hirdetés

Partnereink

Ismerd meg az Adidas sikertörténetét!

hirdetés

Ismerd meg az Adidas sikertörténetét!

Rengeteg olyan márka van a világon, amely mondhatni, hogy minőségi és ugyanakkor ismert is. Azonban csak kevés olyan van, amely mind a két kategóriában ott legyen a toppon. Ebbe a szűk csoportba viszont beletartozik az Adidas is, amelyet már meglehetősen rég óta ismerhetünk. Na, de ki mit tud róla? Mi mindig is érdekesnek találtuk a legnagyobb cégek történetét feleleveníteni a kezdetekről, hiszen általában nagyon sok tanulnivalót tartalmaz.

Eredetét tekintve német sportszergyártó cég, amelyet még 1924-ben alapítottak, továbbá ide tartozik még a Reebok és a Tyalormade márkák is. A székhelye egészen az alapítása óta Németországban, Hezogenaurach-ban található meg, valamint 1989 óta részvénytársaságként működik. A tőzsdére pedig 1995-ben lett bejegyezve. Miután véget ért az első világháború, a két Dassler fivér, Adolf és Rudolf közösen kezdtek bele a munkába. Még 1920-ban kezdtek el sportcipőket készíteni. Adolf foglalkozott az újítással, feltalálással, míg testvére, Rudolf inkább a kereskedéssel. Az alapötletük az volt, hogy a különböző sportágaknak, különböző cipőre van szükségük. A kezdeti próbálkozások után úgy döntöttek, hogy alapítanak egy családi vállalkozást, melynek a neve Gebrüder Dassler lett, azaz magyarul Dassler testvérek. Adolf a sportolókkal szoros kapcsolatban volt, illetve folyamatosan látogatta a sporteseményeket is, azért hogy minél jobban kiismerje az igényeiket.

hirdetés

Már egészen a 20-as évektől elkezdtek kísérletezni, melynek az eredménye a stoplis cipő lett, ezt pedig először az 1928-as amszterdami olimpián viselték. A vállalkozás szépen lassan elkezdett növekedni és a 30-as évek közepére már 100 alkalmazottjuk lett, valamint 11 sportág számára készítettek 30 féle cipőket. Például a berlini olimpián 1936-ban, Jesse Owens Dassler-futócipőben lett aranyérmes. A háború idején azonban nem ment minden fényesen a testvérek, illetve a családjuk között, ez pedig a cég kettészakadásához vezetett. Később, Adolf 1947-ben újraindította a gyártást 47 dolgozóval, a cég pedig megkapta az Adidas nevet 1949 augusztus 18-án, amelyet az Adolf Dassler nevéből alkottak meg. Azonban az igazi áttörés csak később következett, mégpedig az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntője idején. Ekkor a német csapat Adidas cipőkben játszott az ellenfél ellen. Egy rövid kitérő: hányan tudják, hogy ki volt az ellenfél? Az ellenfél Magyarországnak a legendás Aranycsapata volt, és mint tudjuk a németek megnyerték azt a mérkőzést. Adolf azonban nem csak a fejlesztésekre és minőségre figyelt nagyon oda, hanem ő volt az első vállalkozó, aki sportolókkal reklámoztatta a termékeit. Csak hogy pár nevet említsünk: Jesse Owens, Muhammad Ali, Franz Beckenbauer.

A cég szinte minden sporteseményen jelen volt, valamint minőségi lábbelikkel tudta ellátni a sportolókat is, mivel közeli kapcsolatot ápoltak velük, hogy megértsék az igényeiket. Az első sporttáskákat 1952-ben készítették, továbbá 1963-tól pedig labdák készítésével is foglalkoztak. Ezek 1970-től pedig a jelentősebb labdarúgó események hivatalos labdái. 1967-től készítenek edző- és versenyruházatot, valamint 1974-től teniszütőket is. Az alapító, Adolf Dassler 1978-ban hunyt el, utána a felesége, Käthe és a fia, Horst vették át az irányítást. A fia nevéhez fűződik a márkának a franciaországi bevezetése, valamint a vezető hely elérése a sportmarketing terén. Fiatalon elhalálozott, 51 éves volt, amikor váratlanul 1987-ben elhunyt. Két évvel később pedig, 1989-ben a vállalatot részvénytársasággá alakították át. A cég irányítása ez után Louis-Dreyfus kezébe került, mégpedig 1993-ban. 1995-ben pedig a részvényeket bejegyezték a tőzsdére is.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés