjon, július 29-től ...

  • 2021-07-28 12:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés